A nagy kutya már nem is kutya?
Hát ez fura, ilyet még nem is hallottam:D Mármint én csak kiskutyákra szoktam ezt hallani. Ne is törődj velük, nem normálisak, bár elhiszem, hogy bosszantó.
Viszont hacsak nem valami ligetes/erdős területen sétáltok, tényleg tegyél rá szájkosarat (vannak kényelmes, anyagból készültek is), elvileg, ha jól tudom, a városban ez szabály (legalábbis Bp.-en). És amúgy sem árt, ha van rajta, pl. múltkor mentem haza a boltból, egy kutyus ki volt kötve a patika elé, amíg a gazdi bent volt. Közeledett felé egy másik kutya a gazdájával, egyiken sem volt szájkosár, elkezdtek egymásra acsarkodni, meg ugrottak volna egymásnak.Mivel mindkettő pórázon volt, ez volt a szerencsém, ugyanis valahogy bekeveredtem a két kutya közé (kb. másfél méter volt küztük, és én), hiába, hogy kutyával nőttem fel, és nem félek tőlük, de igencsak besz@rtam, hogy véletlenül az én lábam találják meg. Szerencsére a kikötött kutyus valószínűleg volt tanítva, mert a lábamtól kb 5 centire volt, közben már nyitva volt kissé a szája, felhúzott száj, stb., de rászóltam erélyesen, hogy maradj!, és leült:)
Egy szó mint száz, kell a szájkosár (sajátunknak is vettünk), mert tényleg csupán véletlenül is történhet baleset.
Tudod, én szeretem a kutyát - "mint olyat". Igazi szeretettel (olyan "embernek kijáróval") szeretem - és tisztelem, mert fantasztikus lény. Mikor az első gyönyörű kutyám (utcáról mentettem meg, meggyötört állapotban) 14 évesen - egy műtét után - elment, azt hittem, rámszakad az ég. Ma is él a szivemben.
Ő is nagy testű volt. A mai kutya-társam ír farkas..megtermett, csupa szeretet, iszonyú intelligens jószág. Nagy kertben él. Sétálni nem megyünk - próbálkoztam egy ideig, hogy pórázra vegyem és menjünk, de AZT...azt az egyet (a nyakörvet és pórázt) nem tudja elviselni. Anélkül pedig maradunk a kertben.
Én is a nagytestű kutyák híve vagyok. Szépek, okosak, kedvesek a kicsik is - de nekem az ő ereje, az izomzata, tekintélye mindennél jobban tetszik. Szelíd és kedves - de hogyha rám támadna valaki, hát kutyául:-) megbánná.
Írod, hogy a tiéd is kedves és barátságos jószág. Biztosan az..akárcsak az enyém. Csak azért gondolj arra, hogy a kutya - mindennel együtt - igenis "veszélyes üzem". Másként "működik", mint az ember. Adott esetben - közterületen - elég egy olyan mozdulat (különösen gyerektől!), egy zaj- vagy szag-hatás, ami számára félreérthető - és rosszul reagál rá. Netán agresszióval. Ezért én azt tanácsolom, pórázon vidd - és szájkosárral. Ha véletlenül ösztönösen reagál egy szituációra - és ezzel kárt okoz (megharap valakit, teszem fel..), akkor a gazdi a hibás. Soha ne kelljen ilyen helyzetbe kerülnötök, se neked, se neki. A szeretett kutyádnak jó, ha így vigyázol rá. Megérti ő - és te maradsz a "mindene", úgy, ahogy eddig. És igenis: légy mindig büszke a nagy-nagy..báránykádra! Tudom, hogy gyönyörű. Szia!
Csak szólok, hogy ezzel a "zsebpatkány" kifejezéssel ugyanolyan szintre süllyedtél, mint azok, akik a Te kutyádnak beszólnak.
A Te kutyádat ugye nem szólhatják le, de Te nyugodtan mondasz ilyeneket a kistestűekre. Szerintem egy kicsit gondolkozz el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!