Hogyan neveljem bele 9 hetes kiskutyámba, hogy én vagyok a falkavezér?
Illetve mikor, és hogyan kezdjem el tanítani neki a vezény szavakat? Egyenlőre még nem hallgat semmire.
Dalmata kan kutyusról van szó, tisztában vagyok vele, hogy problémás fajta.
L/22
16.01 vagyok.
Igen, még tényleg nagyon baba. De mint írtam, mi idősebbek is vagyunk pár héttel, ami ebben a korban nagyon sokat számít. Játékosan tanítsd, 12 hetes kora körül szerintem mehet a többi, amit a többiek is, és én is leírtam.
Na, még pár hét, mire meglesz a harmadik oltás, és már mehettek is a kutyaoviba!
Én épp most nevelem a második kutyámat, ő most 15 hetes kb. Az elsőnél annyi mindent elrontottam, nem értettem jól, jól értettem de rosszul csináltam, pedig mindent elolvastam, végig néztem az összes póráz két végént, és mégis odáig jutottunk, hogy két és fél éves korára már gyakorlatilag mindenre támadott, ami mozog. Aztán némi kutyasulizással kaptam egy olyan szemléletet, meg rendszert ehhez az egészhet, hogy elképesztő, hogy így mennyire könnyű.
A 15 hetes kiskutyám már ül, fekszik, nem lép le a járdáról, 90%-ban szobatiszta, villamoson, liftben beül a lábaim közé, és megalapoztuk az apportot, a szemkontaktusos lábnál követést, és a formálásos klikkerezést is.
Ennek ellenére lejárok vele az oviba, nem azért, mert tanácsra van szükségem, hanem azért, mert az ad egy rendszert az egésznek, van házifeladat, vannak más kölykök, akikkel tud játszani, stb.
Szóval ha ilyen alap kérdésekben szükséged van válaszokra, akkor az a legjobb, ha amint megvannak az oltások elkezdtek oviba járni.
Nálunk a Népszigeti (Újpest) kutyaovi 11.000 ft, 10 alkalom. Ez 2 hónap. Nagy részben játék van, de azért előkészítés is a sulira. Nekem 2 hónapra megéri ez a pénz, mert egy jól szocializált, kezelhető kutyát szeretnék, és még nekem is van mit tanulnom bőven.
De helytől és sulitól függ az ár, van ahol olcsóbb, és van ahol drágább.
Nem olcsó, ezt aláírom. De tanulunk is. Nekem ez megéri, pedig hidd el, átlagkeresetem van.
Kutyaovit meg csináltunk mi itt a környéken, összejött 6-8 3-4 hónap körüli kiskutya, és együtt járunk a futtatóra:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!