Nagytestű kutyáktól hogyhogy nem féltek?

Mert nincs okom félni tőlük, nem támadnak ész nélkül.

Egyszer tévedésből besétáltam négy hatalmas, morgó nyájőrző kutya területére, egy karcolás nélkül jöttem el onnan.

Dehogynem, csak te nem értesz a kutyákhoz. Azt "mondták": "Ez a mi területünk, távozz és nem bántunk"

Mi pedig szép lassan távoztunk ott, ahonnan jöttünk.

A nyájőrzők arra valók, hogy védjék a juhokat a ragadozóktól és más veszélytől. Mi megmutattuk, hogy nem jelentünk veszélyt, így nem lett volna értelme helybenhagyni minket.

Én nem hogy nem félek, de egyenesen imádom őket. Az, hogy hajlamosak-e a támadásra egyáltalán nem mérettől függ. Kiskoromban például egy komodor mellett (is) nőttem fel, úgy vigyázott rám, mint a hímes tojásra, mert én is és ő is jól voltunk nevelve. Ennek ellenére viszont sokszor nagy ívből ki kell kerülnöm az utcán a yorkikat vagy csivavákat sétáltató gazdákat, mert össze-vissza morognak, kapdosnak a kutyáik, mert rosszul lettek nevelve.

Szóval ne félj a nagykutyáktól, nekik is vajból van a szívük. Ne bélyegezd meg az összeset a félelmed miatt. Ha teheted, simogasd meg az ismerős nagykutyákat, és azonnal beléjük szeretsz majd.

Én minden idegen kutyától tartok - kistestűtől pláne (!) - ezért nem simogatom, nyúlkálok feléjük még akkor sem, ha ott a gazdi. Pedig rottweilerem van. Csóri apámat így kapta meg egy elég mélyen egy kistestű keverék, utána járhatott a sebészetre tisztításra mert begyulladt a harapás, utána a háziorvoshoz, hogy beadja a veszettség elleni oltássorozatot neki, mert felszívódott a gazda, utánajárva kiderült oltása nem volt a kutyának, egy garázsba éltek patkányok között.

Lényeg, hiába van nagytestű kutyám, tartok minden idegen kutyától, nem fogdosom őket - ha közömbös vagy, akkor meg jó eséllyel békén hagynak - szégyen vagy nem :)