Staffordshire Terrier vagy Dobermann az erősebb?

Ez egyedfüggő. A doberman gyorsabb, ruganyosabb, valamivel tömegesebb, a staffi az arányait tekintve izmosabb és szívósabb. A harapásuk kb. ugyanolyan erősségű.

Ha összeverekednének az nyerne, amelyik előbb találna olyan fogást, amivel a másikat blokkolja. De az is lehet, hogy az egyik annyival dominánsabb lenne, mint a másik, hogy egyből behódolnának neki.

A staffi dajkakutyázását én sem értem. A pásztorkutyáknál hallottam már ilyen kifejezést, hiszen ott előfordul, hogy a kisbárány, kecske, stb. összebújik a kutyával. Anno az Állatkertben pl. komondorok nevelték azokat az oroszlánkölyköket, amiket az anyjuk nem fogadott el, őket nevezték dajkakutyának.

Kezdjük ott, hogy a dominancia az esetek többségében nem harccal dől el. Ha harc van, akkor ott valószínűleg két kb. egyformán domináns egyedről beszélünk, akiknél nem egyértelmű az általános viselkedésükből a rangsor - vagy legalább az egyik idegbeteg, vagy fél, vagy szocializálatlan, vagy simán csak kamaszodik, stb. Általában ha két normális lelkivilágú kutya találkozik, gyorsan felmérik egymást, és az esetek többségében másodpercek alatt megállapítják, hogy kinek hol a helye.

Az én 12 éves kutyámhoz pl. ovin az összes kölyök meg kiskamasz hason csúszva puncsolva megy oda, és a felnőttek is tiszteletben tartják, egyszerűen mert olyan a viselkedése, a kisugárzása, hogy érzik, hogy itt ő valami nagyon komoly arc. Holott világéletében utálta a konfliktusokat, soha nem verekedett, még rászólni se szeret senkire, igazi királylány, aztán mégis.

A verekedésnél meg az van, hogy az esetek nagy százalékában nem megölni akarják egymást, csak testtel meg vehemenciával, akaraterővel küzdenek, komoly harapás nélkül, sok hörgéssel és nyállal, amitől gazda betojik, de valójában vigyáznak egymásra. Hiszen egy komoly verekedésben mindketten meg fognak sérülni, az meg nyilván nem jó üzlet, ha a győztes ugyan jól megveri a másikat, de nem tud lábra állni két hétig. Illetve evolúciósan sem egy nyerő taktika, ha két egészséges és erős egyed kiesik a falkából, csak hogy eldöntsék, ki a jobb. Szóval általában ilyenkor is csak megadásra hajtanak, nem arra, hogy haljon meg a másik. Az más kérdés, hogy nyilván belekapnak a másikba, meg bele tud akadni a foguk, úgyhogy kisebb sérülések előfordulnak, esetleg egy-két lyuk, de nem harapnak rá direkt izomból egymásra.

Persze nyilván ha az egyik nem teljesen százas, vagy valami félreértés történik közöttük, akkor eldurvulhat a helyzet, és akkor számítanak igazán az ilyen dolgok, amikről beszélsz, hogy ki tudja jobban elkapni a másikat meg több sérülést okozni, de ez sokkal ritkább, mint az egős verekedés.

Emberek ellen ráadásul soha nem is használták őket.

Az egész pitbull/staffordshire fajta kb. 150-160 évvel ezelőtt kezdett el kiakalulni, a régi angol bulldogból. A bulldogokat használták bikák ellen, de miután ezt betiltották elkezdték a kutyákat egymás ellen verekedtetni. Itt kijött az, hogy a 40-50kg-os bulldogok a bika ellen ugyan jók voltak, de egymás ellen lomha, kevésbé látványos harcokat vívtak. Így elkezdték a méret és súlycsökkentést más fajták bevitelével. Így jöttek létre az ún. half&half kutyák, majd a bandogok (nem a mai bandog) és a terrierek bevitelével szép lassan a bullterrier fajták. Majd későb az amcsik megalkották az amerikai pit bullterriert, aminek a kiállításra szelektált verziója lett az amstaff.

A régi angol bulldog pedig közben szépen kihalt. Legközelebbi rokonai a német boxer (régi angol bulldog - és a szintén kihalt müncheni boxer keveréséből), a bullmasztiff (régi angol bulldog - angol masztiff keverése), az amerikai bulldog (régi angol bulldog és amerikai fajták keverése) és persze a kis termetű bullok (bullterrier, angol staffordshire bullterrier, amerikai pit bullterrier, amerikai staffordshire terrier).

Ja és persze a modern angol bulldog, amit a mopsz bekeverésével értek el.