Szoktatok gondolni a régi cicáitokra?

Mi a férjemmel nagy cica és kutyabarátok vagyunk.Több cicánk is volt, de volt egy akit anno a gyárban talált pici korában ahol dolgozott.Hazahozta, szegénykém olyan kis esetlen volt, csupa kosz, gizda, stb de megszerettem.Rendbe tettük és csodaszép egészséges cica lett belőle.(fehér-fekete kandúr zöld szemekkel, rózsaszín orral, fehér zoknival).

Sajnos jött a baba, költöztünk, nem vihettük és anyósomtól aki vigyázott volna rá megszökött Lú (Lucifer volt a neve).

Azóta is sokat eszembe jut, hiányzik és egy cica se pótolta őt:(

Nekünk 3 macskánk volt. 3 gyereknek, 3 fekete macska. Egyik elszökött, rögtön a hazaérkezés után. Ezután követte a másik. Az utolsó cica, évekig nálunk maradt. Mindig várt engem haza a suliból, várta, hogy simogassam, etetgessem. :) Emlékszek, anyának már az agyára ment, amikor felhozta a gyíkot vagy a verebet, amit elfogott.

A nagy bevásárlásoknál is mindig csempésztem egy macska konzervet a kutya konzerv mellé. (Anya meg apa nem szereti a macskákat, ezért nem szívesen költöttek rá.)

Tavasszal, amikor a párzás időszaka jött a mi macskánk benemzette az egész utcát. A szomszédok ezt nem nézték jó szemmel és megmérgezték szegénykémet. :( 2007. február 19-én eltűnt. Napokig vártam haza. Izgultam, a suliból hazafele jövet, hogy ott van-e a teraszon, ahol mindig várt... Nem volt ott.

Sírtam utána, sokat. A neve Párduc volt. Mindössze egy képem maradt róla, és a mancsa nyoma a betonban.

Hiányzik. :(

Kettőre. Mindkettő névtelen "Cica".

Az egyikre azért, mert még gyerekként végignéztem hogyan pusztul el a mérgezett egértől, a másikra azért, mert 10 év feletti félvad macskaként került hozzánk, de a legjobb barátságba keveredtünk, és abban is maradtunk még akkor is, amikor már csak hetente jártam haza. Állítólag látszott rajta péntekenként, hogy vár. Mindenesetre amint meglátott, rohant hozzám. Őt a szüleim elpusztították, mert a környékbeli macskákkal vívott perpatvarai miatt permanens nyílt sebek keletkeztek a fülei végén (30 éve még nem volt divat vidéki faluban macskát állatorvoshoz vinni).

Volt egy Soma nevű lánycicám, nagyon szerettem őt. Három évesen csapta el őt egy autó, és én sokáig sírtam, ha csak eszembe jutott a cica. Hihetetlenül édes volt, és egesküdtem, hogy többet nem fogok cicát szeretni, mert nagyon fáj az elvesztésük. Fél évre rá kaptam a következő cicát, amikor az is a kocsik alatt végezte pár hónap alatt, jött a következő, a mostani.

Ez a macsek olyan aranyos. Én választottam az alomból (Somát adták, nem választottam), gyönyörű a színe, a szeme, és pici korától itt van nálam (két hónapos volt, amikor elhoztam).

Ha azt mondanák, visszakaphatom Somát, de ezt a cicát kell odaadnom érte, nem tudom, hogy adnám-e, mert megszerettem...de Somát nem felejtettem el, csak ez a macskák sajátossága, hogy bedorombolják magukat az ember szeretetébe, és ez a mostani cica megdolgozott a sikeréért :)