Helyesen cselekedtem? Vagy mit kellett volna tennem ebben a helyzetben?

Egy éve fogadtunk örökbe egy kb 4 éves kistestű kutyust, aki úgy került hozzánk, hogy mindentől félt. Azóta ez sokat változott, csak a túl nyomulós kutyáktól fél.

Az történt, hogy találkoztunk két kutyás csajjal, volt velük egy 5 hónapos csivava, akivel a kutyám elkezdett ismerkedni, és egy felnőtt yorki, aki ezt nem tűrte és kakaskodni kezdett a kutyámmal.

Szegény játszott volna a kölyökkel, de a yorki nem hagyta (gondolom "féltékenységből"), így hozzám szaladt, mögém bújt, én meg leguggoltam hozzá. Nem akartam felvenni az ölembe, mert több kutyás is mondta, hogy nem szabad, hanem hagyni kell hogy kiálljon magáért, különben mindig félni fog.

De a yorki annyira nem akart leállni, hogy teljes testsúllyal ráugrott a kutyámra, ő pedig úgy megijedt hogy szinte sokkosan elkezdett menekülni ki a világból. Nagyon megijedtem, ezért teli torokból utána üvöltöttem, hogy álljon meg. Nagy nehezen megállt és remegve kapkodta a fejét. Lassan közeledtem felé, utána már kedvesen magamhoz hívtam, megsimogattam. Felvettem az ölembe, visszamentünk a többiekhez, letettem a kicsit távolabb, és én el is köszöntem, mentünk tovább. A yorki persze még jött utánunk, de már nem foglalkoztunk vele, így lekopott. Utána már nyugiban sétáltunk tovább.

Jól reagáltam ebben a helyzetben? Vagy másképp kellett volna csinálnom valamit? Annyira rossz érzés volt, hogy a kutyám tőlem várta volna, hogy kimentsem a helyzetből de én "magára hagytam"... nem rendült meg ettől a bizalma felém?