Hány éves gyereknek érdemes saját lovat venni? (Bértartás, hozzáértő segítsége mellett)
15-16+
Nem azért, mert nem tudná segítséggel felelősségteljesen kezelni, hanem mert komoly hatással van a gyerek személyiségfejlődésére.
Jobb, ha 15-16 éves koráig küzd érte.
Csak akkor vegyetek neki lovat, ha megbizonyosodtatok róla, hogy nagyon komolyan gondolja. Hogy az életét lovakkal akarja tölteni. Ezt 3-5 év lovaglás még nem igazolja.
Szerintem meg pont azért érdemes előbb, hogy a fiúzás/csajozás/bandázás a lovardában menjen, ne a nagyváros utcáin.
Oktatóként azt mondom, hogy 10 évesnek már lehet venni egy sportpónit, de volt 6 éves lovasom is akinek pónit vettek. Nem ajánlottam, de ragaszkodtak hozzá és jó döntésnek bizonyult, mert a gyerek nagyon lelkes volt egészen az érettségiig, persze közben bejött még egy ló.
Azt látom, hogy egyénfüggő, amelyik kis lovas nem unja meg egy-két éven belül, és nem ijed meg az első nagyobb esés után, akkor bele lehet vágni a lóvásárlásba. Főleg ha az élet egyéb területein (pl. tanulás) is azt bizonyítja a gyerek, hogy felelősséget vállal, oda teszi magát.
Ha sokáig váratják a saját lóval, csak azt tanulja meg, hogy mindegy mennyire küzd, úgyse lesz az, amit ő akar. Ez hosszútávon nem biztos, hogy jó.
Ha gyereknek veszel lovat, az a ló valójában a szülő lova lesz...
A gyerek nem tud bértartást, állatorvost, lovasedzőt, kovácsot fizetni...
honnan is tudna?
Ez a szülő büdzséje lesz.
A gyerek inkább a felelősséget tanulhhatja meg a lóval, de azért tegyük hozzá, hogy ez egyénfüggő is.
Nemcsak akkor van lova, ha büszkén mutogatja a hétvégén nyert díjugrató versenyen szerzett kupát a többieknek, hanem hóban, fagyban, sárban is van lova, esténként, húsvétkor és karácsonykor szintén van lova és törődni is kell vele.
Erre alkalmasnak is kell azért lenni, ha lovat vásárolnak a gyereknek.
Kérdező!
A ló nem kéri, hogy vedd meg!
így megvenni egy - relatíve speciális igényekkel rendelkező - élőlényt és őt - később - tartani is, olyan felelősség, amit egy gyerek az életkorából adódóan alapesetben még nem lát át.
Az élet nagyon változhat az ember 25 - 30 koráig.
Szinte naponta alakulhatnak a prioritások, (család, párkapcsolat, tanulás, munka) még úgy is, hogy azt nem lehett előre látni.
Ebben a helyzetben baromi nagy felelőtlenség egy olyan élőlényt tartani, akinek azért hosszútávú "gondviselésre" van szüksége.
A lóval törődni, kell foglalkozni és adott esetben - képezni kell!
Meg tudja ezt tenni a gyerek, ha külföldre jár egyetemre vagy külföldön dolgozik?
Ki tud menni hozzá hetente háromszor, suli után, vagy pl. karácsonykor, ünnepnapokon is?
Meg tudja tenni, hogy amíg a barátai buliznak, Ő lovával van?
Ezeket azért át kell gondolni.
Persze, lehet már fiatalon, akár 10 - 11 évesen is valaki annyira megszállott lóimádó, hogy az életét a lovaknak rendeli alá és más "emberi tevékenység" (bulizás, csajozás-pasizás) nem is nagyon érdekli, de ez azért ritka....és, hát nem is nagyon egészséges társadalmilag.
A saját lóra meg kell érni és nemcsak anyagilag!
Azért kis hazánkban nem olyan felnőni, mint egy Montana - i vagy Wyoming - i Ranchen, ahol az ember beleszületik a lovas életbe, így természetes, hogy már 5 - 6 évesen lovagol, 10 évesen már van saját lova... 14 évesen meg már megnyerte élete első rodeóját pl. hordókerülésben...
Szóval gondold ezt át a gyerekkel közösen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!