Elaltatják hétfőn a kutyám, hogy tegyem ezen túl magam?

Ha egy ember bántotta volna a szomszéd gyerekét akkor is ezt mondanád? Ne legyen semmi következménye, menjen nyugodtan,élje tovább az életét!?

Egy kutya semmilyen körülmények között nem támadhat emberre. Főleg ha az nem is bántotta.

Miért nem lehet elhinni, hogy vannak ilyen szülők? Szerencsétlen gyerek gondolom próbált segíteni a kutyán, de bárhogy nézzük, ő egy gyerek. Hiába hívja ki az állatvédőket, ha a szülők pl. letagadják, hogy nincs is kutya, stb. És bizony nem minden szülő engedi meg a gyereknek, hogy foglalkozzon a kutyával. Nekem sem engedték. Egyszer vittem ki sétálni és lecsesztek, mint a nem tudom mit. Utána eldugták a pórázát, nehogy megint előforduljon. Ha ki akartam menni foglalkozni vele azt sem engedték, mert "ha annyira kint akarok lenni akkor vágjak fát". Mire a kerti munkával végeztem meg besötétedett, akkor meg azért nem lehettem kint. Ha ki akartam menni, mikor nem engedték meg akkor visszacibáltak és bezártak a házba. Volt, hogy tudtam vele kint lenni, játszani, de az nem elég egy kutyának.

Volt, mikor egész nap a kutyaólban sírtam egy alom kiscica felett, mert a szüleim még egy liter tejet is sajnáltak tőlük nekem meg se pénzem se semmim, hogy élteben tartsam őket, mert csak 7 éves voltam.

14 évesen találtam egy kidobott kiskutyát és be akartam rakni a kazánházba, amég találok neki helyet másnál erre kutyástól elzavartak télen, hogy vigyem vissza oda, ahol találtam, haza ne merjek vele állítani. Ahol találtam meg azt mondta a néni, hogy ha ott marad lelövi, dobjam ki az erdőbe. Végül találtam neki egy családot, aki befogadta, de mennyivel jobb lett volna, ha nem átfagyva kell járnom az utcákat meg kopogtatni mindenkihez kutyástól.

Vannak ilyen szülők és ilyenkor a gyerek egyszerűen nem tud mit tenni. Tudom, minek tartunk akkor kutyát, stb, de ez sem az én döntésem volt, nekem ilyenekbe nem volt beleszólásom otthon. Mint ahogy abba sem, hogy hogy nevelik, mit eszik, ki tud e szökni, stb. Mikor kiskoromban elvitették a kutyánkat, mai napig nem tudom hova, arról nem is szóltak, egyszer hazaértem és nem volt ott. Mikor kérdeztem azt mondták, hogy elszökött. Nem is tudom már hogy és mikor derült ki, hogy lepasszolták. Én annyit tudtam tenni, hogy amennyit tudtam foglalkoztam vele, meg igyekeztem rendben tartani, hogy ne egy nagy csimbók legyen szegény, de sokszor ezért is lecseszést kaptam meg úgy kellett veszekedni velük minden apróságon, ami alap lenne. Ha anno kitalálták volna, hogy elaltatják semmit nem tudtam volna tenni azon kívül, hogy győzködöm őket, mutatok nekik menhelyeket, állatvédőket és vagy sikerül vagy nem. Hivatalosan az az ő kutyájuk, nem az enyém. Szomorú, de ez van, vannak ilyen szülők.