A kutyám műtét után nem tud lefeküdni. Mit tehetnék érte?
Figyelt kérdés
Tegnap délelőtt műtöttek le a kutyám mellkasáról egy tojás méretű zsírcsomót. Azóta, hogy tegnap délután hazahoztuk, nem tud lefeküdni aludni. Egész éjjel ébren voltam mellette. Vagy sétálgat a szobában, vagy kicsit leül, de nem fekszik le, és ezáltal nem is aludt most már kb. 20 órája. Csak intenzíven liheg, illetve néha, "felordít" fájdalmában. Reggel hívtam az orvost, vázoltam neki a helyzetet, és ő azt mondta, hogy most 1-2 nap rossz lesz neki, természetes, hogy fáj, de majd rájön hogy tud lefeküdni, esetleg mi segítsünk neki. Nem tudok neki segíteni, 40 kg-os kutya, a lábait mégsem húzhatom ki alóla, hogy feküdjön. Ő megpróbált ma egy picit lejjebb ereszkedni, miközben az egyik oldalával ülő helyzetben a kanapénak dőlt, de nem sikerült neki, fájdalmában visított egyet, aztán inkább felkelt, és azóta csak járkál, vagy áll egy helyben. Nem bírom már ezt nézni, mit tegyek, hogy jobb legyen neki?2019. febr. 20. 10:24
11/14 A kérdező kommentje:
# 10-es válaszoló, én elhiszem, hogy jóindulattal írtad, amit írtál, de nem ismered a mi körülményeket. Tavaly nyáron vettünk észre a mellkasán egy pici csomót. Nevetséges, de először azt hittem, valami durva szúnyogcsípés. Aztán egyszer csak elkezdett növekedni. Egy jó ideig kb. cseresznyeszem méretű volt, nem piszkáltuk, úgy gondoltuk itt megáll. Aztán a kis cseresznyéből hirtelen dió lett, és a dióból nagyon gyorsan, kb. 1.5 hónap alatt egy "szép nagy" tojás. Bizonytalan volt, hogy mi is ez, hiába tapogatta két orvos, és az asszisztens is, úgy érezték, hogy nem teljesen körülhatárolható a csomó, ezért nem tudták biztosra mondani, hogy "csak" egy zsírdaganat (ami egyébként szintén lehet rosszindulatú is, csak ez ritkább). Na mindegy, a héten a gyors növekedés miatt kedden mintavételre indultunk, de mivel semmiféle mintát nem tudtak belőle levenni, és ott volt a másik doki is, akivel együtt műtenek, amellett döntött, hogy ha mi is beleegyezünk, akkor azonnal leveszik, és ha nem zsírcsomó, akkor az egészet felküldik a laborba, hogy megtudjuk mi az, illetve, hogy szükséges-e kezelés, számíthatunk-e kiújulásra stb. Aztán a végén megmutatta, hogy valóban egy zsírcsomó volt. Egyébként a doki is olyan, hogy nem szívesen altat akármiért, mindig el is mondja, hogy amit csak lehet, azt anélkül oldja meg, de hát ezt nyilván nem lehetett.
2019. febr. 21. 07:00
12/14 A kérdező kommentje:
Bocsi, az a "mi" nem tudom hogy került az első mondatba. Hülye telefon...
2019. febr. 21. 07:01
13/14 anonim válasza:
Szerintem a fél szem algopyrin kevés neki, ha 40 kg.Ha 20 kg-osnak fél szem, akkor neki 1 szem.Nincs begyulladva a seb?Nem vérzik?Nem duzzadt?Gallér van a kutyán?Nem amiatt nem fekszik le?
14/14 anonim válasza:
Ugyanilyen műtét után az enyém szorító kötédt kapott, amiben valóban nem tudott lefeküdni. A műtét másnapján levették a kötést és után már feküdt szépen a sebvédő ruhában. Nem szoros a kötés? Az én kutyusom be is ödémásodott kicsit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!