Macskatartó gazdik mit gondoltok?
Nekem 1 nőstényem és 1 kandúrom van, mindketten ivartalanok.
Előnye:
A kandúr nem jelölgeti a bútorokat (és semmit) a házban. Nem tudom ki hogy van vele, de nem szeretnék macskahúgyszagú házban lakni. Jóval kisebb az esélye, hogy daganatos lesz.
A nőstény nem tüzel kéthavonta és nem vernyákol, mint akit nyúznak. És természetesen nála is csökken a daganat kockázata.
Nem kijárós egyik sem, de nyilvánvaló, hogy az ivartalan kijárós macska nem kóborol kilométereket, nem verekszik, nem párosodik, ezáltal nem szed össze párzás vagy verekedés közben gyógyíthatatlan, halálos betegségeket.
Nem utolsó sorban pedig a nőstény nem szül évente 2x, ami jelentősen csökkenti az élettartamát, a kóbormacska állomány növeléséről nem is beszélve.
Lánycicám van, róla tudok tapasztalatot mondani.
Úgy tudom, jó a macskának ha legalább egyszer ellik, persze ha tudod gondozni és lesz kinek adni a cicákat, utána ivartalanítsd.
Mi nem ivartalanítottuk, kétszer ellett, aztán begyulladt a méhe és rögtön ki kellett neki venni, majdnem belehalt. Nem tudom, hogy miért következett be, de ez is elkerülhető ugye, ha időben ivartalanítod. Már jól van, és nem is lett lustább mint volt, amúgy is kis ölcica volt. :)
(Az hülyeség, hogy a szülés leamortizálja a cicákat.)
Óriási tévhit, hogy a nőstény állatoknak elleni kell ivartalanítás előtt... Nem véletlenül gyulladt be a szerencsétlen macskának a méhe, talán a két elletés előtt kellett volna gondolkozni.
Szóval a nőket is csonkítják, ha ne adj isten ki kell venni a méhüket? Kérlek, mesélj még. Jó isten, mennyire a béka s*gge alatt van az állattartási kultúra itthon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!