Van itt olyan akinek agara van?

Nekünk sokáig voltak magyar agaraink,átfedéssel,mindig legalább ketten együtt.Az elsőt vidékről hoztuk,utána kettőt egy nagyon jó hírű tenyésztőtől,aztán az utolsót megint vidékről.Ő már nem volt kölyök,de nagyon hasonlított az első kutyusunkra,és nagyon rosszul bántak vele,meg éheztették,úgyhogy vele voltak gondok agresszióban,de ezt természetesnek vettük.:(De aztán hamar beilleszkedett.

Szerintem a magyar és angol agár a legszebbek,legalábbis nekem.:)

Ma már nem tudnánk ilyen kutyát tartani,mert megváltoztak a körülmények,és nem tudnánk biztosítani az állandó futtatást,amire nagy szükségük van.A sima séta az utcán nem igazán jött be nálunk:),ki kellett vinni őket olyan területre,ahol kirohanhatták magukat.Emlékszem,micsoda toporzékolást levágtak,amikor megérezték,hogy visszük őket.Már órákkal előtte nem lehetett bírni velük.

Egyébként tényleg nem annyira egyszerű a nevelésük,mint pl egy vizslánál,de semmiképp nem mondanám problémásnak a viselkedésüket.Sok odafigyelést igényelnek.A mieink teljesen engedelmesek voltak,mert apukám szigorúan,de jól nevelte őket,de pl csokit lopkodtak,ha nem voltunk otthon,beszökdöstek a házba,és befeküdtek a kanapéra:)

Mindannyian sokáig éltek,nem voltak betegek,kivéve az egyik törzskönyvezettet,akinél már fél évesen olyan epilepsziás rohamok jöttek,hogy nem kívánom egy kutyának vagy gazdinak sem azt végigélni,tehetetlenül:(..Az a kutya,pontosabban a tenyésztő nagy csalódás volt,holott mindenféle pedigrét meg családfát mutogatott,mindenféle előneve volt a kutyáknak,a szülők versenyeredményeivel büszkélkedett,a kutya meg elég pár évesen belehalt a túltenyésztettségbe.De mégis ő volt a legbolondosabb,emiatt imádtam,és gyönyörű,tigriscsíkos kan volt.Másik kettő volt fekete,fehér mellénnyel(egy fiú és egy lány),és egy fehér alapon barna foltos kislány.