Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Kiszoktatás éjszakára. Valami...

Kiszoktatás éjszakára. Valami tuti módszer?

Figyelt kérdés
Hogyan tudnám kiszoktatni a 9 hetes kiskutyámat a kerti kutyaházba? 3 hete van nálunk. Kezdetben, amikor még nagyon kicsi volt nappal is bent volt a lakásban. Most már jól elvan a kertben napközben, de éjjel nem akar kint aludni. Pedig jó az idő, a háza is védett helyen van. Én hagynám nyafogni akármeddig, de a szomszédokra is gondolni kell. Ti hogy szoktattátok ki a kiskutyátokat?
2010. jún. 9. 15:14
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Nekünk eleve is kint volt, szerencsére szintén jó védett helyen volt az olja, és már jó idők voltak este is. Annyi, hogy mikor nem voltunk otthon, ill. estére becsuktuk a karámba. Kezdetben nyüszögött, nyafogott, de mivel nem foglalkoztunk vele, így feladta. Persze azért lopva kinéztünk -, hogy ne vegye észre- nem azért nyüszög e, mert valami baja van. A késöbbiekben csak rá kellett szólni és csend lett, majd már egyáltalán nem jelentett számára ez gondot. Aztán amint már jól megszokta a helyét és minket is, akkor már nyitott karámajtóval szundikált az oljában.
2010. jún. 9. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Milyen fajtáról van szó? Azért kérdem, mert ha nem házőrzőnek vettétek, akkor nem olyan nagy tragédia ha az éjszakát az előszobában tölti.
2010. jún. 9. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Vizslánk van. Nem szeretnénk bent tartani, nincs előszobánk, illetve egy légterű a nappalival és a konyha-étkezővel. Szóval jobb lenne kint a kutyinak:)
2010. jún. 9. 15:30
 4/7 anonim ***** válasza:
26%
Második vagyok: Télen mi lesz vele? Kint fog fagyoskodni?
2010. jún. 9. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Minden oldalról -alul is, felül is, oldalt is- profin szigetelt háza van, miért fagyoskodna?
2010. jún. 9. 15:38
 6/7 anonim ***** válasza:

Lehet brutálisan fog hangzani amit írok, de hagyd kint éjszakára és ne foglalkozz vele. Ez nekem is nehezen ment. Sírt, kaparta az ajtót, még az ajtófélfát is szétszedte. Egy-két éjszakáig engedékeny voltam és visszaengedtem, de utána 'bekeményítettem'. Az ajtót elbarikádoztam, ne tudja szétszedni. Csodák csodájára 3-4 ilyen éjszaka után megszűnt a sírás és a kaparás is. Tudom nehéz, és rossz hallgatni ahogy sír a kedvenc, de ha el akarod érni, hogy kint aludjon, akkor fel kell állítanod a szabályokat és bármi áron be is kell tartatnod.

Sok sikert és kitartást hozzá, csak pár éjszakáról van szó :)

2010. jún. 9. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

22:45

Köszönöm Neked, megerősítettél, így fogunk tenni:)

2010. jún. 10. 08:55

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!