Hagyjam, hogy a párom elvigye a kutyát vagy ne?
5 évvel ezelött vettem egy kutyát("A") nem kis összegért, jártunk iskolába, jóféle táppal etettem, szóval nem kevés pénzt/energiát emésztett fel, viszont valahogy sosem volt 100%-os a kapcsolatunk a kutyával. 2 évre rá megismertem a párom, akivel örökbefogadtunk egy másik kutyát("B") így boldogan megvoltunk a mi kis "falkánkban" eddig, mivel most a párommal elválnak útjaink. Az a fura helyzet állt elő, hogy a vásárolt kutyám látványosan jobban szót fogad neki, jobban keresi a társaságát, egyszóval imádja a kutya. Az örökbefogadott viszont hozzám húz inkább. A két kutya viszont tökéletes összhangban létezik (imádják egymást), "komoly dráma" van belőle, ha külön választjuk őket (pl. orvosi vizit ilyesmi). Nyilván a párom szeretné, ha vele tartana az "A" kutya, ami objektíven teljesen logikus döntés, viszont én is nagyon szeretem, hisz már a párom előtt megvolt, így nem igazán tudok lemondani róla. A másik, hogy a "B" kutya (aki nyilván velem marad) is drámának fogja megélni, mégha idővel el is halványul gondolom. Ami bonyolítja a helyzetet, hogy mi egy helyen dolgozunk a volt párommal és szinte mindig vittük/visszük a kutyákat is magunkal, ami szinten nem könnyíti meg a dolgot (nyilván felmondani ezért egyikünk sem fog), de még ha otthon is hagyjuk a kutyákat egy kis időre gondolom az együtt töltött idő nem fog elmúlni magatól.
Nehezemre esik döntést hoznom, mert egyszerűen nem lehet csak objektíven nézni ezt :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

1-es.
Igen, csak éppen én is ragaszkodom érzelmileg az "A" kutyához, imádom szeretem 9 hetes kora óta része az életemnek. + nekem is mindennap látnom kéne, ami szinten igen erős érzelmi igénybevétel lenne a részemről. Gondolj bele, ha az általad nevelt szeretett kutyát oda kéne adnod, de mindennap láthatnád, de nem veled élne?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Lehet önző, de én a kutyákat nem választanám szét.
Nektek kell mérlegelni, hogy kinek az életéhez passzol jobban a két kutya.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"én sem adnám oda senkiért és semmiért a kutyámat."
Igen és minden bizonnyal a kérdező párja is ugyanezt gondolja... Na ilyenkor mit teszel? Patthelyzet. Ha a kérdező párja tette volna fel a kérdést, akkor meg neki javasolnád, hogy ne adja oda a kutyát. Szerintem ez egy olyan eset, amit a feleknek maguknak kell megoldaniuk, mert nyilván mindketten akarják a kutyát. Hozzanak kompromisszumot vagy valamelyikük engedjen, más lehetőséget nem igen látok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm a válaszokat. Én is úgy gondolom bármennyire is rossz érzés az "A" kutya elmegy a párommal, mert az ő kapcsolatuk sokkal szorosabb mint az enyém valaha is volt. Rettenetesen rossz érzés és biztos vagyok benne, hogy ütni fogom még a falba a fejem miatta, de egyszerűen én is látom, hogy az "A" kutya szempontjából ez a helyes döntés.
Köszönöm a válaszokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!