A kutyám meghalt, tényleg ennyire nevetséges vagyok?

Én sokáig még kutyás filmet sem tudtam nézni az elvesztése után, emlékszem, ha ment a Rex felügyelő (amit én amúgy nagyon szeretek) egyszerűen nem bírtam ki, el kellett kapcsolnom és még kiskutyás képeslapokra sem tudtam nézni, semmi ilyesmire. Nagyjából egy év kellett (de ez mindenkinél más), amíg eljutottam oda, hogy mindent tökéletesen a helyén tudtam kezelni és képes lettem volna másik kutyát vállalni. Csak azért nincs, mert úgy tervezem, hogy elköltözöm és egyetem stb. tehát nem vagyok olyan szakaszban, hogy megfelelően tudjak róla gondoskodni, így most inkább nem vállalom még, majd csak később. De volt egy pont amikor éreztem, hogy oké már szeretnék és a többi kutyával is képes vagyok játszani és nem sírom el magam, kedvelem őket. De tényleg nagyon fontos, hogy ne hasonlítsd az előző kutyádhoz, mert az szörnyű tud lenni. Én is úgy voltam vele, hogy az én kutyám tökéletes volt, gyönyörű és okos, sosem találnék hasonlót. Aztán persze rájöttem, hogy nem csak egy igazi létezhet számunkra, ugyanúgy lehet még tökéletes kutyám, csak ő másképp lesz tökéletes. Minden kutya más, a következőben is fogsz találni olyan külső és belső tulajdonságot, amit szeretsz. De adj magadnak időt, nekem is 3 hónap után felhozták szüleim, hogy lehet hoznak kiskutyát... Én meg persze kiabáltam, hogy látni sem akarom (de ha hozták volna sírtam volna, hogy jaj szegény már ne vigyék vissza, de csupa kínlódás lett volna az egész). :D Szóval érdemes erről beszélned a szüleiddel, mert ha jó szándékból meg akarnak lepni téged egy másikkal vagy úgy próbálják feldolgozni a dolgot, hogy keresnek egy pótlékot az visszafelé is elsülhet.

tudod mi a nevetséges? a barátaid!!! azok nevetségesek ők ezt nem érthetik biztos nagyon szeretted a kutyusod..és egyáltalán nem nevetséges az hogy egy állatot megsiratunk hisz családtagnak számit nem?? hogy juthat eszedbe ilyen úr isten :(

Egyáltalán nem nevetséges! Én 3 éve veszítettem el a kutyámat és még mindíg sírok ha ra gondolok. Egy héttel új év előtt mentem bevásarolni szokokat stb a barátaimmal. Kicsit késöbb indultam haza mivel még felbontottunk egy smokis zacskót és azt eszegettük. A kutyák otthon ki voltak engedve. Egyszer egy nagyon rossz érzés fogott el , a szemem is könnyes lett. Elindultam haza és mikor bementem a kapunkon csak az egyik kutyánkat láttam. Őssze vissza szaladgáltam, kiabáltam de másik sehol se volt. Azután egy fegete szőrcsomót lettam feküdni a medence szélén. Közelebb mentem és akkor láttam meg hogy az nem egy szòrcsomó hanem az én kutyám. Epilepsziás volt, biztos beleesett a vízbeés nagyon megijedhetett mivel a szája is habos volt. Leültem a földre éelkezdtem sírni. Azóta is magamat okolom, hogy ha előbb mentem volna haza, még most is itt lenne velem. Ezt elmondtam azoknak akikel aznap vásároltam és kinevettek, kicsúfoltak. Nagyon rosszul éreztem magamat. De rájöttem hogy itt nem én vagyok a nevetséges hanem ők. Nincs semmi rossz abban ha sírsz egy állatod után. Azon kell ijenkor elgondolkodni hogy ezek az emberek megérdemlik e hogy barátkozz velük.

Bocsánat hogy egy pár szavat rosszul írtam csak mobilról elég nehéz