Kutyát szeretnénk befogadni, de félénk. (? )

Ezt te tudod. Oda mész a kutyához és kommunikálsz vele. Ha pár perc alatt egy alap kapcsolatot ki tudsz építeni, akkor rajtad múlik. Ha nem, akkor munkásabb a dolog.

Nincs bölcsek köve. Nekem az udvarra szédelgett be egy kutya. 8 éve jó a kapcsolatunk, de volt olyan, akinek másik gazdát kellett keresni (ahol most boldog)

A kutya egy olyan lény. aki csak a gazdával együtt "értelmezhető". (huu ez talán érthető) Ha a kapcsolat jó (erre nem tudok tuti receptet), akkor kenyérre kenheted, ha nem, akkor nem tudtok együtt dolgozni (másik gazda kell).

Ha határozott vagy, nyugodt, és következetes, akkor menni fog. Én 1,5 évesen kaptam meg egy félelmében félőrült kutyát. ahogy csak az 5 legemlékezetesebb agybaját említsem:

- minden szembejövőre, kutyára-emberre ugatott

- a felüljárókon-hidakon levetette magát a földre, nem mert még lépni sem

- a porszívó láttán összevissza rohangált a lakásban

- enni csak úgy mert, ha ott voltam vele a szobában, de nem néztem rá. Ha kimentem, vagy ránéztem, akkor inkább kihagyta az evést, gondolom megverhették valamikor kaja közben (is)

- és az ajtók. Rettegett az ajtóktól, nem mert kimenni rajtuk, de érdekes módon csak a bejáratok és a kapuk zavarták, lakáson belül fesztelenül közlekedett

Mindezeket szép lassan, évek alatt lépte túl. Én kitartóan nem reagáltam az ő műsorára, falkavezérként határozottan kihúztam az ajtón, a felüljárókon, ma már ebből semmi nincs. Ignoráltam, mikor esze nélkül menekült a porszívó elől, csak nyugodtan, lehetőleg ugyanabban az időben takarítottam, először csak abbahagyta a menekülést, csak “szemmel tartotta” a porszívót a helyéről, sokkal később már át is aludta, annyira megbízott bennem. A félelmében ugatást volt a legkönnyebb megszűntetni, átvettem “tőle” a főnök szerepét, ma már ha fél, akkor odaront hozzám, de nem ugat. Az evés mizéria tartott legtovább, jó 4 éven át kellett letennem a tálat, majd ott ülni... de lassan-lassan ennek is vége lett, ma már kimehetek, bámulhatom, megszokta ezt is, hogy én soha ok nélkül nem szólok rá, kezet még “okkal” sem emelek rá. És gondolom ez a lényeg egy lelki beteg kutyánál, hogy egyszerűen neked nem szabad elveszíteni a türelmed soha, mert lassan épül az a bizalom, és hónapok munkáját rontja le egy ingerült pillanat. Remélem nem hangzott túl szörnyen, tényleg nem nagy ügy, ha az alaptermészeted kiegyensúlyozott. Az én szörnyetegem most 9 éves, és már teljesen átformálódott a szeményisége, kint félénk, de velünk hülyéskedik, néha szemtelenkedik, nagyon büszkék vagyunk az átalakulására. :)