Ez kínzásnak számított volna?
Jaj, én úgy bírom a sok "állatvédőt", hogy már mindenre rámondják, hogy állatkínzás. Komolyan, ilyenkor elmagyaráznám nekik, hogy mit jelent pontosan az állatkínzás.
Kérdező, dehogy számít ez állatkínzásnak. Az is lehet, hogy épp álmodott valamit (az enyém néha sír álmában), lehet, hogy csak várt haza, lehet, hogy valaki mászkált a folyosón, stb.
Hagyd rá, gondolom a szóbanforgó embernek ennyi izgalom van az életében; keres valamit, amiért jól beszólhat másnak, aztán a "hímzés klubban" jót csámcsog rajta a barátnőivel.
Egyszer már én is jártam így, nem tudtam magammal vinni a kutyát, mert olyan helyre mentem. A kocsiban nem akartam volna annyi ideig hagyni, mivel az nagyobb kínzás lett volna, esetleg végzetes is lehetett volna számára. De a szomszéd ugyanígy leordította a fejemet, hogy a kutya annyira sírt, és mit képzelek, hogy ezt megteszem?
Biztos sírt a kutya, de nem azért, mert nagyon kellett pisilnie, hanem azért, mert nem tudta, hol vagyok ennyi ideig. Egyébként 12 órát a kutya simán kibír anélkül, hogy kivinnéd. Az állatkínzás nem itt kezdődik. A szomszéd véleményére meg tegyél nagy ívben.
Ooo én olyan sok ilyenbe futok bele. Nálam alapból 10 órára van egyedül, ezért már savaztak.
Több márkájú tápot adok neki.
Sportolok vele.
Nem dagadt.
Kutyázik.
Póráz + szájkosár alap ha sétálni megyünk.
Sokat vagyunk 20-30 km es túrákon.
Fegyelmezett
Ivartalan
A füle kupírozott
Ő-v képzésen vesz részt
Tenyésztőtől van
Van hogy télen 2 óra játék után nem tudom berángatni, én meg fázok és kinthagyom még fél-1 órára (rövid szőrű)
Túl sokat költök rá
Túl keveset költök rá
Nem engedem kutyás társaságba mert csak 2 kutya van akiket elfogad
Harcikutya.....
Nekem már minden szarért beszólnak. Ha neked csak ennyi, örülj. És ne vedd fel. Ha még egyet kapsz csak nevess 😂😂 a tudatlan rosszindulatú emberekkel nem tudsz mit tenni
Úgy szeretem a sok okostónit... Mikor gyerek voltam, még nem volt ennyire köztudatban az ivartalanítás, nekünk sem ajánlották, úgyhogy volt egy kan és egy szuka kutyánk. Namármost a hölgynek esze ágában nem volt kiskutyákat gyártani, hormonok ide vagy oda, tüzeléskolr ült a seggén, és várta, hogy elmúljon. A kan viszont nagyon szeretett volna szíve hölgyének hátsó tájékához jutni, így ült a másik kutya mellett, és egész nap nyüszített. Hogy mi mit meg nem kaptunk a szomszédoktól! Biztos direkt éheztetjük, rossz a táp, fáj valamije, állatorvost kéne hívni már, miért vagyunk ilyen idióták, hogy nem teszünk valamit, hát szenved a kutya. A kedvencem az volt, amelyik bizonygatta, hogy az övé is így nyüszített, amikor mittudomén milyen beteg volt, vigyük már el elaltatni, mert erre csak az a jó reakció. A tök egészséges 4 éves vizslát.
Meg kell tanulni szarni a hülyékre. Igenis vannak helyzetek, amikor a kutyának, macskának, de még a gyereknek is alkalmazkodnia kell a gondviselőhöz, mert a világ nem fog körötted forogni, mert kutyá/macskát tartasz vagy szültél. Ameddig nem rendszerszerű, hogy 12 órára magárar hagyod, nem vagy még csak szar gazdi se. Az állatkínzást acsarkodónak meg ajánlom, hogy olvasson végig pár élettörténetet egy állatmentő csapat honlapján. Na, ott vannak kínzott állatok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!