Miért azokat az embereket támadják az állatvédők akik rosszul nevelik kutyáikat az állatkínzók helyett?
Én bevallom,hogy soha nem neveltem jól a kutyáimat ettől függetlenül, sosem támadtak emberre, nem haraptak meg soha senkit és soha nem morogtak emberre.
Egy kutyám volt aki mindig megszökött és 11 év alatt két kutyát megölt, a környéken, én hívtam hozzá kutyaiskolából oktatót,tőle sokat tanult,de továbbra is megszökött és más kutyákra támadt.Pedig a kerítést is 3 méteresre emeltem, ezután kiásta magát.Erről nem lehetett leszoktatni, pedig több mint 1 évig járt hozzá a kiképző.Elakartuk altatni,de ez nem történt meg.
A mostani kutyáim soha nem szöktek meg, jó helyen vannak nem szenvednek semmiben sem hiányt jó körülmények között élnek, nem soványak egészségesek viszont rosszul neveltek, ami azt jelenti,hogy ráugranak a vendégekre, nem mindig hallgatnak rám, de senkire nem támadnak még a csirkéket sem bántják viszont mind az interneten mind az életben több támadást kaptam emiatt.
Sok nagyszájú "nagy állatvédő" csak az ilyeneknek mer ugatni mint én, holott mások a tetőről dobják le a kutyáikat, levágják az orrukat és további brutális kínzásokat használnak, de ha ilyet látnak csak felháborodnak morognak egy kicsit majd elfelejtik persze ha egy rosszul nevelt kutya kerül eléjük egyből úgy szidják a gazdát ,hogy az elképesztő.
Gondolom ez azért van így mert az interneten látott videók kutyakínzóinak nem tudnak beszólni, de ezen emberek 90% csak az interneten állatvédő ha meglátná, hogy az utcán 2-3 ember kínoz egy kutyát fülét farkát behúzva hazaszaladna és elpanaszolná az interneten hogy ő mit látott ,de tenni nem tesznek semmit.
Most is nyugodtan szidhatok mert nem érdekel, csak a kérdésre is válaszoljatok ami úgy szól röviden,hogy miért rosszabb az ha valaki rosszul neveli a kutyáját mint az ha megkínozza?
Az első esetben két rosszul kommunikáló kutya találkozott. Én elvárom a kutyámtól, hogy ne verekedjen, ha megtámadják, adja meg magát, erre a támadó jellemzően enged. Ha megadja magát dícsérem, ha felveszi a kesztyűt büntetem, és mivel megadni nem akarja magát, verekednie meg nem szabad, kiválóan használja a csillapító szignálokat, és domináns, határozott de elkerülő viselkedést mutat, tehát kicsit esélyt látok arra, hogy bármilyen konfliktusba került volna az őt támadó kutyával. Vagy egyáltalán bármilyen kapcsolatba, interakcióba. A másik pedig, hogy én vagyok a falkavezér, tehát ha frontális és elkerülhetetlen ütközetet látok készülni, akkor a kutyámat magam mögé küldöm, és elzavarom a támadó kutyát, tudva, hogyha nekem jönne, akkor a kutyám is tudná mit kell tennie. Amíg nem kérem rá, vagy nem válok cselekvésképtelenné, neki nincs joga intézkedni ilyen helyzetben.
A második eset nagyjából hasonló, azzal a különbséggel, hogy egy ilyen helyzetbn láb mellé rendelem a kutyám, szemkontaktust tartok vele, és vagy nem oda nézve, nagy ívben kikerülve elmegyek a husky mellett, vagy irányt váltok, és nem menekülök, nem teszek hirtelen mozdulatot, hanem higgadtan elsétálok a másik irányba.
A harmadik eset nem fordul elő, mert a kutyám nem kerítéseknél bóklászik, hanem láb mellett sétál, ha pedig ne adj isten elkapja a másik kutyát, akkor azzonal letiltom és megbüntetem, itt nincs is kockázat, hiszen a másik kerítés mögött van.
A másik kommentelőnek pedig: nem, egy szóval sem mondtam, hogy rossz gazdi, de nem hiszem, hogy ezeket a problémákat ne lehetett volna elkerülni, vagy megoldani.
Ami felháborít, hogy ő aki se nem példamutató gazdi, se nem tesz semmit az állatokért milyen alapon szídja azokat, akik viszont tesznek is valamit.
Persze ha meg rám támad 5 ember az első elől egy tigris bukfenccel kitérek majd egy könnyed mozdulattal fejbe rúgom aztán a második támadót a földről tökön vágom majd talpra állok kitérek a harmadik támadó jobb egyenese elől, majd egy bal felütéssel gyomron vágom, ezután egy vasrúddal fej bevágom a negyedik támadót az ötödik meg már nem mer támadni.
Ilyen egyszerű.
ELMÉLETBEN!!!!
Amiket leírtál gyakorlatban annyit érnek mint 2011-ben az 1 forintos.
pl: Tegyük fel az én egykori kutyámmal találkozol szembe miközben kutyát sétáltatsz.A hátad mögé küldöd a kutyádat.Ekkor az enyém megkerül téged és máris elkapja a kutyádat aki nem fog semmit sem csinálni mert így van nevelve, ez épp elég ahhoz hogy az én kutyám széttépje.
és akkor ez az én volt kutyám, egy ilyen nevelésű kutya gyakran az emberre is rátámad, szóval ez minden csak elmélet amit leírtál, nagyon szépen levezettet élvezet volt olvasni,de sajnos semmit sem ér.
És én a kamu állatvédeőket szidtam, felhoztam a tetküós álltmentőket, de jól lelettem osztva,hogy az egy kamu sorozat....ha az kamu én miért ne gondolhatnám hogy az itteni állatvédők is kamuból vannak?!
De tudom hogy nem!Biztos hogy van olyan aki tényleg minden tőletelhetőt megtesz az állatokért, de a nagyrésznek csak a szája jár.
Nekem az az állatvédő aki kimegy a tanyára ahol 20 láncol élő csontsovány kutya van felveszi őket bizonyítékként majd elhozza az ebeket.Ez egy igazi állaltvédő.
És van aki szép nagy fotel LCD monitor: Az állatokat nem szabad bántani,te rosszul neveled a kutyád állatkínzó vagy állatot nem érdemelsz
Hopp az meg felakaszotta a kutyáját hú a k*rva anyját szemt kcösög.
Na most megyek nézem a brazil szappanoperát
Na ez a kmau állatvédő és a többség aki neten ír az bizony ilyen.
Te hány kutyát hoztál el ilyen helyről?Észt osztani tudsz,hogy másnak mit kéne csinálnia,de semmit nem teszel.
Mivel az állatvédő nem hatóság,nem mehet be magánterületre csak úgy elhozni a rosszul tartott kutyákat.Ez a jegyző,hatósági állatorvos,rendőrség dolga lenne,de azok madártávlatból tesznek ilyen ügyekre.Hónapokig húzzák(addig semmit nem tehetsz az állatokért),utána lezárják az ügyet,hogy nem történt állatkínzás.Tudod,ez Abszurdisztán,nem az Animal Planet mesevilága(azt azért ők is gondosan titkolják,hogy évi 9 millió kutyát altatnak le,mert nem tudnak gazdát találni ennyinek).
Lásd most a berettyóújfalui ügyet.De utazz oda,mutasd meg,hogy kell intézkedni!Még a hatóság is alig akart a helyszínre kifáradni,mert a tulaj valami helyi nagy csávó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!