Az 50 kg-os gyerek tönkre teheti, de a 70kg-os kutya nem?
A minap kutya futtatót találtam a környékünkön. El is mentünk a gyerekkel, meg a 3 kutyával. (gyerek 50kg, kutyák fejenként kb 16) (Tulajdonképpen 2 futtató van egymás mellett.)
Hiába vittünk juti falatot, a kutyák nem mentek fel az akadályokra. Gondoltuk megmutatjuk nekik hogyan kell. Aztán már minden nagyon jól ment, órákig játszottunk, nagyon jól szórakoztunk.
Volt ott egy kb 1 m magas vas asztal, föl mentünk rá mi is, a kutyák meg jöttek utánunk.
Épp szedelőzködtem a hazamenetelhez, amikor a gyerek kitalálta, hogy helyből fel tud-e ugrani az asztalra. Aztán próbálgatta, hogy sikerül-e a kutyákkal ezt szinkronban.
Ekkor jött egy öreg "hölgy" egy nagyon elhízott kutyával és elkezdett veszekedni velem, hogy nem szégyellem-e magam, amiért hagyom a fiút az asztalon le-fel ugrálni, hisz az a kutyáknak van. Miért nem küldöm át a szemben lévő játszótérre.
Hát én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Ez most komoly?! Abba a kutya futtatóba kaukázusit, vagy egyéb más nagy testű kutyát is be lehet vinni. Nehogy már egy gyerektől féltsék azt a vas asztalt.
Mivel épp indulni készültünk, mentünk is gyorsan. Mikor az utca végéből vissza néztem, ő csak ült a padon, kereszt rejtvényt fejtett, a kutyája meg ott unatkozott mellette. Még csak rá sem nézett.
"Szerintem ne szard le.Emiatt nem tudnak az emberek apró dolgokban sem megegyezni.Ha jön a mama,inkább ne engedd fel a gyereket.Végül is van abban valami,hogy rendeltetés szerü használat,még ha a mászkãlãssal nem is okozol kárt az eszközben."
Nagyon nem értek egyet. Az ilyen önmagukat a világ csendőreinek képzelőknek ugyan nem jó, ha szembesülnek korlátaikkal, de társadalmi szempontból viszont hasznos kísérletet tenni arra, hogy megneveljük őket arra, hogy ne pampogjanak csak azért, mert valami nem tetszik nekik. Az lenne a jó, ha az emberek akkor szólnának a másiknak, ha az valóban kárt okoz, nem attól, hogy a kutya mászókájára felmászik a gyerek, vagy ha egy embereknek épített csúszdán lecsúszik a kutya. :)
Nem értitek a lényeget.
Engem is felhúz, ha tökismeretlenül odajön valaki, és beszólogat, úgy hogy senki nem kérdezte, senkit nem érdkel a véleménye, ráadásul hülyeségeket is beszél.
Lehet indulatos vagyok, de ha velem ilyen történik, hirtelen az jut eszembe hogy egy lapáttal csapnám képen az illetőt. Nos, mivel ez nem elfogadott viselkedés, ezért valóban csak a kinevetés marad.Amíg másokat nem zavarok én, sem a kutyám, nem teszek kárt semmiben, addig ne jöjjön oda senki kioktatni csak azért mert ő nyugdíjas erzsi néni, aki mindent tud, és van is ideje elmondani. :D
:)
Ó. De az ilyen erzsi nénik nem akkor szólnak , ha okuk van rá, hanem már akkor, ha csak meglátnak valamit :D. Azért, nagy különbség :D Most, aki ilyen életformára épít, azzal szerintem épeszű ember nem áll le hogy "megnevelje" esetleg "megbékítse" hacsak nem akar terápiára menni.
Szóval épp az tesz a társadalomért, aki kineveti az ilyeneket, bár az esély rá hogy kapcsoljanak, igen csekély.
Vagy a kérdező figyelje azt minden pillanatban, hogy mikor jön a nyanya? Ha szoborként állnak ott, akkor is bele fog szólni valamibe. Ráadásul, ha így tenne az már súrolná a paranoia határát is. :D
Igen, csak amikor a hülye gyerek kirúgja a buszmegálló üvegét, akkor a nagyi ölbe veszi a kövér kutyáját, behúzza fülét-farkát és felszáll az első buszra minden szó nélkül. A buszon meg előadja, hogy "ezek a mai fiatalok..." Persze megértem, hogy a "valódi ellenfélnek" miért nem szól be, de ne az legyen már neki a nap fénypontja, hogy leolt egy kölköt meg az apját (?), mert a gyerek ugrabugrál akármin, amiben semmi kárt sem tud tenni, ráadásul rendeltetésszerűen használja, mert nem minden kutya látott már ilyen izét és ugrál rajta magától.
Szóval a lesz@rás a legjobb módszer. Nem kell a nagyit földbe döngölni, de meg se kell hallani azt, amit karattyol. Mindenhol vannak ilyen vénasszonyok. Persze a lelkük mélyén biztos rendesek, de azért mindennek megvan a határa.
A mi környékünkön is volt ilyen futtatónak csúfolt kutyakarám.És a gyerekek oda jártak be játszani,mikor nem volt bent kutya,szépen tönkre is tették.Széttörték a fa kutyajátékokat stb.
Ha már a kutyám nem mehet be a játszótérre,a gyerekek se jöjjenek be a kutyakarámba.Érdekes,ott nem zavarja őket a kutyapiszok?Arra hivatkozva nem engedik be a játszótérre a kutyákat,hogy mindent összecsinálnak.
11 és 12, egyet értek.
Egyébként nő vagyok. :-D
Utolsók: Szerintem pont ott a probléma, hogy abszolút nincs tolerancia, szinte már senkiben. Engem nem zavarnak a gyerekek a kutya futtatóban. És a játszó téren sem a zavarnának a kutyák, ha a gazdik össze szednék utánuk az ürüléket.
A tolerancia hiánya miatt van már az, hogy szerencsétlen gyerekek nem játszhatnak a kutyájukkal sehol sem a lakásukon kívül. Nem frizbizhetnek a parkban a póráz törvény miatt, nem csúzdázhatnak együtt a játszó téren mert már minden tilos.
Mikor én kicsi gyerek voltam fölcipeltük a kutyát a csúszdára, bele ültettük a hintába és sokszor ő volt a kapus a grundon is.
Ma meg már..... :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!