Hogy érjem el, hogy hallgasson rám? (Bővebben lent)
Sziasztok!
Van egy 6 éves angol pointerünk és egy 4 éves tacskóm, akikkel rendszeresen járok sétálni, futni és úszni póráz nélkül. Mivel közel lakunk a falu határához, megtehetjük, hisz csak turistaösvényeken járkálunk, vagy hagyom őket a vetésen szaladgálni pár kört. A folyóhoz is rendszeresen benézünk. Általában biciklivel kisérem őket oda és vissza. A túrával nincs is semmi baj, csak a hazatéréssel.
Mikor beérünk a faluba és elhagyunk pár házat, máris ott a miénk. A pointer szépen bejön a kapun, mig a tacskónak le hozhatom a csillagot is az égről, akkor sem. Irány csavarogni a faluban. Minél inkább hivom és csalogatom, annál inkább fut előre. Ez nagyon idegesitő, mintha tudatosan bolondot akarna csinálni belőlem. Nagyon zavaró, hogy telekiabálom az egész utcát (talán az egész falut) és a kutya csak-csak nem jön vissza. Utána már nem is megyek, az sem válik be, hisza kkor még inkább sprintel, hogy ne érjem utol. Próbálkoztam már mindenféle hivással, csalogatással, a kedvenc játékával, szinte mindennel, de szó szerint tojik a fejemre.És ez már igy megy régóta. Persze este meg várhatjuk, hogy hazaérjen olyan 9-10 óra felé. Csak apukám tudja őt visszahivni. Lehet, hogy benne több a határozottság?
Fokozattan féltem is, amellett, hogy dühös vagyok, mert az effajta szökős, mégis gazdis kutyákat, nem látják szivesen. Egyszer az egyik ilyen ebet (barátoméké volt) kalapáccsal orrbaütötték és szétnyilt az egész pofája.
Emellett az is nagyon frusztráló, hogy akiknek a kutyája egész nap kennelbe van zárva és láncra van verve az sokkal jobban viselkedik a tacsimnál. Még az ajtón túl sem merészkednek. Talán nekem is abba kéne hagynom a futtatást és nem lenne semmi baj? De csak van más megoldás.
Mit tegyek?
A válaszolóknak előre is köszönöm.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Rendben, köszönöm szépen a válaszokat, megfogadom őket. Nem, séta közben általában kint vagyunk, csak a végén megyünk be, mikor már én is fáradt vagyok és ők is lihegnek, vagy legalább ilyen melegben úsztak egyet.
Az alfa kérdése jó kérdés, főleg ezek után. De egyébként minden másban nekem is szót fogad és a hazatérése után is elszégyelli magát, mintha tudná, hogy megdorgálás következik. Ilyenkor behúzza a farkát és lesüti a tekintetét. (Ez egyébként javulás, volt régen, mikor bejött a kapun és mikor csuktam volna be mögötte megint elszökött és reggelig semmi.) Nos, szerintem az igazi alfa az apukám, ő eteti őket meg minden, bár a munkát gyakran megosszuk. Csak abból gondolom, mert ő határozottabb és neki kétszer sem kell mondania a hazatérést is. Minden esetre legközelebb bent lesz a póráz is és a falu határában már rárakom. Igy legalább a szomszéd ebeket sem csaholtatja a tacsi.
Ha kutyákat nézzük még ott van az a furcsa jelenség, amit nem tudok minek nevezni. Kettejük között, azonban a kisebb parancsol. Többször megtámadja a másikat, ha pl megszaglássza, vagy a kajájához megy és úgy helyre utasitja, hogy csak na. Érdekes tény, de ez van.
Köszi mindent.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Oks : )
Rendben, észben tartom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!