Miért baj ha az én kutyámat soha nem vittem sétáltatni egész életében?
*Bocsánat...
Szóval egy 8 év körüli labradorjuk van, akit soha életében nem sétáltattak, és nem is terveznek, mondván hogy ott van neki az udvar (ami nem valami nagy egyébként), a kutyának kint a helye, és ő ott nagyon boldog, szerintük.
Amikor megtudták, hogy én panelban akarok kutyát tartani, akkor jött a szokásos "ott csak szenvedni fog" szöveg. Természetesen nem értettem velük egyet.
Na hát az ő "boldog" kutyájuk egy jóindulatú, de hiperaktív örült. Ebben nevelés és mozgás hiány egyaránt szerepet játszik. Minden vendéget felborít, karmol, harap, erre csak legyintenek hogy ő így játszik, holott az ilyen durva "játéknak", amit az a kutya csinál, komoly okai vannak. De ha erre voltál kíváncsi, a kutya lelki világát nézve nem érződik rajta, hogy bármivel is kevesebbnek érzi magát mert nem sétál. Nem lógatja az orrát egész nap, nem lesz depis, hogy ő miért nem sétálhat. Ő ezt szokta meg, és neki ez a normális, úgymond "nem tudja, mit veszít", mert még nem is ismeri a sétát, és nyilván "amit nem tudsz az nem fáj". De attól még nem azt jelenti hogy az a kutya 100%-ig boldog, mert séta nélkül egyszerűen nem lehet az, kizárt. Ő csak ezt az életet ismeri, és ehhez alkalmazkodott. Mondanom sem kell hogy nem kicsit kövér szegény...
Ezzel szemben az én "szenvedő" panelkutyám naponta 2-szer sétál, és úgy kifárad, hogy amikor otthon van, akkor igazából csak alszik. Ergo sosem unatkozik.
És igen, séta nélkül is eléldegélhet a kutyád a kertben, nem fog belehalni. Csak sosem lesz igazán boldog. Én úgy gondolom, hogy ha valaki igazán szereti a kutyáját, akkor márpedig azt szeretné, hogy legyen boldog, és igyekszik neki örömet szerezni azzal, hogy eljár vele a külvilágba, hogy élmények érjék őt. Szerintem ez a minimum lenne, hogy ha már ennyi szeretet kapunk tőlük, akkor legalább tegyünk érte hogy ők is visszakapják ezt, és a megérdemelt boldogságot. Máskülönben az csak egy egyoldalú kapcsolat marad, ahol csak a kutya ad, de cserébe nem kapja meg azt amire igazán vágyik.
Ui: Nem nagyon értem az utolsó mondatodat, kicsit, sőt nagyon úgy hangzik, mint ha azt akarnád sugallni, hogy a kutya akit sétáltatnak és suliba járatnak, az kevesebb ideig él mint a soha nem sétáltatott udvari dísz. Ha valóban erre akartál célozni, akkor meg kell hogy cáfoljalak. Ilyen jellegű következtetéseket nem lehet egyetlen egy példa kapcsán levonni.
Nálunk a kerti kutyákat is mind sétáltatják és elhiheted meg sem nyikkannak egész nap, csak akkor ugatnak ha valaki a kapu előtt megáll, de nem tépik a kerítést, nem örjöngenek, csak jeleznek és szevasz. Azonban van a faluban egy nj akit még soha nem láttam a kertjén kívül, ha csak befordulsz kutyával abba az utcába már örjöng, csoda hogy nem lettek még feljelentve.
Elhiheted sokkal kellemesebb így az élet, hogy a kutyák a gazdának jelzik hogy látogató jött nem pedig örjöngenek mert egy ilyen kis inger is megbolondítja őket. Nem zeng kutyaugatástól a falu mert nekik nem kell ilyesmivel szórakoztatniuk magukat.
de most a panel az csak betondzsungelt jelenthet?? Én is faluban lakok de nincs kert, minden nyugis. Te meg 70%-os akadj már le magadról senki nem szól hozzád, a francért veszel mindent magadra te IQ
#48 voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!