Az állatorvosok miért titkolják el az ivartalanítás hátrányait?
Számomra érthetetlen, hogy eddig még minden állatorvos csak az előnyöket sorolta, daganatok, álvemhesség elkerülése, stb., azonban a hátrányokat szándékosan eltitkolják. Nekem 7 hónaposan ivartalanították a golden retrieveremet (szuka), most 3 és fél éves. Műtét után kedvetlen lett, életunt, és túl nyugodt, nem túlzok és beképzelem, valóban így van. Illetve annak ellenére, hogy napi egyszer adunk neki enni, és nem sokat!, iszonyatosan hízik, és nagydarab.
Tudom, most jönnek majd azok a kommentek, hogy biztos sokat adsz neki enni, meg biztos amúgy is megváltozott volna a jelleme, hiszen felnőtté vált.
Légyszíves írjatok nekem véleményeket ezzel kapcsolatban, hogy miért nem vallják be, hogy igenis megváltozik a jelleme a kutyának, és el fog hízni!
A másik dolog, hogy mennyi az esélye, hogy az új kutyust, akit hoztunk mellé, őt is ivartalaníttatom, akkor ugyanígy meg fog változni? Amikor vittem oltásokra, akkor a doki jött ugyanazzal a sablonszöveggel, hogy "ha nem akarod tenyésztetni, akkor ivartalanítsd, bla, bla.." és direkt rákérdeztem ezekre a dolgokra, és azt mondta, hogy ezek tévhitek. De szerintem ő is tudja, hogy nem azok, de úgy gondolom, hogy nekik így éri meg, hogy minél többen hagyjanak ott pénzt nála. És szerintem a többi állatorvos is ilyen.
Most mondhatjátok, hogy elvakult vagyok, és csak a saját igazamat hajtom, de tény, hogy a kutyám megváltozott!
"Műtét után kedvetlen lett, életunt, és túl nyugodt, nem túlzok és beképzelem, valóban így van."
Vagy csak te nem tudod eléggé motiválni, és túlsajnáltad a műtét után.
"Illetve annak ellenére, hogy napi egyszer adunk neki enni, és nem sokat!, iszonyatosan hízik, és nagydarab."
Ennek két oka lehet, vagy túl sok a táp, vagy túl kevés a mozgás - ez utóbbi megmagyarázhatja a "kedvetlenséget" is, hisz mihez legyen kedve, ha nem csinál semmit?
"miért nem vallják be, hogy igenis megváltozik a jelleme a kutyának, és el fog hízni!"
Mert nem így van. Öt ivartalanított szukával tartjuk a kapcsolatot rendszeresen, egyik sem kövér, egyik sem kedvetlen, egyik sem lassú, és akinél hallottam is ilyenről, ott is gyorsan kiderült, hogy tulajdonképpen a kutya semmit nem csinál napi háromszor tizenöt-húsz perc sétafikáláson kívül, úgy meg nem nehéz elhízni meg kedvetlennek lenni.
"A másik dolog, hogy mennyi az esélye, hogy az új kutyust, akit hoztunk mellé, őt is ivartalaníttatom, akkor ugyanígy meg fog változni?"
Ha az új kutya sem kap elég ingert és mozgást, akkor ő is pont ugyanilyen lesz (egy idő után egyébként ivartalanítás nélkül is, a műtét, és az utána következő elég gyakori túlsajnálás, túlóvás csak felgyorsítják az eseményeket). Ha meg megfelelően van motiválva, mozgatva és etetve, akkor a meglévő is lefogyhat, és pöröghet úgy, mint a műtét előtt.
"De szerintem ő is tudja, hogy nem azok, de úgy gondolom, hogy nekik így éri meg, hogy minél többen hagyjanak ott pénzt nála. És szerintem a többi állatorvos is ilyen."
Kicsit gondolkozz: egy ivartalanítás EGYSZERI 15-20 ezer forint, egy alom akár százezer fölé is rúghat, álvemhesség tízezer, méhgyulladás többtízezer, és a rák árairól akkor még nem is beszéltünk. Az állatorvosnak nem éri meg kutyát ivartalanítani, a kutyának viszont igen.
Kíváncsi lennék, hogy pontosan mit, és mennyit kap a kutya, milyen súlyú, és mennyit van mozgatva naponta.
Nekünk is ivartalanított kutyánk van, 10 év körüli (mentett kutya, a doki ennyire saccolta) és az ízületi problémái ellenére még mindig aktív. Volt, amikor dagi volt, de kiderült, hogy titokban a sógornőm eteti, közel dupla adagot evett, mint amennyit kellett volna.
Először is senkit nem én pontoztam le!
Másodszor! 11-es: egy kicsit meg lettem győzve általad. Viszont egy dologgal nem értek egyet, amit írtál: egyáltalán nem sajnáltam túl, direkt pont úgy viselkedtem, mintha meg se műtötték volna, azért, hogy ne figyeljen annyira oda.
Sajnos nem mértük, hogy hány kiló, így nem tudom. Amit enni kap: két marék Dog Chow (csirkés) táp. És rendszeresen, ami megmarad otthon maradék, minden nap. A szokásos ételek: tészta, hús, rizs, levesek, zöldégek. De szigorúan napi egyszer kap, délután 4 órakor, télen, nyáron. Heti egyszer szokott egy almát elrágcsálni.
És már mondtam, hogy édességet, nassolnivalót egyáltalán nem kap, mert már a rokonok közül is megjegyezték, hogy úristen mekkora darab ez a kutya, lány létére!
Minden nap játszom vele, nagy a kertünk, labdát, fát dobálok neki, meg kergetem, hogy egy kicsit motiváljam, de egy idő után otthagyja a labdát, lefekszik és néz maga elé. És szólongatom, hogy jöjjön játszani, de valamikor nem is reagál. Nagyjából ennyi a problémám. És én ezt az ivartalanításnak tudom be, mert előtte mozgékonyabb volt!
A kajájának a fele tele van szénhidráttal, amire semmi szüksége!
Dog Chowban rengeteg a gabona (szénhidrát forrás), rizsben, tésztában szintén sok van - ne csodáld, h el van hízva és teljesen mindegy, h mennyit eszik most és milyen gyakran, még ennél is kevesebbet kell neki adni!!!
Sétálni szoktatok menni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!