Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Tehát akkor ezek szerint el...

Tehát akkor ezek szerint el kellene adnom a lovamat, mert nekem nem való?

Figyelt kérdés

Pár napja olvasgatom itt a lovas részleget, és erősen feltűnt, hogy a legtöbb kérdésre sok profi lovas lekezelően, sőt, nagyképűen reagál, amit nem tudok hova tenni. "Látszik, hogy nem értesz hozzá""Nem való neked ló"

Én hobbilovas vagyok, nem vagyok pro a témában. Ezt tudom magamról, éppen ezért tartom bérben a lovamat (nem, nem apuci pénzén, hanem megdolgozok érte), és ahogy tudom, közben fejlesztem a tudásomat.

Kb. három hónap alatt "tanultam meg" lovagolni még anno, aztán jött egy alkalom, pont volt annyi gyűjtött pénzem, és naiv módon megvettem az első lovamat, aki történetesden egy nyugodt, 4 éves angol telivér csődör volt (a "volt" szót kiemelném).

Azóta (2,5 éve) csak terepeket mentem vele, összeszoktunk, ismerem, tudom kezelni, ő is ismer engem. És nem érzem azt, hogy nekem ennél több kellene, csak jól akarom vele érezni magam minden különösebb csilivili cucc meg karótnyelt tartás és hatalmas lovasöntudat nélkül.

Kvázi azt éreztem a kommentekből, hogy ha nem ismersz minden fajt és nem tudsz minden szakmai dolgot, ergo hobbilovas vagy, akkor neked nem való ló, járkáljál csak a karámban, és örülj a fejednek. Nyilván, ha ráültetnének egy teljesen idegen állatra, nem vinném ki kapásból terepre. De úgy érzem, hogy a saját lovamon... azért igenis lovas vagyok olyan szinten, ami nekem kell a boldogsághoz. Tehát akkor én valami melléktermék vagyok, és nekem nem való ló, mert nem értek általában a lovakhoz? Áhhh. Inkább ne válaszoljatok, csak... privátban.


2013. jan. 6. 18:34
1 2 3
 11/25 A kérdező kommentje:

Kedves mostani kommentem előtt kettővel szóló :)


Én értem, hogy te mit szeretnél mondani. Elhiszem, hogy minden lómániás azt szeretné, ha a világon az összes lónak jó lenne, de legalábbis azoknak, akik a közelében vannak. Nekem csak azokkal van bajom, akik ezt a lóvédelmezési "ösztönüket" úgy valósítják meg, hogy közben a lovast jól leoltják és a földbe döngölik a hatalmas tudásukkal. Mivel - saját tapasztalatból tudom - sokkal inkább fogok halgatni egy adott tanácsra, ha azt normális stílusban közlik velem, és sokkal kevésbbbé fogom azt gondolni, jól van, mondjad csak, nem vagyok kíváncsi a kioktatásodra.


Én speciel semmilyen szerkót nem veszek anélkül, hogy erről olyat megkérdeznék, aki ért hozzá, pontosan azért, mert én nem értek. És amúgy meg minden tanácsot szívesen veszek. Én a kioktatást és a beképzeltséget nem veszem szívesen, és szerintem ezzel sok tudatlan kis kérdező így van; nem azt várják, hogy jól megmondjátok a tutit, hanem azt, hogy segítséget nyújtsatok, mert valamit nem tudnak. Az már más kérdés, ha el van szállva a nulla tudásától, attól nekem is kinyílna a bicska a zsebemben, de azért én itt legtöbbször nem a kérdezőnél tapasztaltam ezt a fajta hozzáállást. Lehet kedvesen is segíteni, meg lehet bunkón is nagyképűsködni. Ha azt akarjátok, hogy átvegyék tőletek a tudást, akkor változtatni kell a kommunikáció módján.


Nem feltétlenül idióta az az ember, aki mondjuk másféleképpen csinál dolgokat. Lehet, hogy az, de nem biztos, lehet, hogy az ő módszere se bántja a lovat. Én nem csak azt látom, hogy a kezdők vannak letolva, hanem azt is, hogy egymás különböző szokásai is. Aztán lehet, hogy nem.


Aztán mi a helyzet olyankor, amikor mindenki mást tanácsol? De mondjuk hallasz legalább kettő féle verziót, mit hogyan csinálj ugyanabban a kérdéses dologban? Az érzéseidre hallgatsz? Ki a szimpatikusabb? Ezt én soha nem tudom eldönteni, mert ugye a saját dolgai mellett mindenki baromi jól tud érvelni.

2013. jan. 7. 11:22
 12/25 anonim ***** válasza:

Köszi Gabka, bár mint látod, másnak nem nyerte el a tetszését... O.o

Kedves kérdező, én is értem, mit szeretnél mondani. A hangnem nagyon fontos, minden esetben. Volt rá példa, hogy fiatalabb voltam, és meg akartam magyarázni valamit, de idegesített a kérdés, és ezért tuskó, lealázó, lenéző volt a válasz, senki nem értett belőle.

Tudom, hogy csak akkor jut el a kérdezőhöz a megfelelő információ, ha az úgymond: 'szépen van becsomagolva'. Türelemmel és kitartással több mindent el lehet érni, mint paraszt válaszokkal, ez teljesen világos, és én - nem tudom, hogy az előző válaszból lejött-e -, általában inkább hosszabban magyarázok, mint hogy röviden okoskodjak.

Sok embernek azonban nincs türelme ehhez, de ezt is meg lehet érteni. Mert az első három alkalom még oké, de amikor már 100adszorra teszik fel ugyanazt a kérdést, és magából a kérdésnek a formájából, a kérdező stílusából lejön, hogy abszolút lövése sincs a témáról, de csak okoskodik, csak a magáét fújja, az már egy kicsit megtépázza az emberek türelmét. Igen tudom, jogos az a meglátás, hogy akkor nem kell feljönni az oldalra, vagy akkor nem kell válaszolni, ha csak bunkón lehet. Az emberek furcsák, és hülyeségeket csinálnak, ezt nem igazán lehet irányítani.


"Nem biztos, hogy mindenki idióta..." - Persze, hogy nem az. Tudom, hogy vannak bunkó válaszolók/válaszaink, és legtöbbször nem 100%-ig megalapozottak. Általában azonban a kérdező reakcióiból következtetünk a tapasztalatlanságára, tudatlanságára, és ha még erre rátesz pár lapáttal az olyanokkal, hogy hepciáskodik, vagy okoskodik, valóban kapni szokta az ívet, aláírom. Senkinek nincs véges türelme ezen az oldalon, és azt is elismerem, hogy sokszor olyanon csattan az ostor, aki csak érdeklődik, és nem érdemelné meg.


Ha valamit nem tudsz, és több variáció közül is választhatsz, de nem tudsz dönteni, mindig úgy dönts, hogy a ló érdekeit nézd. Járj utána a dolgoknak, olvass utána szakkönyvekben, vagy keress rá google-ön, esetleg ide is írhatsz - erre van az oldal -, de a legfőbb szempont mindig az legyen, hogy a lovadnak mi a legjobb. Mindig gondolkozz inkább hosszútávú, de eredményes megoldásokban, mint a rövidtávú kényszerítésben.

Tudom, hogy nehéz dolgod van. A hozzá nem értés hihetetlen károkat okozhat, ezt sajnos a saját és a lovam bőrén tapasztaltam meg. Istenem, ha visszapörgethetném az időt... DE nem lehet. Épp ezért MINDIG tájékozódj, minden döntésed előtt, és kérd szakember segítségét - tudom, borzasztó nehéz becsületes embert találni -, de minimum olvass utána szakkönyvekben. Ott a Lovasakadémia könyvsorozat, és most nemrég jött ki a Ne árts! c. könyv, ha valamiben bizonytalan vagy, ezeket lapozd fel. Nem szégyen tájékozódni. Inkább rágj meg kétszer is egy lehetőséget, mint hagyd magad rábeszélni valami ostobaságra. Ennek egyedül a lovad a kulcsa. Ha nem akarsz neki fájdalmat okozni, és olyan megoldást keresel, ami biztosan az ő érdekeit szolgálja, nemcsak kényszerít, jó úton haladsz.

2013. jan. 7. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm, számomra ez a válasz hasznos volt.

A hepciás válaszokról csak annyit, hogy én megértem, ha az 50. kérdésre már nem tud az ember normálisan reagálni, vagy hosszú volt a nap, vagy éppen olyan az idő, de olyankor azért nem árt válaszolás előtt tízig elszámolni. Mert lehet, hogy egy odadobott (szeretem ezt a szót...) kioktatással mondjuk többet árt a tapasztaltabb lovas, mintha csendben marad, és legközelebb, lenyugodva magyarázzal el, amit akart.

Mert mondjuk a másik fél dacból nem követi a tanácsát. De az is előfordulhat, hogy a válaszoló csoportjáról alakít ki negatív előítéleteket a 20. ilyen felelet után "Minden lovas beképzelt" stb. És mondjuk ezt is meg lehet érteni, ha belegondol az ember. Az ilyen előítéleteket pedig nagyon nehéz megszüntetni.

Hepciás kérdéssel még nem találkoztam :) De el tudom képzelni a szitut.

2013. jan. 7. 18:17
 14/25 anonim ***** válasza:
Szerintem teljesen igazad van. :) Bár 3 hónap után azt állatíni, hogy megtanultam lovagolni enyhe túlzás. Szerintem aki lovagol, az folyamatosan tanul. Ameddig lovagol, fejlődik, mind elméletben mind gyakorlatban. Szóval szerintem ez teljesen rendben van. Ha lennék 18 (áhh már majdnem pedig) akkor utána már én is csak terepre fogok járni. Egészen kicsi korom óta tudtam, hogy én távlovas akarok lenni. De eddig nem adatott meg rá a lehetőség. Ugye 18 alatt nem lehet terepre menni. És 18 éves korom után, engem nem fog érdekelni ki mit gondol, én megyek neki a világnak :D
2013. jan. 7. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
18 alatt nem lehet terepre járni??? Én 11-12 évesen szinte terepen kezdtem lovagolni, persze nem egyedül.
2013. jan. 7. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 A kérdező kommentje:
Nem azt írtam, hogy megtanultam, hanem hogy "megtanultam" :) Tehát fennmaradtam, nem vertem szét, tudtam ügetni, vágtázni. Jó, a nyergelést ellenőrizni kellett, meg még most se árt, ha ránéznek...
2013. jan. 7. 20:20
 17/25 anonim ***** válasza:
Abszolút átérzem a gondod, kedves kérdező! Mikor beregisztráltam erre az oldalra és megnéztem a lovak kategóriát, mikor felmentem először egy lovas fórumra, akkor rögtön úgy éreztem magam, hogy egy kis taknyos vagyok, aki soha az életben ne vegyen lovat, mert nem vágta be kívülről a Nagy Lovas Lexikont, pedig még csak nem is én kérdeztem! Hobbilovas vagyok, jelenleg nincs lovam, még nem volt lovam, de a jövőben szeretnék lovat. Akár most is vennék, ha megtehetném, annak ellenére, hogy nincs a hátam mögött tizenéves lovasmúlt, de lenne hozzá megfelelő segítségem. Ahol lovagolok, igaz nem 5 csillagos szálloda, még csak nem is nagy lovarda. Van több paci és a családfő oktat. Lehet nem a legjobb edzők oktatnak, csúcs sportlovakon, de messze a legjobb hely, ahol eddig voltam. Van tudás, érzem azt, hogy rám figyelnek és nem csak lehúznak, a lovak jól vannak tartva, a kérdéseimre tartalmas válaszokat kapok, a lovaglótudásom rengeteg fejlődött ahhoz képest, amit eddig a nagyobb lovardákban "felszedtem", így ha lovat vennék, oda vinném bértartásba. De a lótartás úgy tűnik szent misztikum, mert átlagember nem tarthat lovat, ha 10 éve nem lovazik, természetesen úgy, hogy hetente 3x minimum kint van több órát és csinál mindent, amit kell. Na de melyik lovarda szereti ma már a lelkes önkénteseket? Akárhány helyen voltam, értésemre adták, hogy hagyjam ezzel őket és nem tudom őket hibáztatni, valószínűleg a környék összes tizenévese náluk akar lovagolni csutakolásért cserébe. Gondolom, valahogy mindenki megvette az első lovát, amikor megtehette, ha ez a lovaglás kezdete után 1 évvel történt, akkor nem várt 20 évet, hogy "felszedje a tudást". Értem én, hogy 2 alkalom után nem célszerű lovat venni, de egy kezdő ugyan egy év után hadd engedhesse meg magának azt a luxust, hogyha nem fejjel megy a falnak és van a háta mögött szakszerű segítség (rokon, barát, edző), akkor ugyan ne vágjuk máglyára, mert "biztos csak tönkre teszi azt a lovat."
2013. jan. 8. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
Természetesen ésszerű keretek között értem a fenti mondandóm, úgy tárgyat nem vennék, nemhogy lovat, hogyha nem tudom rendesen karban tartani/ellátni. Úgy nem vennék és nem veszek lovat, hogy fillére ki kell számolnom minden pénzt, hogy a lóra is jusson és imádkozom, hogy ne jöjjön közbe semmilyen állatorvosi baj, legyen az akármilyen kicsi is. Viszont normálisan tartott, nem lesz@rt lónál azért hadd ne azért ne tartsak lovat, mert nincs 10 millióm tartalékba, nem lovagoltam 10 évet, lehetőleg versenyszerűen és nem végeztem állatorvosi egyetemet illetve nincs ezzel felérő lóra specializálódott szaktudásom.
2013. jan. 8. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:

Mégegyszer én :) Csak most olvastam el teljesen a 9-es hozzászólást, mert feltétlen és sürgősen hozzá akartam szólni a dologhoz. Szóval:


Nagyon tetszett a 9-es válasz. Nekem a "netes lovas világból" kb csak az jön le, amit fentebb kifejtettem: csak az vegyen lovat, aki guru. De én nem akarok olimpiára menni, persze, vonzó számorma a versenyzés gondolata (távlovaglás sejlett fel nagyon halványan), de elsősorban én társat szeretnék találni a lóban. Sporttársat, barátot, egy csodálatos élőlényt, akit csodálhatok. Nem véletlen kezdtem lovagolni és végül szerettem bele, nagyon vonzó számomra, hogy a lovaglás kettőnk (a lóé és az enyém) közös munkája, hogy tudunk együttműködni. Soha nem akartam és akarok neki fájdalmat okozni, sosem okoskodom, teszem amit az edzőm mond. Ha letol valamiért, akkor átgondolom, igazat adok neki és dolgozom a hiba kijavításán, a lótól pedig nem győzök elnézést kérni a hibámért (legtöbbször azért csak magamban, ne nézzenek tök hülyének), ha megdicsér büszke vagyok magamra és a lóra is. Nem értem, hogy miért ne tarthatnék lovat akkor is, ha nem vagyok guru, az alapján, ami lejött a lovas világból. Szerintem nem kevés normális hobbista van, csak a sok, tanulni akaró kezdőt elrettenti a lovas világ hozzájuk állása. Lovas fórumon volt példa arra, hogy levelet kaptam egy halál ismeretlentől, akivel a saját lovas élményeinket tárgyaltuk meg, hogy mivel kezdő vagyok, biztos tépem a ló száját, hülye az edzőm, hogy a saját lován lovagoltat engem, ami ugye nem iskolaló, merthogy én tönkreteszem a lovat! Mire visszaírtam, hogy nem áll fenn a probléma, sose téptem a ló száját, érkezett a válasz, hogy honnan tudom én azt, én csak egy kezdő vagyok, biztos tépem. Nos, így akarjak tanulni a "guruktól" és így merjek kérdezni nem utolsó sorban, lovat tartani? Aláírom, sok a hülye hobbista, én is nem egy profi 12 évest láttam, de mivel szolgáltam arra rá, hogy lábtörlőnek használjon engem az, akitől tanácsot kérdem lovaglás kérdésében és honnan tudja ő, hogy én hogyan lovagolok? Szeretnék nagyon mindent megtanulni persze, mit miért csinálunk és hogyan, amit a 9-es válaszoló is említett, de kivel lehetne értekezni, ha a kezdők csak hülye kezdők lehetnek?


Bocsánat a többszörös sírásért, csak annyira "megörültem", hogy nem vagyok egyedül a problémával és nagyon unom már, hogy kezdőként lovas berkekben csak hülye lehetek és állatkínzó.

2013. jan. 8. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 A kérdező kommentje:
Nah, végre! Utolsó kommentelő, Te leírtad, amit én kifelejtettem. Úgyhogy teljesen megértelek és sok sikert a saját lóhoz :)
2013. jan. 8. 17:48
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!