Hogy szóljak rá?
Ebben a korban még bőven elég, ha felszisszensz és látványosan elvonulsz, mikor eldurvul a játékkal.
Még most kell megtanulnia, hogy mit mennyire szabad és persze a szájával ismerkedik, ez tök normális. Szépen játszik, ott vagy vele, ez neki jutalom. Bedurvul, felállsz és kis időre vége a játéknak, ez a jelzés, hogy túlzásba esett.
Én úgy tudom, hogy a kutyák a szájukkal tudnak csak játszani, nyilván nem a kezükkel. Az enyém is harap, most négy hónapos. Információim szerint 9 hónapos az a kor, ami után elhagyják ezt a harapdálva ismerkedést, játszást.
Úgyhogy szerintem, túlzott elvárás lenne azt várni tőle, hogy egyáltalán ne harapjon.
Én úgy csinálom, hogy labdát dobok neki, vagy kis plüsst, amit visszahoz, azokat rázza. Rongyot szereti levadászni. Ha véletlen ráharapott a kezemre, akkor otthagytam. Konkrétan már nem harap meg, de előfordul még, hogy a kis szájába akarja venni a kezem. Ha óvatosan csinálja, nincs vele bajom, viszont akkor alapos dögönyözésben részesítem, és lebírkózom. :D olyankor álltalában hanyatt vágja magát, és kinyúlik.
Ha pedig öltözöm, és a nadrágomra ugrana rá, és harapná, rászólok, hogy nem! többnyire érti, de ha nagyon rá van kattanva a játékra, felállok az ágyra, és ott öltözöm.
Köszönöm a válaszokat!
Amikor gyengén harap nincs vele bajom, de amikor annyira belemerül és nem figyel semmire, akkor hajlamos erősebben (de nem erősen) harapni. Erről akarnám leszoktatni, hogy figyeljen oda.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!