Estetek már akkorát lóval, lóról, hogy utána huzamosabb ideig nem tudtatok lóra ülni, de nem sérülés miatt hanem az esemény hatására?

Egy ló terepen úgy lerakott, hogy fejjel nekiestem egy kőnek, a kobakom pedig konkrétan szilánkokra tört - pedig első esésem volt benne. Kis agyrázkódással megúsztam. Én is elvesztettem a bizalmam utána, de nem hagytam abba. Viszont volt, hogy rendes gyomorgörccsel mentem ki a lovardába - igaz, ha már felültem, mindig elmúlt, de akármennyire is vártam a lovaglást, amikor indulni kellett, és már közel jártam, ott volt a feszültség. Főleg, mikor kaptam egy olyan lovat, amelyik majd segít visszaszerezni a bizalmam kicsit - és tudtam, hogy a kérdéses ló bár tényleg végtelenül nyugodt, kedves, nem sietős, ellenben két hete lovassal együtt elzúgott egy kanyarban. És onnantól mindegy volt, hogy vizes volt a pálya, patkolva volt, füves volt az a sarok és megcsúszott, hogy a lovas hibája volt, de hónapokba tellett, mire tényleg úgy tudtam kimenni, felülni, hogy nem volt para.

Ebben végül sokat segített egy saját ló megvétele, meg egy jó és türelmes edző - na meg a terepek, ahol szembesülni lehetett azzal, hogy ez olyan túlélhető kaland ám.

Viszont a kérdéses lóra hiába ültettek akkor vissza (valahogy vissza kellett jutni a lovardáig), tőle egyszerűen félek. Ültem már rajta, de egyszerűen mindig azt éreztem rajta, hogy "nem".