Mopszosok! Ez baj?
Érdekes dolgokra bukkanhat ezen az oldalon az ember. Azért van igazság abban amit itt az egyik válaszoló ír. Nekem volt egy Volvo S80-as 3.0 kocsim, nem emlékszem pontosan de 5-6 ilyen szonda volt benne, és nem kevés pénzt hagytam ott a márkakereskedésbe. Nem tudom melyik autóba mennyi van, de nekem ott azt mondták, a volvokban, és a saabokban ez nem ritka.
A festékmérővel teljesen egyetértek volt egy 5 golfom elég sok gondom volt vele ezért úgy döntöttem eladom beszámítatom egy új autóba. Azt mondták természetesen beszámítják és kezdték is átnézni, amikor előkerült a mérő kiderült a kocsi 2 darából lett összevágva. Nem akartam elhinni, szó szerint levert a víz. Egyből elálltak a beszámítástól! Elmentem egy másik szalonba, ott viszont nem mérték meg, és gond nélkül bevették, így lett a feleségemnek egy szép mazdája. Sokan látták a golfomat, gyönyörű fekete volt makulátlan állapotban senki nem mondta róla hogy törve volt, azt pedig főleg nem, hogy 2 autóból volt összerakva.
Akkor megfogadta soha nem veszek autót mérés nélkül, ezt fogadjátok meg ti is mert igaza van.
Mopszot szeretnék venni a kislányomnak tud valaki egy jó tenyésztőt?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Durva az a 4 hét..Én 12 hetesen hozhattam el a kutyám és maximálisan tiszta volt a tekintete(szintén mopsz és fekete)
Viszont az orvosodat leváltanám.A kutyust altatás(ivartalanítás)elött elvinném Dr.Vrabélyhoz szívusgre is,nehogy valami legyen a szívével.Azt akitől vetted nyugodt szívvel jelentsd be az állatvédőknél.
Felelőtlenség kijelenteni,hogy maximálisan egészséges,várj még ezzel.
Az én kutyám szuper helyről van,nem is beteges,de túlvagyunk egy szemműtéten is.Egyébként mindenkinek tanácsolnám,ha a kutya szemével van gond akkor szemészhez menjen,mert az általános orvosok nem sokat értenek a szemekhez és sok esetben félre is kezelik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!