Csak én imádom a macskákat? Egyszerűen macskabolond vagyok, nagyszerű és különleges teremtmények. Játékosak, önállóak, imádnivaló selymes-bundás angyalok, a hangjuk is nagyon édes.

Kutyásként kezdtem, de a macskákkal sem volt soha semmi bajom. Aztán két és fél éve belépett az életembe egy trikolor szépség, és azóta erősen kezdek rácsúszni a crazy cat lady vonalra :D

Nyáron az utcánkban kidobtak három macskát, csont és bőr volt mindegyik mire tudomást szerezem a történetükről. Etetni kezdtem őket, kezeltem a sebeiket és közben elkezdtek megszeretni. Pár hét után már a kapuig kísértek, de sajnos ekkor már csak ketten voltak, a harmadiknak nem sikerült. Elkapta egy kutya, és későn láttam már mi történt vele. Ez adta meg a löketet arra, hogy legalább az udvarig bevigyem a maradék kettőt. Most nem trkatálok senkit a részletekkel, a lényeg annyi, hogy már három benti cicám van, ráadásul egyikőjük a párom nagy szerelme lett, pedig ő azelőtt utálta a macskákat :)

12-es vagyok.

Egyébként azoknak akik szerint a macskák nem képesek a hálára és a szeretetre, és csak önzésből vannak az emberrel, mindig elmesélem ennek a két kis "utcagyereknek" a történetét. Eszméletlen módon ragaszkodnak hozzám és a páromhoz, a kisebbik aki süket, imád és használ mindent amit kap, legyen az játék, étel vagy bútor. Sőt, ezzel húzza a többieket is a jó irányba, ennek köszönhetem, hogy a macskabútorom például teljes kihasználtsággal üzemel. A nagyobbik, aki párommal van szimbiózisban, úgy várja a gazdáját az ajtó előtt, ha az kimegy mint egy kutyus.

Tökéletesen rácáfolnak az önző macska sztereotípiára :)

Ezt a posztot olvassa el mindenki, aki szerint a macskák nem kötődnek:

[link]