Most én tényleg olyan rossz gazdi vagyok?
Múltkor átjött hozzám a barátnőm az új pasijával. Sokat beszégettünk, és a kutyák is szóba kerültek. Elmondtam mindent nekik a kutyámról (ahogy ők is a sajátjukról), így azt is, hogy a borderem ivaros. Erre a srác felkapta a vizet, és mint az őrült, elkezdett üvöltözni velem, hogy micsoda egy pocsék gazdi vagyok, hogy nem ivartalaníttattam, hogy ő a hozzám hasonló szánalmas emberhulladékoknak nem adna még plüsskutyát sem, stb.
Csak annyit szeretnék hozzátenni a dologhoz, hogy fajtatiszta, törzskönyves szuka kutyám van, chipezve, oltva, féregtelenítve, spot-onja, bolhanyakörve is van, rendszeresen viszem állatorvoshoz, kutyasuliba járunk, klikker-módszerrel tanítom, soha nem büntetem, kb. 50-60 trükköt tud, sportolunk is sokfélét, dog dancingelünk is. BARF étrend szerint etetem a kutyust, naponta kétszer sétáltatom (kertes házban lakunk), hétvégéken sokat túrázunk, olykor több naposakat is bevállalunk.
Eredetileg kiállításokra is jártam volna vele, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy a szabadidőnket aktívan, sportolással, tanulással, játékkal, túrázással, a természetben töltsük el.
Szerintem nem vagyok olyan botrányosan rossz gazdi -bár biztos van hova fejlődnöm-, csupán annyi a bűnöm, hogy nem ivartalanítottam a kislányt.
Nektek mi a véleményetek rólam? Nyugtassatok meg, hogy más is van az országban, aki hozzám hasonló cipőben jár! :)
Ui.: a kutyámat mindig távol tartom kanoktól a tüzelése idején, folytonos felügyeletben részesítem, ilyenkor több időt tölt velem a házban.
Köszi a választ akumi :)
Teljesen igazad van, de ugye eredetileg azért nem ivartalanítottam, mert (mint írtam) kiállításokat is szerettem volna látogatni vele, de aztán kiderült, hogy utálja a ringet, meg én is inkább a fent említett aktív sportos élet mellett döntöttem. Később még ivartalaníthattam volna, de sokat hallottam az elhízásról, a szőr hullásáról/sűrűsödéséről, a kutya lustaságáról, mint az ivartalanítás következményeiről, és mivel egy szép, aktív, energikus kutyám van, nem akartam kockáztatni...:( de persze a betegségektől most is nagyon félek, és pláne, hogy nemrég ez a pasi leüvöltötte a fejemet, elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon megéri-e a szépségért, aktivitásért, játékosságért kockáztatni az egészséget...
de még mindig tartok az ivartalanítástól.
Második válaszolónak is köszönöm, igen valamit elmondtam a srácnak ebből, amit nektek leírtam, de szerintem felét se értette meg, mert ő most valami aljas szaporítónak tekint...:S
Köszi a választ Neked is, harmadik! :)
Tudom, hogy nem törvényszerű kialakulnia valami betegségnek, de bármire van esély.
Egyébként négy csajjal nem nehéz az élet? :D
A csávó egy bunkó, dilletáns gyökér. Nekünk soha nem volt ivartalanítva egy kutyánk se (volt már egy pár), de soha egyiknek se volt ebből fakadó baja.
Azért azzal jó ha számolsz, főleg ilyen szabadbani sportos élet mellett, hogy tüzelési időszak környékén elég ha 5 percre eltűnik valahol a szemed elől, utána már lehet hogy várhatóak lesznek a kölykök. Ilyenkor az ösztöne erősebb lehet mint a betanítás, idomítás általi fegyelem, és hiába szólsz neki, nem biztos hogy azonnal odajon hozzád, ha kankutya szagát érzi a közelben.
Utolsó, köszönöm.
"Ui.: a kutyámat mindig távol tartom kanoktól a tüzelése idején, folytonos felügyeletben részesítem, ilyenkor több időt tölt velem a házban."
Ezt azért írtam, hogy tudjátok, akkor spéci módon kezelem a kislányt, szóval nem fordulhat elő, hogy eltűnik 5 percre is a szemem elől, a séták si korlátozva vannak :) Ez egy kicsit görcsösnek tűnhet, de hál' Isten nem havonta tüzelnek a kutyák :D és így nem kell olyan gyakran alkalmazni ezt a procedúrát :D
Nembaj az sem, ha próbálsz rávenni az ivartalanításra akumi, mert tudom, hogy jó dolog :D
És akkor az úgy lehetséges szerinted, hogy olyan 7 éves kora körül ivartalanítom (most 4 éves Bella), vagy az úgy már értelmetlen? Egyáltalán annyi idős korában lehetséges még?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!