Miért h*lye egy két kutya tulajdonos?
A minap sétálni mentem a kiskutyámmal és az unokahugommal, aki állatot többnyire csak képes könyvben látott de még azoktól is fél, és az én hatalmas 8 kgos ebemmel is napokig barátkozott.
Na mindegy. Sétálunk, és póráz nélkül jött velünk szembe valami középtermetű keverék.
Próbáltuk kerülni, de jött utánunk, atmentünk a másik járdára oda is jött a kutya.
Gazdája éppen nagyon jól elvolt a nénikkel, kiáltottam neki, hogy tessék vissza hívni Denyt (közvetve ismerem őket), az meg vissza kiabált, hogy de nem bánt.
Az nem is érdekelte, hogy a kutyáját netán elcsapja egy kocsi.
Mondom jó, unokahugom már fal fehéren remegett mellettem, a kezébe nyomtam a kutyumat, és a pórázát ráakartam tenni Denyre, az meg vicsorgott meg morgott rám.
Nagy későre megjött a gazdája, és még elnézést sem kért, és én voltam a farok, hogy meg mertem jegyezni, hogy azért nem ártana pórázt tenni a kutyára, főleg egy két sávos útszakasz mellett...
most erre mit lehet írni? hülyének született.
nagyon sok szülő ugyanezt a saját gyerekével is eljátssza, marhára nem figyel oda még arra sem, hogy a gyerek lelép a járdáról.
Ezért kár volt kérdést kiírni, erre nincs válasz -.-
Igazad van, kérdező. Csakogy... Kutyatulajdonos vagy te is - minden megteszel az ebeddel vajon? Vagy egyik kutya másik eb?
Ezt azok nevében kérdezem, akiknek már volt szerencséjük a kisgyerekük cipőjéről takarítani a kutyaürüléket egy sima parki séta után.
Meg azok nevében, akiket pórázon lévő Nembánt névre nem hallgató kutya mart már meg.
Meg azokat, akiket mászott már meg utcán "pici baba" vizsla stb.
Nem utálom az állatokat, de örülnék neki, ha nem nekem kéne a kedves gazdák nemtörődömsége miatt lakolnom. Sokkal aranyosabbnak tűnne a kutyi, ha nem lennének ilyen asszociációim...
Mint mondtam közvetve mi is ismerjük egmást, ezért tudta, hogy nem ellopni akarom, csak nem szerettem volna ha a kutya gondol egy nagyot és neki vág két forgalmas sávnak, hogy vissza menjen a gazdájához.
Én minimum megköszönném, hogy valaki figyel a kutyámra.
Éz ez a Deny gyerek elöző gazdája uralma alatt két gyereket harapott meg, de ugye nem bánt, had kószáljon szabadon.
Én a kakitját is össze szedem, mert én sem szeretem, ha belelépek egy két ott felejtett csomagba.
Ha meg pici gyereket látok aki minden áron le szeretné tépni a fülét, akkor ha a szülőnek nincs elle kifogása, akkor hagyom, bízom annyira a kutyámban, hogy tudom nem csinál rosszat.
De ha olyat látok, hogy 10 méterről lesáppad gyerek vagy felnőtt, akkor kikerüljük. Ennyi.
Sajnos, sok ilyen ember van...:( Nekem is számtalan ilyen sztorim van, sajnos az egyik ilyen lökött gazda miatt szenved még mindig a kutyám. Pár napja egy póráz nélkül kószáló eb megharapta, írtam is itt ki egy kérdést:(
Olyan is volt, hogy ivartalanítása napján este levittem, hogy pisiljen és látom, hogy jön felénk egy kutya, szólok a gazdájának ne engedje most ide, csak jönnek 3x szóltam. Mire fel kellett vennem a kutyát... De a kérdésre válasz nincsen, hülye emberek, vannak és lesznek:(
Nem értem, miért lettem lepontozva: amiket kifogásoltam, szintén a "h*lye kutyatulajokra" vonatkozott, nem gondoltam volna, hogy ennyien magukra veszik.
Megkérdezhetem, hogy aki lehúzott, miért tette?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!