Mikor választod a kegyes halált?

Hát hogy ha már alig él, és keveset eszik meg szinte

nem is mozog, akkor inkább el kellene altatni.Szerintem

jobb mint hogy szenvedjen.

Ugyan ebben a helyzetben voltam pár éve. Kegyes halált választottam. Apu is azt kérdezte, hogy "Engem is megöltök ha öreg leszek?" Nem ez nem így működik, ha egészségesen élhetett volna még több évig, akkor persze nem altatattam volna el, de rossz volt rá nézni, szinte a szemével könyörgött, látszott rajta hogy óriási fájdalmai vannak.

Szerintem ha látod hogy szenved és fájdalmai vannak, akkor állatkínzás lenne tovább szenvedtetni.

Szerintem csak az ember csinál ekkora tragédiát abból, ha betegséget, öregséget lát, saját maga nem tudja elviselni a szenvedést.

Az állatok nem úgy fogják fel, mint mi, náluk szerintem a halál hozzátartozik az életükhöz. Amúgy meg minden élőlény, állat ösztöne az életben maradás, akármilyen beteg is, nem hinném, hogy ezt meg kellene vonni tőle. Vagyis döntsd el, hogy valóban szenved az állatod, vagy inkább csak természetesen megöregedett, és csak téged bánt a látványa. Szerintem el kellene kísérni az úton, szeretni, amíg lehet, és nem megölni idő előtt. Szerintem az lenne az önzés, ha az ember azért öleti meg, mert nem szereti látni a gyengeségét.

Egész más kérdés, ha egy állat tényleg olyan sérülést szenved, amivel az egész hátralevő élete szánalmas/fájdalmas lenne. De itt nem erről van szó.

Kedves első! Ha te szeretnéd, hogy kínban, elgyengülve élj még pár évet, a szíved joga. Én a mostani eszemmel ezt nem szeretném. A kutyáknál viszont nem tudom, hogy van. Lehet, hogy ő azt gondolja, addig vigyáz rád, ameddig csak tud... Még ha fáj is az élet. De ha tényleg úgy látod, hogy feladta, csak várja a megváltást, akkor azt gondolom, kár lenne halogatni. Nagyon rossz ez, hogy ők nem tudják elmondani nekünk, mit szeretnének. De ha ismered a kutyádat, talán ki tudod olvasni a szeméből...

Sok sikert kívánok neked a megfelelő döntéshez!

Az embert azt beszél be, meg azt lát amit akar.

És igen, azt szeretném. Gyávaság feladni. És ölni.

14 éves volt a kutyám, amikor gericsérve lett, az orvos inkább csak gyógyszeres kezelést javasolt, mert egy altatásos műtétet félő, hogy nem élt volna túl. másfél hónapig kapott fájdalom- és gyulladáscsökkentőtek, szteroidokat illetve ezek mellé gyomorerősítő tablettát, hogy bírja szegénykém a sok gyógyszert. heti kétszer voltunk orvosnál, amíg el tudtam vinni Őt. napközben kint volt a kertben a kutyaólban, de ahogy hazaértem a munkából (minden nap rohantam, gyakorlatilag bevásárolni, postára, bárhova is a páromat küldtem már) beengedtem a házba és csak Vele voltam. reggelente kerestem a kertben egy napos helyet, odaterítettem a pokrócát, aztán ha elbújt a nap, magától bement a házikójába, ott várt. az utolsó két hétben gyakorlatilag minden nap magaalá piszkított, és délutánonként már csak a segítségemmel tudott a házából is kijönni. egy szava nem volt, némán tűrte az én önzőségemet, mert én egyszerűen képtelen voltam elengedni... aztán egyik reggel a keserves sírására ébredtem, soha nem felejtem el. már minden mozdulat fájt Neki, szenvedett és feladta. akkor, ott jöttem rá, hogy nem tehetem ezt tovább Vele, hagynom kell elmenni. fogalmam sincs, hogy volt erőm felhívni az orvost, de kértem egy időpontot másnap reggelre. délután megfürdettem, soha ilyen szép nem volt még a szőre, nem is látszott rajta, hogy beteg lenne. reggel elvittük, elaltatták. azt hiszem, akkor én is meghaltam egy kicsit.

máig nem dolgoztam fel, pedig tavaly március 15én történt. sokszor álmodom Vele és gyötör a lelkiismeret furdalás, hogy még próbálhattam volna mégtöbbet segíteni, még élhetett volna, én még ... pedig az eszemmel tudom, hogy megváltás volt Neki, hogy végre elengedtem.

A kutya nem ordít hangosan, ha fáj valami. Az csak a hisztis emberek tulajdonsága.

A fájdalmat némán szenvedik.

Látni a szemén. Én is láttam a kutyámon, mikor már feladta és reménytelen volt.

Az olyanoknak, akik szerint embertelenség, elmesélem, hogy Anyukám rákban halt meg. Utolsó heteiben már semmilyen fájdalomcsillapító nem használt. Minden nap azt hallottam tőle, hogy de jó lenne, ha végre már megszabadulna a szenvedésektől. Nem jobb véget vetni a fájdalomnak, mint nézni, ahogy szenved? Ha rólam lenne szó, én ezt választanám.

Ha a kutya már enni sem akar, akkor végképp feladta, én ezt vettem észre a kutyáimon.

Nehéz döntés, de úgy érzem, jól döntöttem, hogy kihívtam az orvost, mikor a 3. kutyám már nem tudott lábra állni és enni sem akart. Legalább vele voltam az utolsó perceiben, simogattam a fejecskéjét és érezhette, hogy mennyire szeretem. A másik kettő úgy halt meg, hogy nem voltam itthon. Szörnyű volt a merev testüket felfedezni.