Támodott már itt meg valakit kutya?
Köszi a válaszokat!
Ki küldözget milyen üzeneteket?
Nem tepert le kutya, csak harapott.
1. eset
A menhelyen végeztem az 50 óra kötelező sulis közösségi szolgálatot. A kutyákat sétáltattam. AZ utolsó előtti napomon magamra hagytak, így egyedül kellett kihoznom a kutyákat a kennelekből. Kiválasztottam egy staffi keveréket, mert ő még sosem sétált eddig, de ahogy kinyitottam a kennel ajtaját, kislisszant mielőtt rá tudtam volna rakni a pórázt, és neki ugrott a mellette lévő kutya kenneljének, és a rácson át meg is harapta szegényt. Azonnal vissza akartam tenni a kenneljébe, mert elöl meg rengeteg kutya volt szabadon, nem akartam hogy azoknak is neki menjen. Úgyhogy hátulról megfogtam a grabancánál fogva, és visszatettem a kenneljébe. Ahogy elengedtem, hátrafordult és elkapta a bal kézfejemet. Ijedtemben kicsit megrúgtam, akkor elengedte, és be tudtam zárni a kennel ajtaját gyorsan.
Az alkaromon kisebb fognyomok voltak csak, amit nem is tudom, hogy kerültek oda, a kezem viszont nagyon vérzett, a tenyeremben 1 cm mély lyukat hagyott a szemfoga, a kézfejemen egy hosszú csíkszerű vágás, nyílt seb volt, és a 4. ujjamat nem tudtam mozgatni 1-2 napig. A hegek megmaradtak, főlek a kézfejemen, de ezen kívül maradandó károsodásom nem lett. Viszont nagyon megijedtem, nyilván, 16 éves voltam akkor. De az adrenalin miatt ott tudtam hogy mit kell tennem és nem hezitáltam.
2. eset
A barátnőm kutyáira vigyáztam mikor elutaztak, az ő házukban. Az egyik közepes testű keverék kutyát fel akartam emelni, hogy hátra vigyem, a vihar miatt, és ahogy megemeltem, a nyakamba harapott. De egyből el is engedett, gondolom csak figyelmeztetés értékűnek szánta. Ennek ellenére 3 fognyomot is hagyott, és igencsak dőlt belőlük a vér. De a kutya mintha mi sem történt volna, farkcsóválva mászkált körülöttem még ezután is, szóval tényleg nem akart bántani, csak megijedt, mikor fel akartam emelni. Ez már 19 éves koromban történt. Megijedtem nyilván, de könnyebben túlléptem rajta, mint az első esetnél. Az nagyobb traumát hagyott. Ennek is látszik nagyon minimálisan a nyoma a nyakamon. Akkor be is volt dagadva eléggé, pont elöl kapta el a nyakamat, szóval gége, pajzsmirigy tájékon.
Amúgy szeretem a kutyákat továbbra is, nekem is van egy menhelyi keverék.
Kb. 10 éves koromban egy borjú méretű kutya harapott meg a derekamon. Kölykei voltak, szerintem azt hitte, hogy bántani akarom őket. Láncon volt a kutya, sikerült tőle elég messzire kerülnöm, megúsztam egyetlen harapással.
Gyerekkori barátom apját a saját rotweilere harapta meg. A kutya soha nem volt sétáltatva, vagy szocializálva. Viszont babusgatták. Ő volt a főnök a családban. A kutya rendreutasította a papát.
Egy ismerősömet egy KÁJ támadta meg. A kutya pórázon volt a gazdája mellett. Sajnos a gazdi elkövette azt a hibát, hogy megállt egy ismerőssel beszélgetni az utcán. Ha egy pásztorkutyával megállsz pár percre, akkor azt ő a saját területének tekinti és védi. Az ismerősöm rosszkor volt, rossz helyen. Szerencsére nem lett maradandó sérülése.
A legutóbbi élményem, amikor egy roti keverék támadt a kutyámra. A hülye gazdája csak nevetett, mert szerinte az ő kutyája játszik. Mérges voltam, mert egy kutyás embernek illene ismernie a kutyák testbeszédét. A két kutya közé ugrottam ösztönből és rákiabáltam a másik gazdira, hogy fogja vissza a dögöt. Előtte egy agresszív labradorral gyűlt meg a bajunk. Vele másoknak is. Többen panaszkodtak, ezért szerintem más időpontokban sétálnak, mint régen, nem találkozunk.
Ennyi jut most eszembe.
Nem félek a kutyáktól, imádom mindegyiket. Viszont nagyon sok az alkalmatlan gazdi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!