A hajléktalanokkal miért jön ki jól a kutya?

Nem minden hajléktalan idióta.A kutyáknak a legtermészetesebb életforma az,amit a hajléktalanok tudnak nekik nyújtani.Folyton mennek,egész nap róják a várost,a hajléktalanok általában csak a kutyájukra számíthatnak.Így megvan a kölcsönös bizalom és persze a napi rengeteg séta,lemozgatás.

A táplálás és más orvosi ellátást más tészta,ebből is látszik,hogy a kutyákat nem érdekli milyen drága tápot veszel neki,vagy mennyire van teli a zsebed pénzzel.Ők azért szeretnek,aki vagy.Ha persze a gondját viseled tisztességesen.

Hogyhogy nem nyugodt?

Ha már az utcán élsz,gyakorlatilag nincs senkid (a kutyán kívül) mégis min aggódnál??

Elviszi a házad a bank? Már megtette.

Etetni kell a gyerekeid? Nincsenek is gyerekeid,vagy sz**nak a fejedre,ezért is élsz az utcán.

Befizetni a csekkeket? Nincs is házad.

Kirúgnak a melóból? Nincs is melód.

Mit eszel holnap? Ingyen konyha létezik,kéreget évek óta,megoldja.

Konkrétan kevesebb a stressz az életükben,mint nekünk.

Nekik már nincs tétje a dolognak....Szomorú.

Kb. két évig jártam a hajléktalanok közé munkaügyi központba (nem voltam csöves, csak nem volt lakcímem, úgyhogy az ingyen képzésért csak oda tudtam menni :D), és borzasztóan rendes embereket ismertem meg ott. Meghívtak kávézni a kis segélyükből (minden hátsó szándék nélkül, merő jóindulatból), munkát kerestek, segítettek egymásnak a lakhatásban, jó kis közösség volt. A büdöseket, kötözködőket kinézték, ahogy bármelyik másik ember.

Gyerekkoromban meg kutyák miatt kerültem kapcsolatba hajléktalanokkal, páran együtt laktak a leégett malomházban a kutyáikkal, esténként átjártam hozzájuk tévézni meg kutyát simogatni, megkínáltak almával, beszélgettünk, jól éreztem magam. Vannak persze köztük is gázosak, de nem szabad csak azért lehúzni őket úgy mindenestül, mert nincs hol lakniuk.

Arról nem is beszélve, hogy önmagában azért, mert valaki "negatív energiákat sugároz", még nem taszítja a kutyákat, különben nagyon sok saját lakással rendelkező embertől is rég meglógott volna a kutyája. Nem, ha ők egy falka, akkor egy falka, a kutya nem fog elkószálni, sőt, viselkedni is fog, ha úgy nevelték.

Ez nem kérdés.

Azért jönnek ki kiválóan egymással, mert a hajléktalan számára az egyetlen igazi társ a kutyája és fordítva.

A nap 24 órájából 24- et együtt vannak. Tehát éjjel nappal.

Mindenhová elkíséri a kutya. Ezek a kutyák nem kívánnak semmit csak azt, hogy mindenhová elkísérhesse a gazdáját és a hajléktalan viszi is. A hajléktalan is beszerzi a kutyájának az ennivalót, igaz kiguberálja a kukákból, de akkor is gondoskodik róla a maga módján.

Mind a ketten számkivetettek így egymáshoz tartoznak.

Bocsi, most nem olvastam el az összes kommentet, de pont Cesar ír az egyik könyvében a hajléktalanokról. Hogy ők ellentmondásos módon milyen jó gazdák tudnak lenni (csak ez nem a drága tápban meg hasonlókban nyilvánul meg nyilván): sokat vannak a kutyáikkal, nem kényeztetik el őket, kénytelenek szabályokat felállítani. És ami a legfontosabb: nulla huszonnégyben közös akció van az ember és a kutya között, úton és együtt vannak folyamatosan. Ott fel sem merül, hogy a póráz tartja a kutyát a gazdája mellett.

A negatív energia kapcsán meg: melyikünkben nincs? Szerintem a nem-hajléktalan ember is baromira fel tudja magát idegesíteni. A kérdés nem ez, hanem az, hogy a kutyával való interakció során tud-e nyugodt lenni.

Szerintem többet stresszel az, aki rohan a munkába, családja miatt aggódik, stb.

Szerintem annyira nem bonyolult a jelenség.

Hogy sok negatív energia van a hajléktalanokban, ez egy általánosítás. Ha találkozom velük, és látom hogy kíváncsiak, oda szoktunk menni a kutyával(azokhoz akik szimpatikusak).

Nagyon barátkozós, szinte már terápiás kutyám van - és ilyenkor gyakran azt látom, hogy az az ember olyan őszintén, és nyíltan, és **természetesen** örül a találkozásnak, ahogy arra sok "nem hajléktalan" nem képes.

Szóval, ne vedd egy kalap alá azokat, akik az utcán élnek. Van köztük sok, akik jó emberek.

Válaszolva a kérdésre: szerintem azért jön ki velük jól a kutya, mert érdekes módon, épp azt az életformát nyújtják nekik, amire szükségük van. A maga egyszerűségében.

Talán, az is helytálló, hogy köztük **természetesen, magától értetődően** alakulnak ki azok a szabályok, amiket sokan mások bele akarnak nevelni a kutyájukba.

Szerintem is nagyszerű dolog ez. Én egy ideje nem akarom nevelni a kutyámat. Ezt nem úgy értem, hogy nem figyelek rá, vagy nem szeretem. Viszont mióta nem aggódom, nem várok el tőle semmit, csak vele vagyok, és hagyom hogy az legyen ami - és én is próbálok az lenni, aki vagyok, őszintén - azóta azt tapasztalom, hogy magától akar igazodni hozzám. Nem jutalomfalatért, vagy mert leszidom, ha nem azt csinálja amit akarok.

Szóval, én valahogy így próbálom, és úgy látom, így mindketten jobban érezzük magunkat.