Ha nincs penzem royal caninra ne tartsak kutyat?
Nekem a nagyszüleim, a dédszüleim mindig külön főztek a kutyára, kapott egy kicsit a disznó kajájából (aminek nagy része nem a házi maradék volt, mint azt a városi gyerkőcök hiszik, hanem külön állította össze a ház ura, és csak kevés volt a konyhai maradék), ha vágás volt, megkapta belőle azt, amit nem használtak fel (csirkebelet pl), de egyébként egy kis fűszerezetlen húslevest kapott többnyire. Egy biztos: hurkát, kolbászt, fasírtot SOHA nem kapott a kutya. Nyilván nem feltétlenül azért a tudatos gondolatért nem, merthogy a kutyának rossz a fűszer (ami egyébként igaz), hanem egyszerűen a régi parasztembereknek volt annyi eszük, hogy az ilyesmiket ők egyék meg.
Ezt csak azért írtam le, mert volt egy olyan válasz, hogy "régen hogy volt".
A 7 év, az bizony nem öregkor, hanem szép középkor. Én ismerek 8 évet betöltött kutyát, aki aktívan sportol, s köszöni szépen, csúcson pörög.
Házikoszt nem egyenlő azzal, amit az ember eszik. A házikoszt az, amikor az ember külön főz a kutyának (mint fentebb is írtam már). Attól, mert a fűszeres húsokat szereti a kutyád, még nem lesz jó neki: az én kutyáim is imádják az ilyesmiket, de bezzeg a natúr nyúlhúsra csak fintorognak, pedig nem nehéz eldönteni, melyik az egészségesebb számukra.
A Pedigree pedig sz.r. Hasonló árban vannak sokkal jobbak.
Bűnös vagy-e? Szerintem az, aki valóban szereti a kutyáját, anyagi helyzetétől függetlenül ! utánajár ! a dolgoknak, pl a helyes táplálásnak. A pénztárcájához mérten pedig kiválasztja a lehető legjobb megoldást. Egy ilyen ember biztos, hogy nem Pedigree + embernek való kaja kombináció mellett dönt.
Aki azt mondja, hogy házikosztos etetéssel nem éli meg a kutya az öregkort az menjen el és nézzen szét egy faluban. Mamám világ életében maradékot adott a kutyáinak, és 14-17 évig éltek. Volt köztük kuvasz, meg keverék is, soha nem voltak betegek. Néha kaptak ugyan tápot, meg csirke vágáskor a nyesedékeket, de a többségében azt kapták enni ami a családi ebédből megmaradt.
Nem azt mondom, hogy a házikoszt jó a kutyának, hanem szerintem hülyeség kijelenteni azt hogyha csak ezt kapja egy kutya akkor biztos beteg lesz, meg hamar elpusztul.
A prémium táp is maradékból van! Ami emberi fogyasztásra nem alkalmas romlott, büdös hús inas csontos cafrangos a gyárakból "jó esetben" összegyűjtik és elküldik állateledelnek. A csomagolásokon lévő húszon- negyven százalékos hús tartalom nem csak hús hanem minden állati eredetű. Ez lehet szőr, csőr, karom minden! Régen főleg vidéken a disznóknak összegyűjtött moslékot ették a kutyák is, orvos csak oltáskor látta mégsem volt ennyi beteg kutya mint most. Rengeteg az allergiás és daganatos kutya, csak azért élik meg a tízen éves kort mert a doki életben tartja, régen doki nélkül is eléltek tízen évig a kutyák. Én a magam részéről házi kosztot adok neki, főzők és megkapja azt amit mi meghagyunk ezek azért figyelek hogy többségben legyen az állati eredetű. Mi is igazi ételt eszünk, nem mű kajákat :)
Szép napot!
"A prémium táp is maradékból van! Ami emberi fogyasztásra nem alkalmas romlott, büdös hús inas csontos cafrangos a gyárakból "jó esetben" összegyűjtik és elküldik állateledelnek."
Igen, valóban így készül - a pedigree, chappi és társaik.
"A csomagolásokon lévő húszon- negyven százalékos hús tartalom nem csak hús hanem minden állati eredetű. Ez lehet szőr, csőr, karom minden!"
Igen, szintén a pedigree színvonalú tápokban.
"Régen főleg vidéken a disznóknak összegyűjtött moslékot ették a kutyák is, orvos csak oltáskor látta mégsem volt ennyi beteg kutya mint most."
Ez így gyönyörűen hangzik, csak épp nem NEM VOLT BETEG a kutya, hanem pont marhára leszarta a marinéni, ha döglődött a Morzsi, legrosszabb esetben ment dögkútba oszt' vót helyette másik. Ideális esetben ma ugye ez nem így működik.
"Rengeteg az allergiás és daganatos kutya, csak azért élik meg a tízen éves kort mert a doki életben tartja, régen doki nélkül is eléltek tízen évig a kutyák."
Egyrészt a tizenév normális kor mostanság is egy átlag kutyától, másrészt "régen", meg "ejjbezzegnagyanyáinkidejébe" sem éltek a kutyák sem tovább, sem jobban, sem egészségesebben, csak a kutya egészsége, hosszú élete, kiegyensúlyozott táplálása nem volt prioritás.
"Én a magam részéről házi kosztot adok neki, főzők és megkapja azt amit mi meghagyunk ezek azért figyelek hogy többségben legyen az állati eredetű."
Tehát moslékot kap. Ez tök jó, csak KUTYA, nem DISZNÓ. Bár mióta EU van, már a coca sem kaphatja meg a moslékot :(
"A prémium táp is maradékból van!"
Ez pont annyira elmés megállapítás volt, mintha azt mondanám, hogy a szar is élelmiszerből van.
A prémium táp döghúsból van. És tele van ízfokozókkal is, csak nem írják rá. De az embereket nagyon jól be lehet csapni. Mint már mondtam, birkaszemlélet :).
És igen, házi koszttal is lehet egy kutya egészséges, kiegyensúlyozott. Az én kutyám 13 éves német juhászkutya. És kap házi kosztot.
"A prémium táp döghúsból van. És tele van ízfokozókkal is, csak nem írják rá. De az embereket nagyon jól be lehet csapni. Mint már mondtam, birkaszemlélet :)."
Hadd találjam ki: a döghúsból készült prémium táp része a chip összeesküvésnek, és az egésznek az lesz a vége, hogy a prémium tápoktól rákos, SŐT, egyenesen genetikailag módosított kutyák egy nap elkattannak, és nyomkövető-hangfelvevő-videórögzítő chipet ültetnek a gyerekek, az öregek, és a páfrányok bőre alá... Szerintem ezt itt hagyjuk abba :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!