Tényleg annyira elítélendő ha valakinek költözés miatt meg kell válnia a kutyájától?

"sokan tartanak nagytestű kutyát panelba, meg pici lakásba, de egyrészt pici kora óta"

Mindkét kutyám kerti eb volt, mielőtt hozzám került, tizenéves kutyákat is ugyanúgy be lehet szoktatni lakásba.

"másrészt pedig naponta 2x-3x ahogy írjátok is le van fárasztva a kutya."

Hát igen, ez a kutyatartás már csak ilyen.

"Hatalmas telken laknak most, és ott se fárad ki olyan könnyen."

Miért kéne a hatalmas kertben magától elfáradnia?

"Arról meg nem is beszélve hogy az albérlet hirdetések kilencven százaléka úgy kezdődik hogy háziállat kizárt."

Persze, vannak olyan albérletek is dögivel, ahová gyerekkel nem lehet költözni, mégse láttam még olyan hirdetést soha, hogy "Öt éves szobatiszta Józsika költözés miatt új szülőket keres".

Az a nagy helyzet, hogy amik itt fel lettek sorolva (mozgatni kell, kicsi a hely, nincs olyan albérlet) mind-mind-mind-mind gagyi kifogások. Tessék tisztességesen azt mondani, hogy igazából csak addig tetszett ez az egész kutya dolog, amíg le lehetett szarni a kertben, most meg időt-energiát kéne rá szánni, arra meg lusta "gazdi".

Hát, nem igen szoktam senki fölött ismeretlenül pálcát törni, de hogy őszinte legyek; igen, én is elítélem és megvetendőnek látom azt, aki költözés miatt lemond a kutyájáról.

Lehet, hogy hülye vagyok meg fanatikus, már-már túlzott mértékben szeretem, rajongok és ragaszkodom a kutyámhoz, de nekem egyszerűen nem tudnál olyan okot, indokot mondani amiért lemondanék a kutyámról. Sőt, fiatal korom ellenére, és hál' Istennek egészséges vagyok, mégis ha velem bármi történne, már le van zsírozva, hogy a kutyámnak ki lenne a gazdája.

Az előző kutyám egy 45 kilós németjuhász kan volt, aki 14 évesen halt meg, másfél-2 éves lehetett amikor kihoztam menhelyről, mert állítólag agresszív volt, ember-ellenséges és elaltatták volna. (hosszú cirkusz volt, hogy elhozhassam, mert eredetileg nem volt örökbe adható, aztán ahogy idővel összecsiszolódtunk bebizonyosodott, hogy a kutyával semmi baj nem volt, csak egy főnök meg egy kis nevelés kellett neki).

Szóval ezzel a kutyával 8 éves koráig kertes, családi házban éltünk, aztán úgy alakult, hogy onnan költözni kell egy 46 nm-es társasházi lakásba. Féltem, persze én is, hogy hogy fog ehhez alkalmazkodni, de a világ legtermészetesebb dolga volt számára, szobatiszta volt az első perctől kezdve, nem ugatott, tehát egy szomszéd sem panaszkodott, hogy zavaró lenne ez a félelmetes hatalmas kutya.

Egy baj van, hogy ő már nem él... de kutyám van természetesen, egy szintén menhelyről jött bohóc, mert kutya nélkül szart sem ér az élet.

Valahol meg is értem, meg nem is. Nekünk a 40 kilós kutya 1 évesen került hozzánk. Egy disznólból mentették. Szerencsére szobatiszta. Időközbem úgy alakult, hogy nekem másik munkahelyem lett és hiába dolgozom 8 órát, mégis 11 órát kéne a kutyát egyedül hagynom, mert minimum 3 órát ingázom napi szinten. Ha párom nem lenne, akkor sajnálnám szerencsétlent 11 órára bezárva hagyni, és nem biztos, hogy a napi elvégzendő munkák mellett még lenne erőm, és plusszban még 2 szabad órám hogy egyedül le tudjam fárasztani úgy ahogy kéne napi szinten. Jelen pillanatban ketten úgy oldjuk meg, hogy én a reggeli és késő esti félórás sétákat vállalom be, párom pedig a délutáni nagy "fárasztó" sétát.

Nekem is felmerülne akkor bennem a gondolat, hogy bármennyire is fájó, de a kutya érdekeit figyelembe véve én is lehet másik gazdát keresnék neki.

Jó első dolgom nekem is az lenne, hogy albérletet keressek, de vidéken nagytestű kutyával albérletet nem egyszerű találni, nem úgy mint mondjuk Pesten vagy környékén (tapasztalat!, mert csupán csak fél évig kerestük az albit, mire találtunk, persze plussz költséggel...)