Tapasztalt fiatal, határozott, "kutyabeszédet értő" gazdinak lehet első kutyája, a munkakutya?
Én 17 éves vagyok.
Kiskorom óta mindig kutyák között voltam, (nem itt kell gondolni azt, hogy kistermetű kutyák között, hanem igazi kutyák, a természetben. Nem az a elkényeztett kutyusok között.) Nyáron, mindig mindennap velük voltam, egésznap velük lehettem. Később, mikor már komolyabban kellett vennem a tanulást, akkor szabadidőmben Csodálatos Kutyadoki c. sorozatot néztem apukámmal. Azóta folyamatosan vettem Cesar Millan könyveit.
Tavaly, (2013. nov.) volt lehetőségem magamhoz venni egy fajtatiszta németjuhászt. Békéscsabáról Ráckevéről kellett hozni haza. Bevállaltam, még első pillanatban is tudtam kezelni a kutyát. Láttam rajta, hogy tele volt az energiával, és a gazdának a fia (19 éves lehetett?) nehezen tudta lenyugtatni a kutyát. Én elmondtam, hogy kellett volna, lekellett volna vezetni az energiáját, és úgy bemehet a kocsiba, nyugodt állapotban. Ezek úgy voltak meglepődve, hogy értem a kutyák nyelvén.
Sajnos nem vehettem magamhoz, egyrészt, azért, hogy lakásban élek (megtudnám tenni...), másrészt azért mert iskolába járok (ez miatt inkább nem vállaltam be..idő hiány miatt). De szerencsére, most jó helyen van.
Később, mikor már gimnazista lettem, Kutyapanzióban kezdtem el dolgozni hobbiként (nem pénzért..:))
Fönökömmel egyhamar közös hangot találtunk. És sok lehetőséget is kaptam tőle (Neki van egy malinois kutyája, és egy ordas németjuhásza, és rengeteg többi "hobbikutyusa" -volt még második ordas is, csak el kellett ajándékoznia-.). Mint például egyik kutyájával (a befogadott agár-juhász kevérékével) járhattam kutyaiskolába. Egésznap mindig csak vele foglalkoztam, hazafelé már a macskámat is tanítani akartam..:D De én úgy érzem, hogy nekem kicsivel energikusabb kutyus kell.(Az a kutyus olyan 3-4 szinten van ötös skálából) Elgondolkoztam, hogy ha már befejeztem a tanulmányaimat. És megkaptam az állást, és összegyűjtöttem a pénzt, -meg tartalékolnám vészhelyzetre-.
Malinoist, ordas németjuhászt tarthatnék.
Naponta mindig elmennék vele hosszú sétára, ha találnék olyan kutyaiskolát, ahol hétköznapként esténként is nyitva van, mennék vele. De hétvégén mindenképp eljárnék vele. (Örző-védőzni, Agility-zni, Flyball-ozni, stb.) Annyi trükköt tanítanék neki (A fönököm kutyájával is sok trükköt próbáltunk ki.) El is járhatnék vele versenyezni, kiállításokra, ha úgy adódik a lehetőség.
Tenyésztéssel egyelőre még nem akarok foglalkozni, lehet, hogy nem is szeretnék.
Tudom, hogy a malinois és az ordas németjuhász egy kezdőnek sem való. Csak hogy én már tapasztalt vagyok.:) De nekem még sose volt kutyám. De mindig kutyákkal voltam. (Anyu szerint, nem vagyok kezdő. De ki mit mond erről..:))
Elfogadok én negatív és pozitiv véleményeket!:)
Az itt válaszolóknak hánynak volt már malija? Gyanítom egynek sem. Látott már élőben malit és ennyi.
Amiket leírtál az alapján bevállalhatsz egy malit: tudod, ismered az igényeit, felelősséggel tudnád vállalni. Nem gondolom, hogy problémád lenne belőle.
(én is ilyen voltam anno mint Te :o) én elsőre igaz nem munkakutyát vállaltam, mert akkor még nem olyan körökben mozogtam - hanem egy viselkedés problémás menhelyes felnőttet: és csodakutya lett ő nekem - sok melóval. Azóta van két munkabordem, amit úgyszintén mindenki túlmisztifikál. És laktam együtt malival is :D - nem nagy falat, ha ismered a kulcsot és hajlandó is vagy tenni érte ennyi.)
A többiek mindent elmondtak a munkakutyáról.
Én igazából általánosságban a kutyára térnék ki. Teljesen más úgy kutyázni, hogy akkor mész amikor kedved van, vagy napi szinten minden "nyűggel" vállalni. Pont abban a korban vagy, és leszel is pár év múlva is, hogy még rengeteg változás lesz az életedben. Hiába tervezel el Te most mindent, nem biztos, hogy lesz energiád és pénzed ilyen szinten kutyázni (nem tudod mennyit fogsz dolgozni, lehet az elkövetkezendő 15 évben család is lesz stb.). Én is első kutyának mindenképpen egy könnyebb kutyát választanék, aki nem sínyli meg azt, ha kevesebb idő jut rá.
Saját kutyád még sosem volt és ez nagyon sokat számít, főleg, hogy lakásban laksz. Nem csak, hogy naponta egyszer le kell vinni sétálni, naponta 3-4-5-ször le kell, ha esik, ha fúj, ha lázas vagy, ha nincs kedved, akkor is. Én csak látásból ismerem a malit, de kétlem, hogy a "naponta sétáltatnám" elképzeléssel békés együttélés lenne megvalósítható, főleg, hogy az ember általában eltervez fűt-fát, hogy 3 órát foglalkozik a kutyával naponta, stb, aztán rájön, hogy az nem úgy megy, vagy ha megy is, sokszor nehezen, lemondások árán.
Én a helyedben kihoznék a menhelyről egy nagyon energikus, nagytestű, neveletlen kutyát ideiglenesbe, hogy lásd, azzal hogy boldogulsz nap mint nap.
Kedves kérdező!
Én azt mondom, úgyse az itt lévő válaszok alapján fogsz dönteni.
Ha Cesar-t követed: "mindenki olyan kutyát kap, ami neki való."
Mindegy milyen fajtát választasz, hiszen mindegyikből van, nyugodtabb , illetve élénkebb.
Nem lehet időhöz ,/ alkalmak sokaságához kötni a kutyával való foglalkozást ( nincs kikötés hogy hányszor menj vele dolgozni, sétálni stb..)
MINDEN kutyának kell szellemi munka is, nem csak a munka kutyának.
Az én kutyám pl; nem fajtatiszta , tehát nem tudhattam hogy a benne lévő fajtákból melyikre fog hajazni.
AZ élet úgy hozta hogy kiderült, nagyon jó munkakutya. Ezt kivéve, van olyan nap mivel dolgozom, hogy 1szer megy el sétálni, de abban a vele való engedelmességi/ nyomkövetési feladatok is benne vannak.
Egy öntörvényű, makacs iszonyat nehéz kutyát kaptam és nem tudtam csak később jöttem rá! Mégis a legjobbat sikerült kihoznom belőle, igaz nagyon sok munkával mert hát minél okosabb/ intelligensebb egy kutya annál nehezebb vele!
Csak a " megérzéseidre" hallgass meg kicsit azért az eszedre is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!