Miben lett más az életed mióta van macskád?
Sokkal több dolgom van, ugye etetni kell naponta többször, az egyik mindent felfalna, a másiknak könyörögni kell hogy egyen, állandóan felügyelni kell az etetést, elzárni őket külön helyiségekbe, és azzal lenni aki nem nagyon akar enni, mert ha ott vagyok vele akkor hajlandó. Aztán miközben ráveszem hogy egyen még egy kicsit, a másik már nyávog hogy befejezte és engedjem el a másik helyiségből.
Az alom miatt is ugrásra készen kell állnom mert ha csinálnak valamit, azt azonnal kiszedem hogy ne legyen macskaszag a lakásban.
Mindig rosszalkodnak valamit, így az egész nap nevelésből áll, az egyiket le kell szedni a szúnyoghálóról, miközben a másik épp felborít egy cserepes virágot.
Nem mehetek el csak úgy nyaralni, az esetek többségében egyszerűen nem megyek, ha mégis, az külön szervezést igényel hogy ki lássa el addig a macskákat.
Viszont minden napomat feldobják a kis szarosok, mindig történik valami cuki vagy vicces dolog, sok pozitív energiát adnak.
Igen, ezt én is észrevettem, hogy nyugodtabb vagyok és többet nevetek. ☺️
Valóban sok körülöttük a teendő, de megéri!
Korabban kelek, mert hajnalba raul a fejemre és dorombol. Ugyanezért imádom is, az a mi titkos reggeli összebújásunk. (Férjem kevésbé imádja ezt :D )
Tobbet takarítok, többet aggódok, ha nem vagyok itthon.
Többet fotózom és mutogatom másoknak, meg nézegetem munka közben.
Cikkhez keresel anyagot?
Na nézzük!
Első a szőr. Amíg nem volt macskám, jajj, az csak egy kis szőr, nem is vettem észre mások cuccain, ha panaszkodtak, de mióta nekem van macskám, irtózom a szőrtől! Ott száll a sötétítőn, ahol be szokott menni, hogy az ablakpárkányon nézelődjön, ott az összes ruhámon, BUGYIMON! Ott az arcomon, a számban, az ételben, a kanapén, a kanapé alatt, az ágyon, a mosógépből szőrcsomóban jönnek ki a holmik és mindegy hányszor fésülöm a macskát, MINDIG jön ki egy csomó szőre. Azt az egyet áldom, hogy hosszabb a szőre és így nem szúrnak a kis szőrszálak, mint a rövidszőrű társainál, na meg ezeket könnyebb is összegyűjteni.
Aztán hogy mit hova teszek. Nem hagyok ételt az asztalon, mert megeszi a macska. Alapból nem ugrik fel, rendes macska, valahogy tudja, hogy nem garázdálkodhat az asztalon, de tegnap a kenőmájasos szendvicset otthagytam, amíg pisiltem, 1 perc, és elkezdte nyalogatni. A közelben sem volt, de valahogy tudta, hogy nem vagyok ott és most mehet a ház másik feléből érzékeli az ilyesmit. Szóval gyakran résen vagyok, de én sem vagyok hibátlan, így a macska több fincsi falatot eszik, mint kellene, én meg kevesebbet..
Fel vagyok készülve a meglepetésekre. A macska néha bekattan és sprintel ugrálva a házban, nyilván van oka, csak nem tudom mindig megmondani. Mások még frászt kapnak, megugranak, azt hiszik baj van, nekem már szemrebbenés nélkül megy a dolog, hogy kibírjam.
Nem pakolok apró tárgyakat a szekrényre, polcokra dekorációnak, mert a macska egyik kedvenc helye az, ahol van valami.
Már nem lep meg, hogy képes helyből jó 150 centi magasra ugrani, a szekrények tetején tanyázik. Egyszer láttam, ahogy felkapaszkodott az ajtófélfán, mint valami pálmafamászó.
A kaki. Már nem azt mondom, hogy fujj, kaki, kerüld ki, mert nem tudom kikerülni, és ahogy hozzászokik az ember, már nem is annyira fujj. Az jut eszembe, hogy milyen az állaga, épp mit ehetett megint, mikor nem figyeltem..
Ha hány nem gondolom, hogy beteg, mert általában csak egy nagydarab szőrkupacot köhög fel, ami nem szőrgolyó, hanem inkább szőrkígyó..
Egyre többet beszélek vele, és van, hogy rajta vezetem le a feszültséget, szidom kicsit. Érdekes, hogy a kapcsolatunk nem sínyli meg és én is megkönnyebbülök.
Már nem tetszik a dorombolás. Olyan hangos, hogy felébredek rá, mondjuk arra is felébredek, hogy a fejem fekszik, vagy az arcomba tolja a fenekét, vagy hogy szőr van az orromban. Szóval rosszabbul alszom.
A dagasztást viszont megszoktam, sőt tetszik, korábban meg nem tetszett és fájdalmas volt.
Sok macskajátékot veszek és a szemetet direkt begyűjtöm, hogy tudjon vele játszani.
A macskamenta sokkal elfogadóbbá tett a drogokkal kapcsolatban, olyan jó neki, és utána nem is változtat rajta és nem is függ rá.
Aztán sokkal többet fotózok. Annyira szép egy állat, hogy nem tudom nem nézni.
Sokkal könnyebben nyugszom meg, ha rossz napom van, valahogy tudja, odajön, dagaszt, mellémbújik, imád a takaró alatt lenni. Csak felemelem a takarót és bebújik hozzámsimulva alá.
Aztán kevesebbet alszok, mert a macska nagyrészt este van ébren, gyakran kelek arra hogy valami leesett, eldőlt.
Sokkal kevésbé vagyok érzékeny a szagokra, mert a macskakaki nagyon büdös fedett alomtálcával, illatosítógolyókkal, minőségi csomósodó alommal és szénszűrővel is.
Sokat költök kajára. Sokat adok neki az enyémből. Van, hogy magam előtt etetem meg.
Rengeteg vizet kell feltörölnöm, mert ez az ostoba állat mielőtt inna a kristálytiszta tálkájából, kilocsol fél liter vizet a mancsával, lökdösi a tálat és turkálja.. Naponta párszor újra kell töltenem, pedig ilyen önitatós cucc.
Van ronda macskabútor a lakásban, amit szétkapart, de mivel 10ezer forint volt, nem fogom kidobni egy hónap után, kaparja csak a ronda kaparófáját!
Mióta van macskám, sokkal kevésbé hat meg a többi macska, nem akarom már mindet megsimogatni, és nem is mindet találom cukinak, az enyém mindenek felett áll.
Mióta van macskám, kevésbé kedvelem a kutyákat.
Önbizalmat ad, hogy jól boldogulok nehezebb esetekkel is, és néha meglepődök magamon milyen nyugodt vagyok, ha valami leesik, összetörik, tönkremegy.
Van mit mesélnem minden nap, "képzeld most mit csinált a macska"..
Van neve, de inkább macskának hívom.
Romokban a lakás.
Ajtófélfa szétkarmolva (a lábam is), bordűr letépkedve, bútorok széttépve. Szőr és macskaszag mindenütt. És egy csomó összetört, értékes térgy (pl padlóváza, turmixgép, összehugyozott festmény. Szőnyeg. Ez mind kuka) És ez csak 1 db macska...
Ha már itt van, gondját viseljük, de amíg itt él, esély nincs rendberakni, felújítani rendesen. Mert minek? Úgyis ugyanúgy tönkretenné.
Soha többet tömblakásba állatot!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!