Miért azokat az embereket támadják az állatvédők akik rosszul nevelik kutyáikat az állatkínzók helyett?
Én bevallom,hogy soha nem neveltem jól a kutyáimat ettől függetlenül, sosem támadtak emberre, nem haraptak meg soha senkit és soha nem morogtak emberre.
Egy kutyám volt aki mindig megszökött és 11 év alatt két kutyát megölt, a környéken, én hívtam hozzá kutyaiskolából oktatót,tőle sokat tanult,de továbbra is megszökött és más kutyákra támadt.Pedig a kerítést is 3 méteresre emeltem, ezután kiásta magát.Erről nem lehetett leszoktatni, pedig több mint 1 évig járt hozzá a kiképző.Elakartuk altatni,de ez nem történt meg.
A mostani kutyáim soha nem szöktek meg, jó helyen vannak nem szenvednek semmiben sem hiányt jó körülmények között élnek, nem soványak egészségesek viszont rosszul neveltek, ami azt jelenti,hogy ráugranak a vendégekre, nem mindig hallgatnak rám, de senkire nem támadnak még a csirkéket sem bántják viszont mind az interneten mind az életben több támadást kaptam emiatt.
Sok nagyszájú "nagy állatvédő" csak az ilyeneknek mer ugatni mint én, holott mások a tetőről dobják le a kutyáikat, levágják az orrukat és további brutális kínzásokat használnak, de ha ilyet látnak csak felháborodnak morognak egy kicsit majd elfelejtik persze ha egy rosszul nevelt kutya kerül eléjük egyből úgy szidják a gazdát ,hogy az elképesztő.
Gondolom ez azért van így mert az interneten látott videók kutyakínzóinak nem tudnak beszólni, de ezen emberek 90% csak az interneten állatvédő ha meglátná, hogy az utcán 2-3 ember kínoz egy kutyát fülét farkát behúzva hazaszaladna és elpanaszolná az interneten hogy ő mit látott ,de tenni nem tesznek semmit.
Most is nyugodtan szidhatok mert nem érdekel, csak a kérdésre is válaszoljatok ami úgy szól röviden,hogy miért rosszabb az ha valaki rosszul neveli a kutyáját mint az ha megkínozza?
Mert amit te művelsz az is állatkínzásnak számít. ( külföldön akár börtön bünti is jár azért ha kiszökik a kutyája valakinek, főleg ha más kutyákat is megölt )
Veszélyeztetted a közelekedést ez által, és mások testi épségét is. ( pl egy kislány kisfiú sétáltatja a kistestű kutyáját, a te kutyád meg kint lófrál, észre veszi őket, kislány felkapja a kiskutyát, a te kutyád meg rátámad a gyerekre mert nála van a kiskutya.... )
Én ezt nem bántásból írtam, de ezen gondolkozz el te is. Nem hiába szabályozzák ezt törvénybe.
Amúgy nekem is volt olyan esetem a kutyámmal, ( nem is egy mert dolgozni járok vele ) hogy az egyik szomszédom állandóan kiengedte ill. hagyta kimenni az utcára a kutyáját. Zsákutcában lakunk, így másik úton nem tudunk hazamenni. Egyik nap hazafelé menet kint volt a kutya, ( labi keverék ) és nekiugrott kutyámnak. Kutyámon mindig póráz van, meg kosár mivel tömegközlekedünk. Csak annyi időm volt hogy lekapjam a kosarat róla. Csak azzal nem számolt csóri kutya, hogy az én kutyámnak a fél fogára se elég. Úgy vissza lett verve, hogy majdnem megfulladt....
A részletekbe nem megyek bele, mert volt folytatása az ügynek. A lényeg hogy a bíróság a másik kutya gazdáját pénzbírságra büntette, plussz 200 000 ft kártérítést kell fizetnie nekem.
A te esetedben két kutyát ölt meg a kutyád. Ha netán nekem kistestű kutyám lenne és megölné más kutyája, én felelősségre vonnám az illetőt. És ezt nem haragból mondom.
( amúgy szerintem tévhitben vagy a netes face izés radikális állatvédelemmel kapcsolatban, mert amikor tényleg tenni kellett volna valmit, akkor NEM voltak SEHOL )
Nem menhelyre kell őket adni hanem előre gondolkozni, ezt hívják felelősségnek. Ha nincs elég időd akkor nem tartasz kutyát,ilyen egyszerű. Vegyél macskát, azt nem kell nevelni, vagy hörcsögöt, vagy halat vagy haszonállatokat (azokkal még jól is jársz) stb... Kezdheted ott is hogy következőleg nem szerzel be kutyát ha ezek megöregszenek vagy eltávoznak. Ennyi.
A véleményünk között pedig csak annyi a különbség, hogy az enyém nem ártalmas, amit viszont te csinálsz, vagyis nem csinálsz az igen. Most ne védekezzz, hisz te írtad ki a kérdést és mondtad hogy nem neveled a kutyáid, ami rossz. Nem annyira rossz mint más dolgok, de rossz és ezen nincs mit vitatkozni.
Azon kívül nem értem mi ez nagy felhábrodás, hogy ki mit tesz? Már az is elég sok idő hogy valaki leírja a tapasztalatait meg a véleményét. Ez olyan, hogy ne segítsek a szomszéd szegény néninek, mert ha egész Afrikát nem tudom nagyban segíteni akkor csak szájhős voltam? Nem csak az a jó aki nagyban csinál mindent. Mert nem mindenkinek van lehetősége, pénze stb. Ettől még beszélni joga van. De érdekes módon a te kicsi dolgaid legyenek elismertek? Mit szólnál ha téged is csak szájhősnek neveznének, mert csak 3 kutyának nyújtasz szállást és nem vagy tökéletes mindenkit megmentő? Neked nincs jogod 3 kutyát jól tartani ha nagyobban nem tudod csinálni... Kicsit ellentmondanak egymásnak a dolgok, nem?
Ez tényleg nagyszerű főleg ha a fele is igaz akkor duplán gratulálok!
(Ne érts félre elhiszem)
Gondolom e mellett kastélyod és BMW terepjáród van, vagy épp ellenkezőleg tömegközlekedést használsz és albérletben laksz vagy eltart valaki.
Én egyik helyzetben sem vagyok mert egész nap dolgozom (itthoni munkám van mielőtt valaki azon akadna fent hogy akkor kivan a kutyákkal)
Szóval ha neked emellett lenne időd mindezekre akkor már valami super hős lehetnél.
A két megölt kutya közül az egyik kóbor volt a másiknak meg nem bizonyított, hogy az én kutyám volt,csak én sejtem és a gyengén látó bácsi akinek megölte a kutyáját ő is azt mondta hogy az enyém volt, de mivel gyengén látó a bácsi nem lett volna elég, mert bárkinek lehetett volna a kutyája.
De ez a kutya már meghalt, erről felesleges is tovább beszélni, amióta élek 8 kutyám volt.
Rám lehet mondani hogy net hős de nincs miért.Mert én nem támadok senkit azért hogy a te kutyád ilyen meg olyan te így bánsz vele meg úgy, nekem abból van elegem hogy mindig engem baszogatnak a nagy állatvédők ,hogy milyen rossz gazda vagyok, de 1. nem csak én vagyok ilyen 2. van 1.000.000x rosszabb nálam.Én nem vagyok jó tudom, soha nem is voltam nem is leszek nem fogok egy menhelynek se segíteni, ha 500 kg kutyatápot nyernék azt is a saját kutyáim között osztanám be, nem vagyok állatvédő.
Empátia van bennem ha egy kutyát kínozna valaki odamennék leütném és elhoznám a kutyát mert én vagyok a nagy kemény ember.
De nem fogok állatkínzók nyomában járni, hogy segítsek rossz körülmények között élő állatoknak, ha előttem történik csak akkor avatkozok be.
Most írhattok bármit a véleményem örökre ez lesz, ezen nem tud senki sem változtatni főleg nem a www.gyakorikerdesek.hu oldalon keresztül.
Nem akarok senkit sem meggyőzni mert NEM LEHET INTERNETEN KERESZTÜL és a valóságban is nehéz megváltoztatni egy magabiztos ember véleményét.
A kérdés így szól: Miért azokat az embereket támadják az állatvédők akik rosszul nevelik kutyáikat az állatkínzók helyett?
Először is számoljuk át hogy az itt lévő 17 válasz közül mennyi válaszol a kérdésre és mennyi az ami engem szid.
Nekem azzal van a problémám,hogy sokkal többen támadják azokat az embereket akik nem nevelik a kutyáikat mint azokat akik agyonveri,megkínozzák őket.Ez miért van?
Ez a kérdés, nem tudom ebben hol látod azt,hogy én bárkit is megakarok győzni az igazamról.
Dehogy sétáltatom egész nap be vannak zárva a szobába főleg most 30 fokban még vizet sem adok nekik.Télen meg -10 fokban kivágom őket az udvarra.
Persze hogy sétáltatom,hogy lehet ilyen ostobaságot kérdezni?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!