Hogy taníthatnám meg, hogy a kutyám felugorjon a hátamra meg nekem ugorva elrugaszkodjon? Mint a frizbizésnél.
Én a hátamra ugrást úgy tanítottam, hogy először felraktam egy asztalra, leguggoltam, hogy vízszintesen legyen a hátam az asztal magasságában, jutalomfalattal rávezettem. Az elején akkor is jutalmaztam, ha csak egy lábát rám tette, aztán 2-t... A végén már mind a 4 lábával ráállt. Aztán egyre alacsonyabb dolgokról mászott rám, pl sámli, utána már a földről. Ha ez ment, akkor elkezdtem apránként egyenesíteni a hátam.
Egyébként klikkerrel tanulta meg.
az én kutyám nem vevő a labdára/frizbire, úgyhogy az elrugaszkodásig nem jutottunk. :)
de a hátamra ugrás is tök véletlen volt. szoktam vele hemperegni a fűben egy jutalomfalattal a kezemben és így játszunk, hogy el tudja-e venni. :) épp négykézláb álltam (leterített), és a hátamhoz akartam eldugni a falatkát, amikor váratlanul felugrott a hátamra ×D utána tanítani kezdtem neki ezt, úgy, hogy négykézláb vagyok, felteszem a falatot a hátamra és ő felugrik (akármilyen irányból). aztán elkezdek felállni, és addig folytatom az emelkedést, amíg érzem, hogy egyensúlyban van. egyszer sikerült szinte teljesen kiegyenesedni. :) hozzáteszem: kutyusom közepes termetű beagle-keverék és 18kg!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!