Kisgyerek mellé milyen fajta való?
Sziasztok!
Van egy öt és fél éves kislányom, tündéri okos és szófogadó, imádja a cicákat. Azon gondolkodom, hogy lehet veszünk neki egy kiscicát. Tudom, felelősség stb, de nekem volt kutyám, a családban több macska is, tudom mivel jár. Viszont jó lenne egy állat a családba, főleg, hogy kislányom is tanuljon felelősségérzetet, de ugye nem kell mondanom, az ember miért szeretne cicát. Eddig úgy voltam vele, hogy amíg pici a lányom, addig nem lesz állat, de úgy látom, hogy tudna gondoskodni róla (persze a felügyeletemmel!) babáit is szépen rendezi, szót fogad, összepakolja a játékait, ruháit stb. De nem tudom melyik fajta a "gyerek barát" ha egyáltalán van ilyen (mint a kutyáknál is van)
Tapasztalatokra lennék kíváncsi. Köszönöm
Köszönöm. Mint már írtam, rendszeresen viszem a kaja maradékot a menhelyre, az ottani állatok között jövök megyek, sajnálom persze, az összeset, tényleg szomorúak, de attól még nem viszem haza őket.
Gondolom, aki itt a menhelyeket pártolja, mindannyiótoknak menhelyi állata van.
Nem értem, az embernek ha tetszik x fajta állat, miért kéne menhelyről (valljuk be elég rusnya némelyik szerencsétlen) vinnie? Nálunk a menhelyi állatért is fizetni kell, különböző kikötések vannak pl kertbe, udvari tartásra nem mehet (?)
Nekünk voltak németjuhász kutyáink, nem jöhettek be a házba... Akkor ez állatkínzás? Volt megfelelő házuk, ételük, kiképzésük, nem értem miért csak a lakásban élhetnének...
Kedves Kérdezö,
Természetesen tiszteletben tartom a döntésed, mindenkinek joga van onnan beszerezni a kicicát és olyat, ahonnan és amilyet szeretne (viszont utána élete végéig kötelessége törödni vele). Én csak az okával nem voltam kibékülve, miszerint nem szimpatikus a nöci aki a menhelyen dolgozik és a menhelyes cica biztos gyenge idegrendszerü.
Remélem kislányodnak sok öröme lesz a kiscicában és jól fogja magát érzni Nálatok.
Most komolyan az alapján választasz macskát hogy hogy néz ki?
Eleinte tök szimpi voltál, de most már azt mondom, inkább plüsst tarts.
Nonszensz.
(Nem menhelyi, hanem közvetlenül mentett cicáim vannak, az számít? :D )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!