Hogyan győzzem meg a szüleimet egy lóról?
Már elég sok ideje lovagolok, hogy tudjam(és, hogy ők is tudják), nem fogok ráunni. Kiskorom óta győzködöm őket, időről-időre előkerül a téma, de nem szeretnének lovat.
Ott tartanám, ahol most lovagolok, ami elég közel van az iskolámhoz, így sok időt is tudnék vele tölteni.
Azzal szoktak jönni, hogy nem megvenni, hanem fenntartani a drága, amivel tisztában is vagyok, de tudom, hogy lenne rá keret, ha akarnák. A felszereléseket pedig meg tudnám venni én magam is.
Szóval az egész már csak rajtuk áll, de eléggé makacsak a témában, szerintem ebben az is benne van, hogy (bár sosem vallanák be,) eléggé félnek a lovaktól.
Valaki, aki ilyen helyzetben mégis kapott lovat? Hogyan sikerült meggyőznie a szüleit? Esetleg ötletek arra, hogyan érjem el, hogy megkedveljék a lovakat, és lássák az én szemszögemből is a témát?
Szia.Én egy évig jártam lovardába,de sose szerettem.Szeretek szabadon,mindenkitől függetlenül foglalkozni a lovakkal,lovagolni.Elég sok emberke lovaihoz jártam már a környéken.Gondoztam őket foglalkoztam velük.Én is régebben sokat könyörögtem egy saját lóért anyukámnak,de neki sehogysem tetszett az ötlet.Mostanára,hogy látja mennyi nehézségen megyek át a lovakkal kapcsolatosan,mennyit foglalkozok velük kitartóan, mindent meg tudok csinálni mások segítsége nélkül és elkezdtem versenyezgetni is egy aranyos kis kancával..már ő szeretné,hogy legyen saját lovam.Viszont én,hogy megtapasztaltam hogy mennyi egészségügyi problémái lehetnek egy lónak,milyen kemény munka már én nem szeretném.Meghát már beleszerettem ebbe a lovacskába és ha megvennénk el kéne szakítanom szeretett helyéről,de nekem fontosabb,hogy ő boldog legyen..
Szóval szerintem légy kitartó és bizonyítsuk nekik.De előbb tényleg gondold végig képes leszel e rá,mert egy lovardai lóról,aki be van rendesen tanítva és látod pár órát könnyű azt hinni,hogy te is tudnál vele bánni.Remélem tudtam segíteni ,bocsi a sok szövegért!Sok szerencsét! :-)
de mégis milyen választ vársz? gondolom még gyerek vagy, nem látsz bele a mindennapi dolgokba, nem tudod, mennyit keresnek pontosan, mire mennyi pénz megy el, mennyi megtakarításotok van, stb.
egy lónak a tartása több millióra is felrúghat és akkor még nem is beszéltünk az esetleges hirtelen orvosi ellátásról
Igen, nyilván gyerek vagyok, hiszen ha lenne saját keresetem/már nagykorú lennék, nem a szüleimtől kérnék erre engedélyt, nem kellene egy lóhoz az ő anyagi hátterük biztosítása. Hidd el, ha lenne nekem lehetőségem erre nélkülük, akkor kihasználnám.
15:20-as, neked pedig köszönöm a választ :)
sajnos nem sok mindent tehetsz. ha ez kicsit vigasztal,örülj neki,hogy egyátalán járhatsz lovagolni, más gyereknek meg se adatik a szülinapján vagy karácsonyon kívül(Ezt kéri ajándéknak)
egy ló tényleg baromi drága. vigasztaljon az,hogyha felnősz akkor erre gyűjtesz majd elsőre.
de így tényleg nem nagyon tudsz mit csinálni.azért ez nem egy hörcsög,aminek a tartási költsége minimális.
szóval ha nem mennek bele,nem . nem tudjuk mennyi keresnek a szüleid.de ha átlag bért kapnak vagy neadjisten hitel is van stb akkor tényleg ne is álmodj róla még most.
gondolom nem nagyon értenek a lovakhoz és nem is látják értelmét,hogy sajátotok legyen.ezen tudsz változtatni,ha elhívod magaddal őket meg sokat beszélsz nekik a lovakról.de mondom,ha nem akarnak venni ,nagy kiadás akkor nem fognak.
majd megérted te is,hogyha dolgozni fogsz. biztos próbálnak mindent megadni neked,azért is járhatsz lovagolni ha szereted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!