Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Miért kisebb a cica mint a...

Miért kisebb a cica mint a többiek?

Figyelt kérdés

Be fogadtam utcáról egy vemhes mama cicát és már három hete megszülettek a kölykei. Három kicsinye közül az egyik ( a fiú) kétszer kisebb mint lány testvérei. Kezdem érte aggódni hiszen a testvérei már jó nagyok, szépen fejlettek és gömbölyűek ellenben vele ő nagyon apró és sovány. Úgy néz ki mellettük mintha ő csak egy befogadott cica lenne egy héttel fiatalabb .


Egyik ismerősömnél születtek cicák és náluk is ugyan így volt az egyik jóval kisebb volt mint a többiek, gyenge volt és járni sem tudott és elpusztult három hetesen.


Aggódom a cicáért, nem szeretném ha ő is elpusztulna. Ő erős, járni is tanul,eszik rendesen mindig figyelem őt. Tápszer is van itthon, hogyha közbe kellene lépni, de nem fogadja el.

Hogyan erősíthetném fel?

Gondolkoztam, hogy el viszem orvoshoz, de félek, hogy utána az anyukája nem fogadja el, ha érzi rajta az idegen szagot. Ugyanis a családom többi tagjától is félti a babáit csak engem enged közel magukhoz. Ez ellen tudnék tenni valamit? Már attól kétségbe esik ha nem látja őket.


Miért lehet kisebb mint a többiek? Mit tegyek?


Negatív, sértő válaszokat nem kérek.



2020. máj. 24. 07:25
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Nem tud szopizni, így jóval kisebb is lesz. Próbáld oda tenni az anyamacska mellére, többször is ha kell. Állatorvoshoz még ne vidd el, nagyon picike. Nem tudna vele sok mindent kezdeni.


Az én cicám hasonló helyzetben volt. Ő 4 hetes volt és az anyamacska itt hagyta. Azután tápszereztük már őt, mert nem volt más megoldás. Amíg van esélye az anyatejre, nem érdemes átszoktatni tápszerre.


Itt meg hasznos infókat találsz: [link]

2020. máj. 24. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!