Kire hallgassunk? Van egy kaukázusi juhászkutyánk.1 éves.
Pénteken elkezdett morogni a páromra, pedig eddig sosem tette. Nem támadt, csak morgott rá. Szombaton reggel pedig, mintha nem történt volna semmi, ugyanúgy örült neki. Este a kennelből ujra morgott rá, oldalról figyelte a párom minden mozdulatát. Nekem úgy tűnt, mintha félne a páromtól. Aztán fogta magát és bement morogva az óljába. Néha kinézett és akkor is a páromat nézte. Vasárnap nem volt morgás, de tartózkodóan viselkedett a párommal. Hozzám odajött az első hivó szóra.Az állatorvos és a tenyésztő szerint megpróbálja átvenni a falkavezérséget. A tenyésztő szerint verjük meg, az állatorvos szerint határozottan szóljunk hozzá. Tegyünk rá szájkosarat, nyakörvet. Ha ellenkezne fogjuk rövidre a pórázt, stb.
Megverni és elaltatni nem akarjuk.
Kutyasulira már gondoltatok? Amúgy igazuk lehet, kb most ivarér, és ezért próbálkozik be annál, aki szerinte a falkavezér (gondolom a párod nagyobb nálad)
Határozottság fontos, de ne verjétek azzal csak rosszabb lesz szerintem. Lehet azt, hogyha nem azt csinálja, amit kéne vagy morog, akkor a tarkójánál megrántani a bőrt kicsit és a földre lenyomni az egész kutyát.
Ivartalanitás .. mielött még rosszabb lesz.
És egyértelmüen a tudtára adni, hogy ő van a rangsor legalját ... azt már 50x leirták, hogy hogyan (tányérjából enni, stb.).
Nekünk sarplaninaink volt, hasonló a kaukázusihoz. Nálunk az ivartalanítás segített valamelyest a helyzeten. Szerintem nektek is ezt kellene tenni. És valóban sokat segíthetnek a könyvek, vagy megpróbálhatnátok másik tenyésztővel konzultálni, egy komolyabbal, aki nem csak szaporítja a kutyákat.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!