Mit ronthattam el? Hat tenyésztőnek írtam már levelet, de senki nem méltatott válaszra.
Nem kérdeztem rá az árra, elmondtam magamról amit tudni lehet (18 éves, szüleivel élő lány, két kutya - 3 és 13 évesek - gazdája). Elmondtam mire szeretnék kutya, hogy nevelem az eddigieket, és a kicsinek mit tudnék nyújtani ( a jelenlegi fiatallal kutyasulizunk, agiltyzünk és hobbi szinten frizbizünk). Napi kétszer viszem őket sétálni. Reggel 1 óra, és délután 2 óra. Elmondtam, hogy miért szeretném azt a fajtát, miért lett szimpatikus pont az a kennel. És kérdeztem, hogy hol neveli a kicsiket, mivel eteti őket, szocializálja-e őket külön, milyenek temperamentumra a szülő kutyák, lehet-e menni kennellátogatóba. Valamit oda kellett volna még írnom?
Ezek a levélírások kb.3 hónappal ezelőttiek , mindenkienek elküldtem 1 hónap után mégegyszer, hátha nem ment el a levél.
Kezdem feladni, szaporítós kutya ellen tiltakoztam, de ha más nem lesz én feladom, és onnét hozok.
Megmondom őszintén, arról nem tudok nyilatkozni, hogy mi lehetett a baj a levéllel (már ha egyáltalán volt), mert én mindkét kutyám kennelét telefonon kerestem fel. Ezt tudnám javasolni neked is.
Sőt, ha valóban a levéllel lenne a probléma, akkor legelőször nem muszáj megmondanod, hogy te írtál nekik. Ha látod, hogy nincs ilyesmiről szó, később elmondhatod, esetleg rá is kérdezhetsz, hogy miért nem kaptál választ. Remélem tudtam segíteni, szép estét.
1-es vagyok.
Megjegyzem, nagyon szép dolog, amit csinálsz, hogy fontosabbak a kutyáid, mint hogy hívhass telefonon valakit. /Bár ez lenne az alap egy felelős kutyatartónál, de sajnos ma már kevés van ilyenből./
Szüleid telefonjáról nem tudod felhívni a kennelt? Vagy nem is tudják/ellenzik, hogy új kutyit szeretnél? :/ Vagy más rokon, barátok, valaki? :/
Megint én;
Jó ötlet a kutyasulisok megkérdezése, ők biztosan segíteni fognak.
Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy a szüleid betegesen sajnálják tőled a pénzt, nem normális dolog a saját gyereküket ilyen szinten magára hagyni anyagi szinten (vagy ki tudja, lehet nem csak anyagi szinten)... Sajnállak, nem lennék a helyedben. :/
Ne haragudj, de ha én tenyésztő lennék, én sem adnék neked kiskutyát. Nem értem, ha ennyire nehezen oldasz meg már 2 kutyát is, akkor miért kellene harmadik.
Ha nincs 2500 Ft-od feltölteni a mobilod, hogy oldod meg, ha valamelyik kutyáddal hirtelen komolyabb baj történik?
Tényleg, 80-100e Ft-tól kezdődik egy kiskutya, és te ennek az 1 század részét sem tudod telefonra költeni? Ez abszurd. Mondd, hogy kamu.
Nem hagynak egyedül, de a kutyákat én akartam - és nekik annyiból a kutyatartás, hogy minél olcsóbban kijöjjön a kajáltatás, meg éves szinte az oltás okés. Minden egyébnél azt mondták, ha csinálni akarom, odaadják a kocsit, de anyagilag ők nem állnak úgy, hogy nekem a kutyasulit, benzint és egyéb ilyen dolgokat finanszírozzanak. Bátyámat és engem is úgy nevelnek/tek, hogy tanuljunk meg felelősséget vállalni, és hozzunk döntést, mit helyezünk a lista élére, mi a fontos. Számomra a kutyák állnak a dobogó legfelső fokán. A 3 éves kutyámat, menhelyről hoztam, a 13 éves pedig nagyapám kutyája, aki 2 éve került hozzánk mivel papám meghalt és a kutyáját egyedül én voltam hajlandó magamhoz venni, senkinek nem kellett. Szüleim se akarták. Pl. ilyen ruházkodás és miegyéb, azt a szüleim állják :)
4. válaszoló, nem oldom meg nehezen, csupán mérlegelek mi a fontos. Jelen esetben a kiskutya ára kb. 2 hónapja összegyűjtve pihen a szekrényem eldugott sarkában. A 2500 Ft valóban nem sok, de jelen esetben pl. nekem ez egy hétvégi kutyázás ára. Azaz 4 hétvége olyan, mintha 4-szer tölteném fel a kártyámat. Megoldom, most is megoldottam. A 13 éves kutya, máj és veseproblémákkal küzd. Jelenleg komoly gyógyszeres illetve állatorvosi kezelést kap, ezt a munkám által megkeresett pénzből térítem. Ki számolom előre, mikor mire és mennyit költök.
Facebook-on, egyéb közösségi oldalon nincs fent a tenyésztő? Esetleg ott is megkeresheted. Vagy akár ha tudod, hogy elmegy egy versenyre, kiállításra, ott is elmehetsz, akkor egyből személyesen is beszélhettek.
A szaporított kutyát nem ajánlom, ha te is alap járaton ellenzed a szaporítást, akkor gondolom nem újak az érveim. Ha sportra akarsz kölyköt, akkor különösen nagy lutri egy szapis kutya, arról nem is beszélve, hogy sok versenyre nem is mehetsz vele, ha nincs tk-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!