Kedves Kutyások! Hogy bírjátok elviselni ezt a sok ostoba, parázós, beszólogatós kisgyerekest?

"aki nem ismeri fel, hogy milyen egy játékos kutya az magáról ad ki szegénységi bizonyítványt."

Miért is? Nem mindenki tart kutyát, fogadd el, hogy nem is mindenki szereti őket annyira, hogy egyáltalán foglalkozzon azzal, hogy miről lehet megismerni, hogy melyiknek milyen a természete. Szülőként, és kutyatartóként is az a véleményem, hogy a szülő felelőssége, hogy azt megtanítsa a kisgyereknek, hogy idegen kutyához nem szaladgálunk oda, a kutyatartónak pedig az, hogy a kutyát arra nevelje, hogy idegenhez ne fusson oda. Akkor sem, ha a kutya nem agresszív.

Ebben teljesen igazad van, kedves kérdező. A baj itt az emberekkel van. Nem a kutyásokkal vagy a gyerekesekkel, az emberekkel. A kutyások közt is nap mint nap lehet bunkókkal találkozni és rendszeresek az olyan szülők, akiknek nem kellett volna gyereket vállalni. Társadalmi elvárás a kertes házba a kutya, bizonyos életkorban pedig a gyerek, viszont a társadalmi elvárás nem kéne, hogy törvényszerűségként hasson. Senki feje mellett nem állnak pisztollyal, hogy már pedig gyereket kell szülni vagy kutyát kell venni. Aki ezt vállalja, ugyanúgy, mint egy okostelefon vagy egy autó vásárlása előtt, tájékozódni illene a témában, ez sokaknál kimarad.

Ez az oka annak, hogy ennyi a hülye kutyás és a hülye gyerekes. Mindkét oldalról van probléma itt, az a baj, hogy a legneveletlenebb kutyás is minimálisan ismeri a kutyáját, jobb esetben pórázon tartja. A szülők gyakran a minimális nevelést nem adják meg a gyereknek.

Én általában 2féle gyerekessel talákozok: az egyik: "Vigyázz a kutya meg fog harapni"

a másik: "menjél játsszál a kutyával!"

Mindkettő idegesítő, mert kikérem magamnak! Az én kutyáim tudnak kutyázni és gyerekezni is, tehát sértő a feltételezés, hogy váratlanul letépik akármelyik feléjük nyúló kezet, viszont ennek ellenére az egyik tűri a nyúzást, a másik nem. Én meg egyenesen rosszul vagyok, ha kéretlenül piszkálják őket.

Azért szerintem egy szülő feladata megtanítani a gyereket bármilyen állat körül normálisan viselkedni, gondolok itt akár egy hörcsögre, akár egy kutyára. Alapvető, hogy kutya körül nem rohangálunk, nem visítozunk és csalapálunk. Ha meg mégis, nem kell pánikolni, ha ezt a kutya lereagálja.

A kutyások feladata pedig az, hogy a kutya ne rohanjon rá a gyerekre tulok módjára, behívható és szófogadó legyen.

Szerintem nem egy egetrengető, megoldhatatlan feladat ez egyik oldalról sem, nem is értem, miért nem megoldható sok esetben.

Én ha már messziről látom, hogy túlféltős anyuka vagy apuka, meg a labdázó kutya láttán felkapják a gyereket, tartok távolságot. Ha azt látom, hogy a gyerek kigúvadó szemekkel, rángatózó kezekkel sasolja a kutyát, behívom láb mellé, pórázra teszem és arrébb megyünk. Ilyenkor rendszeresen mi vagyunk a bunkók, pedig a gyerek kezdi a balhét. Számtalanszor megkaptam már, hogy "ez csak egy kutya, nehogy már..." meg "az egy kutya, ez meg egy gyerek, ne említsük egy lapon". Pedig a nevelés elméletben és gyakorlatban mindkettőnél ugyan az, sőt egy darabig ugyan azon a szellemi fejlettségi szinten is vannak.

Az a kutyás, aki meg nem veszi észre a két éves lányom szemében azt a bizonyos csillanást, az vessen magára, mikor odaengedi a kutyát és a gyerekem csupa szeretetből nekiáll fojtogatni.

Vagy esetleg fél a gyerek a kutyától.

Vagy esetleg ép a ruháját félti, amiben a nagyit mennek köszönteni.

És még sorolhatnám az indokokat, amiért a szülők nem örülnek a kutya jöttének. Én sem örülök ha elénk toppan egy vadidegen kutya. Pedig nekünk s van, értek hozzájuk. Más gazdákban és a nevelésükben/gondozásukban viszont nem bízok.

Miért nem lehet azt elfogadni, hogy vannak, akik örülnek és szeretik a kutyákat, míg másoknak bőven elég ha távolról nézhetik vagy még ennyit se? Nem minden ember egyforma, ezt kellene megérteni.

"Na csak ennyi. Szomorú, hogy ilyen sötét emberekkel kell együtt élnünk."

"Az a kutyás, aki meg nem veszi észre a két éves lányom szemében azt a bizonyos csillanást, az vessen magára, mikor odaengedi a kutyát és a gyerekem csupa szeretetből nekiáll fojtogatni. "

Akkor ne csodálkozz majd ha egy akár pórázon tartott kutya megharapja a gyerekedet, csupán azért mert a pórázon tartott kutya fél a gyerekektől.

A kutyások felelőssége eldönteni, hogy pórázon vagy az nélkül sétáltatja a kutyáját, a gyerekes szülő feladata pedig megtanítani egy gyereket arra, hogy hogyan közeledjen a kutya felé. A legtöbb esetben ugyanis a gyerekek szaladnak eszeveszetten az kutyák felé, akik amúgy feltünően kerülik az embereket.

figyelj, kedves Kérdező!

Nem sok tapasztalatom van gyerekekkel, kutyákkal annál inkább, viszont egy kedves ismerősömmel pont ezen kaptam össze a hétvégén.

Egy ideig, mikor öreg kutyám volt, őt elzártuk, ha jöttek és hozták a gyerekeket is. Mondjuk soha nem örültünk neki, mikor az egyik a csilláron lóg a másik meg kavicsokat dobál pl. A cicát szintén bezárom ilyenkor, mert nem tűri, ha nyúzzák és volt már, hogy megharapta a gyereket.

Most az idősebb kutya nagy. Nagyon nagy, de kenyérre lehet kenni, viszont tőle félnek így be kell zárnom. A kicsi egy dobermann, 10 hónapos, fél a gyerekektől az előélete miatt.

Nem zártam be, mert már elég jólnevelt, hogy ne támadjon ok nélkül, sőt, a szaladgálást és a visítozást is elviseli egy bizonyos távolságból.

Direkt szóltam anyukáéknak, hogy egy kicsit fogják vissza a gyerekeket, persze nem ment.

A kutya elkezdte kergetni a gyerekeket, mert azoknak az volt a játék, hogy a kutyát kellett ingerelni, majd rohanva elbújni a szülők mögé.

Apukának volt egy olyan megjegyzése, hogy "ha félsz tőle, rúgjál bele, ez csak egy kutya"

Na ezen jól felhúztam magam, össze is vesztünk.

Ebből és több hasonló példából kiindulva sokszor látom azt, hogy az emberek, főleg a kisgyerekesek nem tartják tiszteletben, hogy egyes emberek a kutyát nem kerti díszként, hanem egyfajta családtagként kezelik. Mert az csak egy kutya, az övé meg gyerek.

Viszont én úgy gondolom, ha az én kutyám jobban nevelt, mint az ő gyereke, akkor nincs miről beszélni.