Miért h*lye egy két kutya tulajdonos?
A minap sétálni mentem a kiskutyámmal és az unokahugommal, aki állatot többnyire csak képes könyvben látott de még azoktól is fél, és az én hatalmas 8 kgos ebemmel is napokig barátkozott.
Na mindegy. Sétálunk, és póráz nélkül jött velünk szembe valami középtermetű keverék.
Próbáltuk kerülni, de jött utánunk, atmentünk a másik járdára oda is jött a kutya.
Gazdája éppen nagyon jól elvolt a nénikkel, kiáltottam neki, hogy tessék vissza hívni Denyt (közvetve ismerem őket), az meg vissza kiabált, hogy de nem bánt.
Az nem is érdekelte, hogy a kutyáját netán elcsapja egy kocsi.
Mondom jó, unokahugom már fal fehéren remegett mellettem, a kezébe nyomtam a kutyumat, és a pórázát ráakartam tenni Denyre, az meg vicsorgott meg morgott rám.
Nagy későre megjött a gazdája, és még elnézést sem kért, és én voltam a farok, hogy meg mertem jegyezni, hogy azért nem ártana pórázt tenni a kutyára, főleg egy két sávos útszakasz mellett...
Én sem értem míért pontoztátok le azt a szülőt aki kifogásolta a kutya tulajdonosok hozzá állását.
Bármily meglepő én is vitába szállo a barátaimmal ha nem szedik össze a kakit.
Mert érdekes, hogy ha tojik a kutyájuk ott hagyják, de ha bele lépnek fújjognak.
És igenis póráz kell a kutyára, mert lehet nem bánt, de megijedhet, és ha félelmében oda csap vagy bármi, a kutyus is odakaphat.
Továbbá igen, meg kell tanítani a kutyát, hogy ne ugráljon fel SENKIRE. Séta időben persze nem zavar, mert nem tiszta ruha van rajtam.
De a kutya nem tudja megkülönböztetni egy az életén kivűl eső személy tiszta vagy kutyás ruháját.
Itthon az enyém is agyba főbe van kényeztetve, sőt az ágyamba is felmehet, lábmosás után, de kint fegyelmezem, es a Duna parti réten meg annyit áshat, rohanhat és ugathat amennyit akar.
A minap történt, hogy egy spaniel haverunk el volt engedve a bicikliúton, arra ment egy futó, utána rohant a kutya és vádlin harapta. Pórázzal ez nem történt volna meg.
Sajnos a kutyatartók jelentős része hülye, tudatlan, és az is akar maradni...és persze az ő viselkedésük alapján ítélnek meg minket, KUTYÁSOKAT is! Szememben azok a kutyatartók a KUTYÁSOK, akik a kutyákat felelősen tartják, nevelik, kielégítik szellemi-fizikai igényeit!
Nem szedik az ürüléket a járdán sem, szabadon engedik a neveletlen kutyákat, a visszahívhatóakat nem hívják vissza, ha gyerekek, idősek közelednek, stb...
Pl. ma bringával haladtunk roti-nj keverék kanommal, Argos pórázon kocogott a jobb oldalamon a széles járdán, aminek a jobb oldalán volt egy nőci egy flexis kis keverékkel...direkt váltottam sebességet, így hallott minket...megfordult, a kutyáját húzta maga fele flexin, miközben az őrjöngött...direkt lassítottam, így biztonságos távolságba tudta hívni őrjöngő kutyuskáját :D mennyivel egyszerűbb lenne megnevelni...
Szerencsére normális emberek is vannak. Duna parton sétáltunk beszélgetve egy másik kutyás lánnyal, 2 bearded colliejával és Argos-sal. Jött mögöttünk egy futó, és a sétány túloldalán megállt és KULTURÁLTAN megkért, hogy fogjuk meg a kutyákat, mert fél elfutni :) Argos-t odahívtam, megfogtam, barátnőm is a két kutyáját lábhoz hívta, pedig látszott, hogy a nő kimondottan a bokor mellett szaglászó roti-nj keveréktől félt :D a nőci megköszönte, én megköszöntem, hogy kulturáltan szólt, és mindenki boldog volt :D így is lehet!!!
Köszönöm a dícsérő szavakat :)
Aztán, mi az, hogy undoritó a kutya kaki? A legtöbb kutyás már felnevelt egy két három gyereket. Ennyi erővel akkor a gyerek kaka is undoritó, meg büdős...
Szóval csak kifogások ezek.
Újabb story hülye gazdákról: Argos-sal a Duna parton voltunk, úszott, labdázott. Tele volt emberrel, gyerekkel, bringással, kutyással, stb. a rét, mintha rendezvény lenne :O
Kutyákat általában pórázon vezették, kis testűek viszont szanaszét rohangáltak.
Volt egy piknikező társaság westie-vel, két yorkie-val, meg még két kis ebbel. Yorkie-k jöttek ugatva Argos felé, de nem mertek közelebb jönni. Viszont amikor frisbeeztünk, akkor külön-külön jöttek vicsorogva-ugatva: a korongot elkapó kutyámnak akartak nekimenni, nem féltek :O Argos csak morgott és jött vissza hozzám, de egyszer az egyik yorkie meg akarta kapni, de Argos eldobta a korongot, a yorkie akkor másik irányból támadt...messze voltak, de hirtelen rájuk üvöltöttem, mert féltem, hogy a yorkie megkapja Argos-t aki viszont ekkor jogosan kapott volna vissza. Mondtam a gazdáknak, hogy most kellene megfogni a kutyákat. Kérdezték, hogy miért? Mondtam, hogy mert ha a kutyám jogosan bevédi a frisbeejét és magát a támadó kutyájuktól, akkor nem garantálom, hogy egyben marad!
Ekkor megfogták őket :D
Argos helyében én akkorát ugattam volna a mini kutyok fejére, hogy megsüketüljenek :)
Nekem is kistestüm van, és én is oda engedem mindenféle kutyához, mert feltételezem, hogy ha már egy nagytestű el van engedve, akkor nyílván nem agresszív.
Mivel az enyémben 100% megbízom, hogy nem balhézik, így nyugodt vagyok.
Azért figyelni kell a másik kutya és gazda reakcióit, mert rengeteg agresszív és behívhatatlan kutyát engednek el a pórázról!
Argos-t direkt tiltom a keményebb visszaszólásoktól...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!