Mit csináljak a családommal?

Szóval:

-Van egy tacskó keverék kutyám. Kóbor kutya volt, mikor befogadtuk, elég szökős volt. Sokat foglalkoztam vele, hogy ne menjen ki, akkor sem, ha nyitva van a kapu. Egész jól ment. Erre drága apám, mikor beáll a kocsival, minden különösebb odafigyelés nélkül kiengedi. Én erről nem is tudtam egy ideig. Szóval szépen lerombolta a munkám. Mondtam neki, hogy szóljon nekem, kimegyek, hátrazárom, vagy valami. Amúgy elég lenne rászólni, és nem menne ki. De neeem, ő szarik rá, hogy majd megeszik valami mérget, vagy elüti egy kocsi, vagy megtámadja egy kutya. És már többször mondtam neki, hogy szóljon, akár ébresszen fel, és kimegyek, de erre nem képes. És már totál kiszokott a kutya. Olyan indokokkal jön, hogy Ő nem adja fel a szabadságát, meg egyéb szarok. Azt hiszem, jobban ismerem, illetve, jobban értek a kutyákhoz, mint ő.

-Másik kutyánk, anyué. Na Ő meg totál elkényezteti. Folyton babusgatja, úgy beszél hozzá, mint egy csecsemőhöz. Igazából, olyan kis birkalelkő kutyus, senkit nem bántana, és tudja, hol van a helye a falkában. Elég butus is, lassan élrti meg a dolgokat. Anya, az asztalról eteti, sőt, néha olyan ételeket ad neki, amit nem szabadna. Mondom neki, hogy ettől beteg lesz, meg nem tezs jót a fogának, de akkor még ő sértődik meg, és azért is odaadja.

-A harmadik kutya az enyém, vele semmigond nincs. :)

Köszi!