Mit mondjak, hogyan tudnám hazahozni? Szerintetek ideadják? Adjatok tippeket!
A helyzet az, hogy volt (van) 3 keverék kutyánk. 2 felnőtt és az egyiknek egy kölyke. A foxi keverék és a másik évekig együtt voltak, de miután megfialt a másik mindig bántotta a foxit. Erre az elment a szomszédba. Eleinte hazajárt/hazahoztam, de mivel a másik mindig bántotta (ha be voltak zárva akkor is) így mindig visszament a szomszédba. December óta ott van, haza sem jár. Ők etetik, odaszokatták teljesen. (elég tehetős család sok állattal, gondolom jól jön nekik egy foxi szerű mert jól fogja az egereket/patkányokat.) 1 hét múlva elköltözünk és én szeretném magammal vinni azt a kutyát is, de hogy menjek el érte, illetve mit mondjak? Kínosan érzem magam miatta, mert ők etették és náluk is van. Persze külön háztartásba vinném a másiktól, nem tudná bántani, de akkor is mit tegyek? Az én hibám, hogy nem hoztam el hamarabb, de rengeteg probléma volt a családban és sajnos mindig elkerülte a figyelmemet az a kutyusom, illetve értelmét sem láttam elhozni azért, hogy a másik bántsa.
Most mennem kell egy irodába és ott dolgozik a nő, akiknél a kutya van. Mit mondjak neki, illetve hogyan? Kínos számomra tudom, hogy én csesztem el.
HA úgy látod, hogy jól él, jól tartják, szeretik akkor hagyd ott. Én a helyedben csak abban az esetben hoznám el, ha rossz sora lenne. Esetleg beszéld meg velük, hogy ha bármi van értesítsenek téged. Elhiszem, hogy nehéz ügy. Mert te nyilván nagyon szereted. Épp ezért úgy döntsél, ami a kutyádnak a legjobb. A szomszéddal, meg mindenképpen kell beszélni hiszen tisztázni kell azt is, hogy ők megtartanák -e egyáltalán.
Tényleg nem egyszerű :-(
Már ne haragudj, most június vége van, azt írtad, december óta van ott a kutya. Eddig eszedbe sem jutott, hogy visszahozd, magyarán tojtál rá, most meg kéne? Csak a lelkiismeretednek magyarázkodsz.
Ha a szomszédod helyben lennék, körbe röhögnélek és közölném veled, a kutya már döntött, hol szeretne lakni, ne zaklasd föl a saját önzőséged miatt az állat életét.
Bocs a csúnya megfogalmazásért, de ezen igazából nincs mit szépíteni, ez az igazság.
Ha tényleg szereted a kutyát,akkor azt nézed neki mi a jó.
Ő most már boldog,hagyd őt nyugodtan élni az új családjával.
Nem bántásból,de majd fél évig a kutya a szomszédban élt/él,akkor most miért kéne?
Ha annyira szereted akkor,hogy kerülhette el a figyelmed??FÉL ÉVIG!Ha egy kutya 7 évig veled él aztán átmegy a szomszédhoz és nem jön vissza akkor az nem véletlen és úgy gondolom,hogy akkor nem csak a másik kutya miatt nem jön vissza,mert a kutyák(terrierek),pont nem azok az élőlények akik az EGYETLEN gazdájuktól képesek elszakadni 7ÉV! után egy kutya miatt.
Gondolom a szomszédban,etetik-itatják,foglalkozznak vele és törödnek vele és nem utolsó sórban szeretik.
De ma kérdezd meg a szomszédod,hogy ,hogy van a kutya és elmondod,hogy te most költözöl és,hogy maradjon/maradhat-e ott vagy magaddal vidd?
Majd ő megmondja és megbeszélitek.De itt most a kutya sorsát kell nézzni!!!
Jog szerint a kutya a tied. Visszakövetelheted.
Jog szerint a fél éves panziót neked ki kell fizetned.
Köszönöm. Igazatok van részben, mert az én hibám, hogy nem hoztam el. De sajnos előtte is elment mert odaszokatták és amikor visszajött a másik mindig bántotta, volt hogy mire hazaértem a kölykét is megfojtotta, pedig az el volt zárva. Ezért ment el, nem azért mert nem volt vele törődve. Etetve, foglalkozva volt vele is folyamatosan, mint a másikkal.
Mint írtam saját hibámból is, illetve az ő érdekében sem hoztam haza december óta.
Most viszont, hogy elköltözünk esélye sem lenne ide visszamenni mert messze van, illetve nem a másikkal kerülne egy portára, így nem tudná bántani.
Utolsó!
Természetes, hogy ha elhozom megkérdezem mennyivel tartozom, mivel ők etették fél évig. Igaz a másik 10 kutya mellett elfért..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!