Miért történhetett ez? Videóval
Azzal ugye tisztában vagy, hogy marhaságokat beszélsz? Ha figyelnéd a bemondót, folyamatosan mondja, hogy mit kéne csinálni, és jót mond. A többi lovat meg elég nehezen tudod kivinni, ha a megvadult ló a palánk mentén rohan - mint láthattad, lazán belerohant a többi lóba is, szóval kifelé menet sem kerülte volna ki őket.
Alapvetően itt két hiba van, hogy néhányan okoskodtak és nem hallgattak a bemondóra, illetve, hogy nem rendeződtek "tömött" sorokba középen, így a vágtázó ló berohanhatott közéjük.
Az uccsó lovat azért nem engedték felkelni, mert nem akarták, hogy tovább fusson.
Alapból hülyék az emberek, mert egyrészt, amit előttem lévő is mondott, nem rendeződtek középen tömött sorokba, másrészt, ha ilyen elszabadulós történés van ,szerintem az alap, hogy 1: bemegyek a pálya közepére, 2. kiszállok abból szar kocsiból, és kikötöm belőle a lovat. Óhatatlan, hogy a megbokrosodott ló nem fogja azt nézni, hogy a mögötte zötykölődő "kocsi" elviszi-e a másik lovat, vagy nem, mert épphogy nem lát hátra a szemellenzőtől, plusz épp attól akar megszabadulni.
Egyébként az ilyen "okosok" miatt - akik ott a pályán bohóckodtak - lesznek kisebb gondokból ilyen brutális balesetek, mert ha figyelted a bemondót állandóan azt szajkózta, hogy kussoljanak, és ne kergessék a lovat mert csak még inkább bedilizik. Az meg aztán igazán röhej, hogy a papika azt hitte, ha majd beáll a ló elé, az megáll neki. A lovak figyelnek az emberekre és nem akarnak fájdalmat vagy balesetet okozni, de esetünkben ez a ló annyira halálra volt rémülve, hogy ment volna tűzön vízen keresztül, csakhogy megszabaduljon a szerszámaitól, és hogy kijusson a fedelesből. Egyébként ezt a videót "feldolgozták" az Animal Planeten, és vélhetőleg darázsfészek volt ott azon a hosszúfalon, ahol a sárga megbolondult. Lehet, hogy elkezdték marni a darazsak, és ettől akadt ki ennyire. Ha megnézed, az előtte lévő pej is kivállazott azon a helyen, ahol a sárga megőrült.
Végül pedig, azért fogták le a lovat, mert leszedték róla a szerszámokat, és tettek rá kötőféket, hogy meg lehessen fogni. Lehet, hogy esés közben megsérült a lába, még talán azt is vizsgálgatták. Mentővel azt a nőcit vitték el, akin a kocsiban ülve átgázolt a sárga által cibált másik kocsi. Ez a nőci mindkét lábára le volt bénulva már akkor - ha jól emlékszem ez volt a doksifilmben - ezért nem szállt le a kocsijáról, és elvitte a mentő, mert asszem agyrázkódása lett vagy hasonló. De egyébként felépült meg minden.
az első lehet azér bokrosodott meg. mert a faszi túl szorosan húzta a szárat vagy volt rajta szorító lánc amit pár ló nem bír elviselni .. amit elöttem mondtak 2 az mind igaz és jól mondták.. de nem kell beszarni.. nem lett bajuk a lovaknak... a rémületen kívül semmi
az utolsó megbokrosodott lovat. azért fogták többen ha már egyszer a földön van.. maradjon is ott. nagyobb eséllyel marad nyugton.. elfektették az oldalára megnyugtatták.. és a káosznak vége lett..
Tényleg hülyeséget beszélsz.. Teljesen normálisan jártak el.
A lovakat be vitték középre, és megfogták, mivel a ló kívül vágtázott ha feltűnt volna.... És nem olyan könnyű egy rakás kocsis lóval gyorsan kiszaladgálni, úgy hogy nem tudod mikor rohan beléd a ló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!