Mit rontok el? (Kutya szobatisztaság és séta)
Sziasztok!
11 hetes tacsimnak végre megvan az összes oltása, így ma volt az első sétáján. Eddig a lakásban végezte a dolgát, földkupaccal az erkélyre valamennyire kiszoktattam, de bőven kerül "meglepi" a lakás különböző pontjaira. Bántást nem kap, de ha az erkélyen piszkol, akkor nagy dicséret jár.
Sok mindent olvastam a szobatisztaságról, ami nekem új dolog, mert az eddigi kutyáim félig benti, félig kinti életmódot folytattak, és egyértelmű volt a kezdetektől nekik is, hogy kintre kell piszkolni. Most új helyen lakom, nincs kinn, mindenki azt mondta, a sétálgatások alkalmával a kutya magától megszokja, hogy kintre kell elvégezni a dolgát. Ez igaz?
Ma volt az első séta. Tudom, ma még nem kell csodát várni, meg figyelmeztettek, hogy valószínűleg nem fog egyelőre lenn piszkolni. De minden várakozásomat alulmúlta a séta. A kutyát semmi nem érdekelte, nem szaglászott, nem érdekelte a környezet, csak tiszta pánikban azon igyekezett, hogy felmásszon az ölembe. Pulcsi volt rajta, nem fázhatott nagyon. Hiába az automata póráz, mögöttem két lépéssel bandukolt, engem nézett és néha megkaparászott, hogy vegyem fel.
Persze nem piszkított sehova.
Ez rossz jel? vagy ne temessem még a dolgot? Mikorra tanulunk meg tisztességesen sétálni? Neki az elsődleges energialevezetése az lenne, ha sétálnánk, illetve a közeli futtatóban játszanánk.
A szobatisztaság is aggaszt. Jó lenne látni már valami rendszert. Tudtok segíteni?
Bármilyen tippet örömmel fogadok.
(Aki viszont annál többet nem tud szajkózni, hogy nem való nekem kutya, az jobb, ha bele se kezd).
Köszi!
Nem szaporítótól van, hanem fajtamentőktől. Ovi csak kb két hónap múlva fogadja, de tervben van.
akumi:
a kölyökkutyáknak alapból hámot ajánlanak első körben, főleg ha a kutya kistermetű.
oviban biztos mondani fogják, hogy nyakörv ( ha nem az van) és fix póráz, mert a hámmal és/vagy flexi pórázzal nem fogod tudni megtanitani laza pórázzal, láb mellet sétálni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!