Elütöttem egy kutyát! Mit tegyek?
Sajnálatos dolog de nem tehetsz róla, ez bárkivel megeshet,és rendes dolog volt tőled,hogy visszamentél keresni
Sokan ezt nem tennék meg
Tulajdonképpen milyen autó? Mert láttam már kutyát amit ismerősnél a felesége twingoja alól szedtünk ki mert átment rajta, szerncsére a hátső kerék, és semmi baja nem lett.
A tacsinkat meg a szomszéd ütöttel el 10 éve amikor véletlenül kiszökött, neki is 120 ezer kár lett a lökhárítóban meg a ködlámpában, a tacsi ma is futkos még. Akkor 2-3 napig csak pihent meg húzta a lábát, de szerencséje volt.
Nem a te hibád, mi egyszer sünit ütöttünk el így. Meg voltunk győződve róla, hogy átmentünk rajta, tehát eléggé félve szálltam ki. Sün életben volt, ugyan így este volt, fogtuk, úgyis csak 3 perce laktunk, bevittük a kertünkbe. 2-3 nap alatt megunt minket és elsétált.
Egy másik alkalommal nekünk ugrott egy őz. Ez jobban hasonlít a te sztoridra, mert esélyünk sem volt elkerülni annyira hirtelen volt. Kitörte fejjel az első lámpát, kicsit kókadt volt, tehát elvittük a legközelebbi faluba, ahol szerencsére volt erdész (akkor még volt a szabályzás, ma már téged bírságolnak meg, ha ilyet teszel, egy gímszarvas értéke pedig milliós nagyságrendű, de egy vaddisznó is fél milla...) Ő berakta egy istállóba, ahol konkrétan 15 perccel azután, hogy 90-nel fejbe vágtuk, sétálgatott.
Ez a sztori elképzelve elég rémisztő. Lehet nem is kutya volt!
Az utolsónak meg gratulálok az értelmes megnyílvánosulásához...
Ez nagyon rossz, kérdező, nyugodj meg, múltkor én is majdnem elütöttem két kutyát, kirohantak az úttestre elém egy lófarmról, szóval nagyon gázos volt.
Menj vissza holnap hússal vagy valami kajával, tedd le különböző helyekre, hátha előjön, közben keresd is, biztos egyben van még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!