Volt már olyan, hogy csalódtál egy adott kutyafajtában?

Nem tudom elképzelni, hogy lenne ilyen.

Volt személyes rossz tapasztalatom már masztiffal (nem saját volt), de ez nem azt jelenti, hogy elkönyvelem mind olyannak. Ha úgy hozza az élet, akár tartanék is ilyen kutyát, hiszen - igaz vannak fajtajellemzők -, de minden kutya egyedi.

Csalódottnak nem mondanám magam, sőt!

Két kutyám van, ugyanazon fajta. Az öregebbik teljesen pont olyan, mint ahogy leírják a fajtát. A fiatalabbik 1-2 jellegzetességtől eltekintve egyáltalán nem hozza a fajta jellemzőit. (Külsőre igen)

Fajtatiszta mindkettő.

Egyformán szeretem őket, egyáltalán nem vagyok csalódott, nem adnám semmi pénzért egyiket sem.

Részben igen, de azóta is a kedvenc fajtám.

15 voltam, amikor megkaptam az első kutyámat, egy mudit. Évek óta könyörögtem érte, mindent elolvastam a fajtáról meg általában a kutyákról stb. Több suliba is jártunk. Elvileg gyerekjáték mudit nevelni, mert nagyon okos és mindig a kedvedben akar járni... Az igaz, hogy a kedvedben akar járni, de mivel nagyon okos, ő jobban tudja, hogy mihez van kedved. :D Emellett makacs, domináns (főleg a kanok), ösztönerős és nagyon érzékeny. Igazi munkakutya agya van, nem játékszer. Olyanokra valahogy nem készítettek fel a cikkek, amiket olvastam, hogy pl hányszor fogok szívrohamot kapni, mert a 2-3 hónapos kiskutyám kiszaladt a kertkapun a lábunk között kamionokat terelni. Végül felnőttem a feladathoz, sikeresen jártunk terelni, kiállításokra, fedezett is többször. Érdekesség, hogy az egyik kölykét egy pulitenyésztő család vitte el, majd vitte is vissza nagyon gyorsan, mondván, hogy nem tapasztalatlan kutyás, a juhászkutyákkal is van tapasztalata, de ez a kutya kifog rajtuk. A szóban forgó kölyök azóta agilityzik, terel és mentőkutya vizsgára készül egy másik gazdival.

A fajtát nem bántam meg, biztos, hogy lesz még mudim, de sokkal nehezebb dolgom volt, mint amire készültem.

A mostani kutyám egy felnőttként, problémásan örökbefogadott munkavonalú német juhász, de még ő is sokkal könnyebb eset, mint a mudim volt. Sőt, egyszer volt nálam pár hónapig egy malinois-holland juhász keverék kölyök (ne az enyém volt, csak "nevelőszülő" voltam), de közel nem szívtam annyit vele, mint anno a mudival, bár ez betudható annak is, hogy már sokkal több a tapasztalatom.

A mudis válaszolót egészíteném ki én is. Ugyan így jártam, nagyon sokat olvastam előtte a mudiról, többek közt itt a Gyakorin is, kiállításra is elmentünk, de élőben még az én "show-vonalas", kevésbé hiperaktív kiskutyáim is elég kemény diók voltak, pedig nekünk mindig volt kutyánk, és nem csak kerti gyerekjátéknak, mert sokat sétáltunk velük, neveltük. Képzelj el egy ösztönerős, dominanciára hajlamos, de érzékeny lelkű fajtát. Ez a dominancia nem olyan, mint mondjuk egy staffordshire vagy akármilyen más terrier esetében, inkább "én jobban tudom nálad"-féle akaratosság, mivel a fajta a részben önálló munkavégzésre lett kitenyésztve. A juhász erős vezető volt, aki tudta, mit akart, de a "hogyant" gyakran a jól képzett kutyájára bízta, akinek néha csak a feje biccentésével vagy a bot bökésével jelzett. Innen ered az akaratosság és a fokozott érzékenység is, a nevelésénél éppen ezért nagyon nehéz helyzetben van nem csak a gazdája, de még a magyar terelőkutyák természetében járatlanabb, de amúgy jó hírű kutyakiképző is. Rendkívül könnyen nő az ember fejére, de ugyanilyen könnyen lehet hosszú időre vagy akár örökre tönkretenni a temperamentumát, és egy megtört lelkű, félős, bizonytalan kutyává tenni a nem megfelelően alkalmazott fegyelmezéssel.

A Mudimentők munkája, ideje és pénze nagyrészt nem a menhelyről kihozásra és ivartalanításra megy el, hanem a sokszor hónapokig, extrém esetben évekig tartó rehabilitációra. Hozzájuk általában a lelki sérült mudik kerülnek -volt, akin nem is lehetett már segíteni :(

Én is remekül beválasztottam a mudiból, mert "a juhászok a beteg és munkára alkalmatlan példányokat agyonütötték, ezért genetikailag egészséges, okos ősmagyar fajta, persze kizárólag tenyészetből, a szaporítást nem támogatva". Hoztam volna inkább valami tanyáról, még ha nem is lett volna standard farokállása vagy bundája... Ehelyett lett két gyönyörű, kiállításokon is sikeres, de szocializálatlan mudink egy aranykoszorús mesterszaporítótól, olyan hosszú betegséglistával, hogy az állatorvos már barátjának tekint minket és behív kávéra, ha megyünk...

Amennyire szerelem volt ez a fajta és amennyi tervünk volt, úgy dőlt romba az egész, pláne ahogy a fajtaklub a helyzetet kezelte (pénzügyileg ez a tenyésztő nyilván hatalmas összegeket hoz a klubnak, mi meg még vissza is vetettük volna a dolgot a beteg vonalak kivonásával, logikus).

Még egyszer mudit nem szeretnék, a munkabeli sikereink ellenére, legfeljebb csak a fajtamentéstől. Őket volt alkalmam megismerni, nem hallgatják el az egyes állatok betegségét, berögzült nemkívánatos szokását, félelmét sem. Természetesen nem a fajta tehet róla, hogy őt is feláldozták a kiállítások oltárán, mint annyi más kutyát, de ez a kiábrándulás és anyagi ráfordítás, ami több, mint egy szaporított extramini yorkie esetében, egyenlőre eltérít a további kiskutyaválasztási tervektől a fajtán belül, mikor a lassan öregedő kutyáim utódain gondolkodom.